Adatvédelmi tájékoztató

Az alábbiakban tájékoztatást talál a Humen Media Hungary Kft. általi adatkezeléssel kapcsolatos tudnivalókról.

Jelen adatvédelmi tájékoztató 2018. május 21-től alkalmazandó.

1.BEVEZETÉS

Jelen adatvédelmi tájékoztató lényeges tájékoztatást tartalmaz az ön személyes adatainak kezelésére vonatkozóan. Ezen adatai megadásával elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket. Kérjük, hogy az adatvédelmi tájékoztatót rendszeresen olvassa el, hiszen annak változásai automatikusan alkalmazandóak a megadott személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha a személyes adatai megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban. Az adatvédelmi tájékoztató módosítását honlapjainkon közzétesszük, illetve egyéb módon is értesítjük önt, attól függően, hogy mely forrásból áll rendelkezésünkre az ön adata. Kérjük, külön figyelemmel olvassa el a jelen adatvédelmi tájékoztató félkövérrel kiemelt rendelkezéseit, mert azok lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak az ön személyes adatai kezelésére vonatkozóan.

Amennyiben az adatkezelés honlapjaink valamelyikén valósul meg, úgy a honlap használatával Ön elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket, függetlenül attól, hogy regisztrál-e a honlapon. Ha az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat nem fogadja el, kérjük, ne használja a honlapot.

Honlapjaink: www.humenonline.hu, www.humenmedia.com, www.mrgayhungary.com, pinkbudapest.com (továbbiakban: „Honlap”)

Nyomtatott termékeink: Humen Magazin, Humen Travel magazin, Pink Budapest Guide

Az adatvédelemmel kapcsolatban az alábbi jogszabályok alkalmazandóak:

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (általános adatvédelmi rendelet; ismertebb nevén GDPR)

A rendelet szövegét itt olvashatja: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32016R0679&from=EN

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.)

Az Infotv. szövegét itt olvashatja: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100112.TV

 

2. AZ ADATKEZELŐ SZEMÉLYE

Név: Humen Media Hungary Kft. (továbbiakban: Humen Media)

E-mail: hungary@humenmedia.com

Telefon: +36 70 234 5507

Székhely: 1132 Budapest, Kresz Géza utca 16. fszt. 1/A

Cégjegyzékszám: 01-09-277019

Adószám: 25470046-2-41

 

3. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK

3.1. A Humen Media általi adatkezelés elsődleges jogalapja az Érintett önkéntes hozzájárulása. Az Érintett a hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás tényének igazolására vonatkozó adatokat a Humen Media mindaddig megőrzi, amíg azt a hozzájárulás bizonyíthatósága vagy a Humen Media más jogos érdeke szükségessé teszi.

3.2. Az Érintett felelős az általa megadott személyes adatok valóságáért és pontosságáért. A Humen Media a közölt személyes adatok valódiságát nem ellenőrzi. A Humen Media nem felelős az Érintett által megadott téves vagy valótlan adatok kezeléséért, sem az Érintett által közölt téves vagy valótlan adatközlés folytán akár az Érintettet, akár harmadik személyt érő károkért. A Humen Media nem vállal felelősséget azért sem, ha az Érintett cselekvőképessége vonatkozásában a Humen Mediát megtévesztik.

3.3. A hozzájárulás megadása: Honlap esetén a Honlap használatával, a Honlapon történő regisztrációval vagy a személyes adatok egyéb módon történő megadásával, minden más esetben az Érintett általi egyéb igazolható módon (papíralapon írásban, elektronikus levélben, faxon, kép- és/vagy hangfelvétellel stb.) történik.

3.4. Cselekvőképtelen, 14 év alatti kiskorú Érintett esetén csak az Érintett törvényes képviselője adhat meg személyes adatokat az Érintett nevében. Cselekvőképtelen Felhasználó személyes adatainak megadásához a törvényes képviselő nyilatkozatára van szükség. Az aláírt nyilatkozatot személyes átadással, illetve postai úton, e-mail, vagy fax formájában kell eljuttatni a Humen Media részére, illetve a nyilatkozat más igazolható módon is megtehető (pl. kép- és/vagy hangfelvétel).

3.5. Korlátozottan cselekvőképes, 16. életévét még be nem töltött kiskorú személyes adatainak kezeléséhez a kiskorú törvényes képviselőjének – a 3.6. pontban meghatározott módon megtett – hozzájáruló nyilatkozatára van szükség.

3.6. A 16. életévét betöltött kiskorú adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez (azaz a regisztrációhoz, vagy személyes adatai más módon történő megadásához) törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az ilyen Érintett az adatfelvétel módjától függően megadhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását.

3.7. Az Érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az Érintett közszereplése során általa közölt vagy nyilvánosságra hozatalra általa átadott személyes adatok tekintetében.

3.8. A Humen Media a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – csak a jelen tájékoztatóban ismertetett célok érdekében, a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli.

3.9. A Humen Media nem végez profilalkotást.

 

4. AZ EGYES ADATKEZELÉSEK

NYOMTATOTT SAJTÓTERMÉKEKRE IRÁNYULÓ MEGRENDELÉSEK

Érintettek: A Humen Media sajtótermékeit megrendelő személyek

Adatkezelés célja: A Humen Media által az Érintett részére továbbított sajtótermék vonatkozásában a megrendelői szerződés megkötése, a szerződés teljesítésével kapcsolatos részfeladatok teljesítése (pl. megrendelt kiadvány kézbesítése, számlázás stb). Jogszabály szerinti számlázási és bizonylat megőrzési kötelezettségek teljesítése

Kezelt adatok köre: Név*, lakcím*, telefonszám*, megrendelt termék neve*, előfizetői díj, előfizetéssel és a megrendelt termék vagy ajándék kézbesítésével kapcsolatos technikai információk A *-gal megjelölt adatok megadása szükséges a szerződés megkötéséhez. Amennyiben nem adja meg ezen adatokat, a Humen Media nem tud megrendelői szerződést kötni Önnel.

Adatkezelés jogalapja:

  • Szerződés teljesítése
  • Jogi kötelezettség teljesítése a számviteli bizonylatok kiállítása és megőrzése tekintetében

Adatfeldolgozó: a megrendelés szervező a Humen Media Hungary Kft.

Az adatkezelés időtartama: A megrendelő és a megrendelő adatainak nyilvántartása a megrendelés megszűnését követő 5 évig tart.

Megrendelői szerződés és számlák: a megrendelés megszűnését követő 8 év a számviteli bizonylatokra vonatkozó megőrzési kötelezettség alapján, ugyanakkor ezen idő alatt a Humen Media az adatokat – hozzájárulás hiányában – nem használja más célra.

 

NYEREMÉNYJÁTÉKOK, SZAVAZÁSOK

Érintettek: Különböző nyereményjátékokban, versenyekben, illetve szavazásokban résztvevő személyek

Adatkezelés célja: Nyereményjáték, versenyek, illetve szavazások és más akciók szervezése és lebonyolítása, nyereményjáték átadása

Kezelt adatok köre: Az adott nyereményjátéktól függően név, lakcím, e-mail-cím, telefonszám

Adatkezelés jogalapja: hozzájárulás

Adatfeldolgozó: Humen Media Hungary Kft.

Nyeremény átadása esetében a nyereményt kézbesítő alvállalkozó.

Az adatkezelés időtartama: Az esemény lebonyolítását követő 6 hónap, a nyertesek adatait a Humen Media további 8 évig őrzi. Amennyiben az adott nyereményjáték által igényelt adatokat az Érintett nem adja meg, nem vehet részt az adott nyereményjátékban.

 

EGYÉB KOMMUNIKÁCIÓ, PANASZKEZELÉS

Érintettek: A Humen Mediánál kapcsolatot felvevő, vagy panaszt tevő személy

Adatkezelés célja: Érintett általi kapcsolatfelvétel esetén a kapcsolatfelvétel céljától függő adatkezelési cél (pl. olvasói levelek, bejövő e-mailek megválaszolása, panasz érdemi elintézése és tájékoztatás a megtett lépésekről stb.)

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám, lakcím (attól függően, hogy az Érintett mely adatokat közli, vagy milyen csatornánk keresztül zajlik a kommunikáció)

Adatkezelés jogalapja: Jogos érdek – ügyfelekkel történő kommunikációban foglaltak utólagos bizonyíthatósága, panaszügyintézés, minőségbiztosítás.

Adatfeldolgozó: BlazeArts Kft. – (6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 36. 1/8) tárhelyszolgáltatás

Az adatkezelés időtartama: A kommunikáció, illetve panasz jellegétől függően, de minden esetben legalább a panasz elintézését követő 3 évig

 

SZERKESZTŐI TARTALMAK

Érintettek: A Humen Media által kiadott sajtótermékben vagy általa üzemeltetett honlap tartalmaiban szereplő személyek.

Adatkezelés célja: Médiaszolgáltatás, nyilvánosság tájékoztatása (ide tartozik pl. az Érintett által rendelkezésre bocsátott fénykép nyomtatott sajtótermékben vagy Honlapon való közzététele, amennyiben ehhez az Érintett, vagy 16 év alatti Érintett esetén az Érintett törvényes képviselője hozzájárult)

Kezelt adatok köre: Szerkesztőségi tartalmak (pl. fényképfelvétel, nyilatkozat, interjú tartalma)

Adatkezelés jogalapja: Hozzájárulás

Jogos érdek – sajtószabadság, véleménynyilvánítás szabadsága, nyilvánosság tájékoztatása (pl. közszereplő vagy nyilvános rendezvényen való részvétel esetén)

Adatfeldolgozó:

  • Fényképkészítéssel megbízott személyek és társaságok,
  • Megbízott újságírók
  • BlazeArts Kft. – (6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 36. 1/8) tárhelyszolgáltatás

Az adatkezelés időtartama: A nyomtatott és digitális sajtótermékekben megjelent tartalmakat a Humen Media archiválja és csak abban az eseten törli, ha az Érintett valamely jogának gyakorlása eredményeként ez szükségesnek mutatkozik

 

ÜZLETI PARTNEREK KAPCSOLATTARTÓI

Érintettek: Üzleti partnerek kapcsolattartói

Adatkezelés célja: A szerződéses kapcsolatok során történő gördülékeny, akadálymentes kommunikáció biztosítása a kapcsolattartók révén, ehhez szükséges, hogy a kapcsolattartók adatait a Humen Media ismerje

Kezelt adatok köre: Név, e-mail cím, telefonszám, a kapcsolódó cégnév és esetlegesen beosztás

Adatkezelés jogalapja: Jogos érdek – harmadik személyekkel kötött szerződések teljesítése során szükséges kommunikáció biztosítása

Adatfeldolgozó: Humen Media Hungary Kft.

Az adatkezelés időtartama: Az alapul szolgáló szerződés hatálya, illetve amennyiben a személyes adat a szerződésben vagy az azzal összefüggésben kiállított számlán szerepel, akkor a számviteli bizonylatokra vonatkozó szabályok értelmében ezen okiratokat a Humen Media 8 évig tárolja

 

5. ADATFELDOLGOZÁS

5.1. Adatfeldolgozónak minősül az a természetes vagy jogi személy vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel. Az adatfeldolgozás az adatokkal kapcsolatos döntési jogosultságot nem jelent: az adatfeldolgozó az adatkezelő adatkezelési döntéseit hajtja végre.

5.2. A Humen Media az egyes adatkezelésekkel összefüggő részletes tájékoztatás kapcsán ismertette az adatfeldolgozók személyét és feladataikat. Tekintettel arra, hogy jelen tájékoztatás nem alkalmas valamennyi adatfeldolgozó megnevezésére, ezért összefoglalóan ismertetjük a Humen Media által igénybe vett adatfeldolgozók által nyújtott szolgáltatásokat:

  • tárhelyüzemeltetés
  • informatikai támogató jellegű szolgáltatás
  • fényképkészítés,
  • újságírás

5.3. Egyedi esetekben (nyereményjáték, stb.) a Humen Media igénybe vehet más adatfeldolgozó(ka)t is, amely(ek) személyéről az adott részvételi feltételekben ad tájékoztatást.

5.4. Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag a Humen Media rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat a Humen Media rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni.

 

6. ADATTOVÁBBÍTÁS

6.1. Az egyes adatkezelések ismertetésénél a Humen Media felsorolta az adattovábbítások címzettjeit, illetve azok kategóriáit.

6.2. Az Érintett személyes adatainak továbbítása lehetséges olyan harmadik felek részére, akik az Humen Mediához tartozó üzletrészt vagy szolgáltatást – részben vagy egészben – megvásárolnak (adatkezelői jogutódlás). Ilyen esetben a Humen Media által az Érintettre vonatkozóan tárolt személyes adatok is átadásra kerülhetnek, a tranzakció által indokolt mértékben. Az ilyen adattovábbításhoz az Érintett előzetes hozzájárulására nincs szükség, a Humen Media azonban arról az Érintettet előzetesen tájékoztatja azzal, hogy ha az Érintett az adattovábbítás ellen tiltakozik, adatainak továbbítására nem kerül sor.

6.3. Az Érintett automatizált adatkezelés esetén a hozzájárulása vagy a szerződés teljesítése alapján – a Humen Media számára általa megadottan – kezelt adataira vonatkozóan kérheti, hogy a Humen Media, ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban a Humen Medián kívüli adatkezelőnek továbbítsa; a címzett adatkezelőnek az adattovábbítás teljesítéséhez szükséges adatait az Érintett közli. A Humen Media az ilyen adattovábbítási kérés teljesíthetőségének akadályáról az Érintettet észszerű időn belül értesíti.

6.4. A Humen Media jogosult és kötelesek minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely továbbítására jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt a Humen Media nem tehető felelőssé.

 

7. ADATTOVÁBBÍTÁS HARMADIK ORSZÁGBA

Harmadik országban székhellyel rendelkező adatkezelő részére a Humen Media nem továbbít személyes adatot.

 

8. ADATBIZTONSÁG

8.1. A Humen Media az adatok biztonságáról a vonatkozó előírásoknak megfelelően gondoskodik.

8.2. A Humen Media az adatbiztonságra vonatkozó intézkedések körében megteszi különösen azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azon eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a kezelt adatok védettek legyenek a jogosulatlan hozzáféréssel, megváltoztatással, továbbítással, nyilvánosságra hozatallal, törléssel, megsemmisítéssel, véletlen megsemmisüléssel, vagy sérüléssel szemben, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

8.3. A Humen Media az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintetbe veszi a technika mindenkori fejlettségét. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül a Humen Media azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene a Humen Mediának. A Humen Media ezen követelményeket az adatfeldolgozók irányában is érvényesíti.

8.4. A Humen Media kötelezi magát arra, hogy minden olyan harmadik felet, akik részére az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, felhívja a fenti vállalások betartására. A Humen Media általi jogszerű adattovábbítás esetén ugyanakkor a Humen Media nem vállal felelősséget a címzett által okozott károkért.

8.5. A Humen Media valamennyi munkatársa, munkaviszonya vagy más jogviszonya alapján köteles az adatkezelésre, valamint adatbiztonságra vonatkozó fenti elvek betartására.

 

9. ÉRINTETT JOGAI A SZEMÉLYES ADATAI KEZELÉVÉSEL KAPCSOLATBAN

9.1. Az Érintett bármikor, a jelen tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken tájékoztatást kérhet az őt érintő adatkezelésről, kérelmezheti a rá vonatkozó adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Az Érintettet megilleti továbbá az adathordozhatóság joga.

9.2. A Humen Media indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az alábbiak szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a Humen Media – a késedelem okainak megjelölésével – a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatás ad. Ha a kérelem elektronikus úton érkezett, a tájékoztatás lehetőség szerint szintén elektronikus úton történik, kivéve, ha az Érintett azt másként kéri. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem kell intézkedéseket tennünk az Érintett kérelme nyomán, úgy késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatni fogjuk az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy panasztételi lehetőséggel élhet az adatvédelmi hatóságnál, továbbá élhet bírósági jogorvoslati jogával is.

9.3. A kérelmek teljesítése ingyenes, ha azonban a kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a Humen Media, figyelemmel a kérelem folytán felmerülő adminisztratív költségekre, észszerű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem teljesítését.

9.4. Ha a kérelmet benyújtó Érintett kilétével kapcsolatban megalapozott kétség merül föl, további, a személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtása kérhető.

9.5. Az Érintett kérelmére a Humen Media tájékoztatást ad arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, az Érintett jogosult arra, hogy a Humen Media által kezelt rá vonatkozó személyes adatokhoz, illetve az adatkezelés céljára, az érintett adatok kategóriáira, azon címzettekre vagy címzettek kategóriáira, akikkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, az adatkezelés tervezett időtartamára vagy az időtartam meghatározásának szempontjaira, valamint az adatok forrására vonatkozó információkhoz hozzáférést kapjon.

9.6. Kérelemre a Humen Media az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díj számítható fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.

9.7. Az Érintett kérheti a pontatlan adatok helyesbítését, és joga van arra is, hogy kérje a hiányos adatai kiegészítését.

9.8. Az Érintett kérheti, hogy a Humen Media a személyes adatokat törölje, ha

  • azokra már nincs szükség abból a célból, amelyre figyelemmel az adatkezelés történt;
  • ha az Érintett a hozzájárulását visszavonja, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • annak a 9.13. pont szerinti feltételei fennállnak;
  • az adatkezelés jogellenes;
  • azokat a Humen Mediára vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell,
  • az Érintett 16. életévét be nem töltött kiskorú.

9.9. A Humen Media fenti kérelemre az adatokat törli, kivéve, ha a további adatkezelés

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása,
  • az azt előíró, a Humen Mediára vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése,
  • jogi igények előterjesztése, érvényesítése, illetve védelme
  • céljából szükséges.

9.10. Az Érintett kérésére a Humen Media korlátozza az adatkezelést, ha

  • az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi az adatok pontosságának ellenőrzését,
  • bár az adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi a törlést, és ehelyett a korlátozást kéri,
  • a Humen Mediának már nincs szüksége az adatok kezelésére, de az Érintett azt jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez igényli,
  • az Érintett a 9.13. pont szerint tiltakozott az adatkezelés ellen, amely esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.

9.11. Ha az adatkezelés az előzőek szerint korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatok – a tárolás kivételével – csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más személy jogainak védelme érdekében, vagy az Európai Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből kezelhető. A korlátozás feloldásáról a Humen Media az azt kérő Érintettet előzetesen tájékoztatja.

9.12. A helyesbítésről, a törlésről vagy korlátozásról a Humen Media az Érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot továbbította. Az értesítést a Humen Media mellőzi, ha ez lehetetlen, vagy nagy erőfeszítést igényel. Ha a Humen Media nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

9.13. Az Érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,

a) ha az jogos érdek alapján történik; ebben az esetben az adatkezelés nem folytatható, kivéve, ha az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben elsőbbséget élvező kényszerítő erejű jogos okok, vagy olyan okok indokolják, amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak,

b) ha az közvetlen üzletszerzés érdekében történik vagy ahhoz kapcsolódik; ilyen esetben e célból az adatkezelés a továbbiakban nem folytatható.

A 9.2-9.4. pontok a tiltakozás esetére is irányadók.

9.14. Az adathordozhatóság joga alapján az Érintett egyrészt kérheti, hogy a Humen Mediától, ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban a kezelt személyes adatait megkapja és azt bármely adatkezelőnek ő maga továbbítsa, másrészt kérheti a 6.4. pont szerinti adattovábbítást a Humen Mediától.

9.15. Ha a Humen Media az Érintett fentiek szerinti kérelmét nem teljesíti, legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja annak okáról.

9.16. Amennyiben az Érintett meglátása szerint a személyes adataival kapcsolatos jogai sérültek, úgy kérjük, hogy panaszát jelezze a Humen Media felé a lent megadott elérhetőségek egyikén.

9.17. A Humen Media értesítésétől függetlenül a hatósághoz is fordulhat. Ha így dönt, azt az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést a hatóságnál:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

9.18. Ha jogellenes adatkezelést tapasztal, polgári pert is kezdeményezhet. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Ön lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (az alábbi hivatkozáson találja törvényszékek felsorolását és elérhetőségét: http://birosag.hu/torvenyszekek).

 

10. VÁLTOZÁSOK A TÁJÉKOZTATÁSSAL KAPCSOLATBAN

Az adatvédelmi tájékoztató változásai a Honlapon kerülnek közzétételre. Mindig az aktuálisan hatályos adatvédelmi tájékoztató alkalmazandó a személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha az Érintett regisztrációjakor, vagy személyes adatai egyéb módon történő megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban.

 

11. KAPCSOLAT

11.1. Amennyiben kérdése, észrevétele vagy kérése van jelen adatvédelmi tájékoztatóval kapcsolatban, panaszt tenne, vagy a 9. pontban rögzített jogait szeretné gyakorolni, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a +36 70 234 5507 telefonszámon vagy a következő elérhetőségeken:

Humen Media Hungary Kft.
1132 Budapest, Kresz Géza utca 16. fszt. 1/A
e-mail: hungary@humenmedia.com

 

12.HATÁLY

Jelen adatvédelmi tájékoztató 2018. május 21-től alkalmazandó.

hirdetés
'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin