Meleggyűlölő püspöktől kért húsvéti áldást Donald Trump

Bár az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke előszeretettel hangoztatja, hogy az LMBTQ-közösség nagy barátja és támogatója, cselekedetei és gesztusai rendre ellent mondanak ennek. Érzéketlenségéről tett tanúbizonyságot húsvét alkalmából is, amikor egy közismerten homofób püspöktől, Harry Jacksontól kért ünnepi áldást a Fehér Házra.     “Nagyrabecsült úriember, aki osztozik hitünkben és …

TOVÁBB OLVASOM →

Trump bibliaoktatója szerint a koronavírus Isten haragja a homoszexuálisok miatt

100 év kihagyás után az Amerikai Egyesült Államok kormányának ismét van bibliacsoportja és a napokban az azt vezető Ralph Drollinger is megszólalt koronavírus ügyben. A férfi, akinek hittan óráin többek között Mike Pence alelnök, Mike Pompeo külügyminiszter és Betsy DeVos oktatási miniszter is részt szokott venni, blogbejegyzésben fejtette ki, mit …

TOVÁBB OLVASOM →

A homofób amerikai alelnök “büszke” rá, ahogy államában a HIV-et kezelte

Mike Pence, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke hivatalba lépését megelőzően négy éven át, 2013 és 2017 között Indiana állam kormányzójaként szolgált, ahol 2014-2015 tájékán az USA történetének legnagyobb HIV-krízise zajlott. E téma most, hogy Donald Trump alelnökét jelölte ki a koronavírus elleni küzdelem országos koordinátorának, különösen aktuális.     Öt …

TOVÁBB OLVASOM →

Homofób prédikáción vett részt az amerikai alelnök, és a Fehér Ház is közvetítette

Több templom vezetője is azt állította egy prédikáción – amelyen az USA alelnöke, Mike Pence is részt vett –, hogy a melegeket démonok szállták meg, az állatok pedig egyáltalán nem vonzódhatnak a saját nemükhöz.     Pence a hétvégén látogatott el egy tennessee-i templomba, a Holy City Church of God …

TOVÁBB OLVASOM →

A homofób amerikai alelnök hasonmása meleg szervezeteknek gyűjt adományokat

  A New York-i járókelők a Times Square-en az Egyesült Államok alelnökével találkozhatnak, aki jótékonysági szervezeteknek, pontosabban LMBTQ alapítványoknak gyűjt. Ebben a pillanatban döbbenhet meg mindenki, hiszen közismert, hogy Mike Pence annyira homofób, hogy Trump szerint egyenesen „az összes meleget fel akarja lógatni”. Legkésőbb ekkorra minden járókelőnek gyanús lehet a …

TOVÁBB OLVASOM →

Trump megint kifelejtette beszédéből az LMBTQ közösséget az AIDS világnapján

December elsején lesz az AIDS világnapja, ennek alkalmából az Amerikai Egyesült Államok elnöke is beszédet mondott, ám szokásához hűen, most is elfelejtette megemlíteni az LMBTQ közösség tagjait, akik a leginkább ki vannak téve a vírus támadásának. Ugyanez történt 2017-ben és 2018-ban is, mióta Donald Trump elfoglalta az elnöki széket – …

TOVÁBB OLVASOM →

Nyíltan meleg férfi indul a kormányzói címért

Történelmet írt egy webáruház igazgatója, Josh Owens, aki az első nyíltan meleg férfi, aki Indiana állam kormányzói címéért indul.     A demokrata Owens korábban egyetemi közgazdaságtan professzorként tevékenykedett, ezért sem meglepő, hogy választási programjában fontos szerepet játszik a tanárok jelenlegi helyzetének javítása. Az akkori kormányzó, a homofób politikusként ismert …

TOVÁBB OLVASOM →

Szivárvánnyal fogadták Írországban az USA homofób alelnökét

Mike Pence és felesége látogatást tett Dublinban Írország miniszterelnökénél, a helyiek pedig nem fogták vissza magukat: megmutatták, hogyan is vélekednek a homofób tetteiről híres alelnökről.     Az ír Amnesty International, emberi jogokért harcoló szervezet, az Ír Menekültügyi Tanács, a Dublin LMBTQ Pride és más aktivista csoportok is részt vettek …

TOVÁBB OLVASOM →

A homofób amerikai alelnök újra találkozott a nyíltan meleg ír miniszterelnökkel

Az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, Mike Pence ezúttal közös ebéden vett részt Írország miniszterelnökével, Leo Varadkarral és párjával, Dr. Matt Barrett-tel Dublinban.     Különösnek találhatjuk az újabb találkozást, ha figyelembe vesszük Pence ellenséges megnyilvánulásait LMBTQ ügyekben. Korábban az idei év márciusában találkoztak, ám az alelnök felesége, Karen Pence nem …

TOVÁBB OLVASOM →

Dacolnak az amerikai nagykövetségek a szivárványzászló központi tiltásával

Szerte a világon értetlenül álltak a nagykövetségek és diplomaták az amerikai külügyminisztérium azon döntése előtt, amiben nem adták meg a külképviseleteknek az engedélyt, hogy a pride hónap idején a hivatalos, reprezentatív zászlórúdra a szivárványzászlót is felhúzzák. A korábbi években és főleg az Obama-adminisztráció idején ez automatikusan megtörténhetett, most azonban ehhez …

TOVÁBB OLVASOM →