Nagyvilág

Vékony hangú fiúk után nyomoz az orosz rendőrség a melegellenes törvény alapján

Hópelyhecske karaktere Novokuznyeck városában / fotó: Petr Kazakov on Unsplash

A szláv kultúrában karácsonykor eljön Télapó/Fagy apó (Gyed Moroz), akit azonban nem csúnya krampuszok segítenek, hanem az unokája, Hópelyhecske/Hóleány (Sznyegurocska), valamint Babuska, egy öregasszony. Igen ám, de mi történik akkor, ha a női karaktereket egy szilveszteri falusi ünnepségen vékony hangon helyi gimnazista fiúk alakítják? Miután a legfelsőbb bíróság tavaly szélsőségesnek nyilvánította a „nemzetközi LMBTQ társadalmi mozgalmat”, így az előadás máris LMBTQ-propagandának számít.

Így gondolta legalábbis Margarita Kotenko, miután meglátta a Bajkálontúli határterületen található apró falucska, a 250 lelkes Kapcegajtuj szilveszteri műsorát. A helyi művelődési faluban zajló előadás miatt a szervezők és a résztvevők megbüntetését követelte, panaszát pedig az ügyészséghez, a rendőrséghez, a helyi és az állami törvényhozás képviselőihez, valamint a kormányzóhoz is eljuttatta.

Kotenko „nem hagyományos értékek propagálásával, perverzióval, a gyermekek szexuális kizsákmányolásával és a katonaság iránti tiszteletlenséggel” vádolta az előadás szervezőit, amiért tizenöt éves fiúk alakították vékony hangon a két női karaktert, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az orosz hadsereg „a hagyományos értékek védelmében” háborúzik Ukrajnában.

„Úgy véljük, hogy a mi népi, őshonos orosz hagyományainkat a Fagy apóval és a Hópelyhecskével becsmérelték, elferdítették és megsértették. Egy ünnepi rendezvény megtartása a nem hagyományos szexuális kapcsolatok ilyen propagandájával gúnyolódás és sértés a hadsereg veteránjaival szemben, akik életüket kockáztatva halnak meg, védve népünk, az ország hagyományos értékeit” – olvasható a panaszban.

Az emberi jogi aktivisták megjegyzik, hogy annak ellenére, hogy a faluban december végén tartották az ünnepséget, és Oroszországban csak január 10-én lépett életbe az „LMBTQ mozgalom” szélsőségesként való elismeréséről szóló új törvény, a szervezők akár 12 év börtönbüntetésre is számíthatnak, ha bűnösnek bizonyulnak.

A falusiak inkább megőriznék a józan eszüket

A helyi lakosok felháborodtak azon, hogy panaszt írtak a nevükben, és azt mondják, nem észleltek semmilyen LMBTQ-propagandát a szilveszteri előadáson, számol be az esetről a Szabad Európa Rádió. A falu vezetője, Valerij Kolobov is megvédte a tinédzsereket, megjegyezve, hogy olvasta a forgatókönyvet, és semmi kivetnivalót nem látott benne. A diákok családját és tanárukat ismerő emberek attól tartanak, hogy az ilyen vádak kárt tesznek az iskolások lelkében. A faluvezető pedig arra is emlékeztetett, hogy a műsorban állatok, kitalált karakterek, mesebeli lények is szerepeltek, és azokat is fiúk alakították.

„Az elmúlt fél évben Kotenko különböző szervekhez és hatóságokhoz írt panaszokat a falu vezetése ellen. Az új törvény csak ürügy számára. Mert a darabban egy árva utalás sincs erre a propagandára” – mondta Kolobov. „- A srácok eljátszottak egy jelenetet, szilveszter van, ünnep. Jó, beöltöztek, de ez egy előadás. Nemcsak a Hópelyhecske volt ott, hanem különböző állatok, űrlények, pillangók. Ez bűncselekmény? Szilveszter van!”

Egy Szergej nevű falusi arról beszélt, esélyes, hogy egyedül Margarita Kotenko tette a panaszt, aki 30 éve nem él a faluban, a videót pedig csak az ismerősei, egy nyugdíjas pár miatt látta. „Még ők maguk sem voltak felháborodva, nemhogy mi! Senkit sem kérdeztek meg, senki sem írta alá. Kiderült, hogy ő volt az egyetlen, aki »helyettünk« panaszkodott. Ez szerintem furcsább, mint a Hópelyhecskének öltözött srácok.”

„Most akkor az összes óvodai Télapót zárjuk börtönbe, mert az óvónők játsszák el őket? Hát hová tartunk? Az emberek teljesen meghülyültek” – véli egy Anasztazia nevű lakos. Szerinte ez mindig is így volt, és senki sem gondolta volna, hogy ez LMBTQ propaganda lenne.

„Az a legundorítóbb, hogy gyerekekről van szó! A fiúk önkéntesek a faluban, nagyon ügyesek, van idejük egy ilyen előadásra felkészülni az iskolában, jól tanulnak, szeretnek sportolni. Gyerekkoruk óta ismerem a fiúkat, én tanítottam őket. És nem láttam semmi ijesztőt a videóban. Kérem, hagyják békén ezeket a gyerekeket!” – mondta Marina Sapkina.

Az előadás bepanaszolása hasonló reakciókat váltott ki az online térben is, a kommentelők szerint az ő gyerekkorukban is előfordult hasonló, és mégsem váltak meleggé. A falusiak pontosan tudják, melyik fiúk alakították a jelmezes női karaktereket, de nem voltak hajlandóak megnevezni őket a hatóságoknak.

A kulturális minisztérium is vizsgálódott

Az orosz állami szervek már felnőtt tartalomnak minősítették az Én kicsi pónim rajzfilmsorozatot egy színes sörényű karakter miatt, egy kpop klipben szürke felhőkre cserélték az égen a szivárványt, vádoltak már melegpropagandával Szivárvány nevű jégkrémet, de még a Fehér Lótusz legikonikusabb jelenetét is cenzúrázták.

Ilyen előzmények után a falusiak is meglepődtek, amikor kiderült, hogy a régió kulturális minisztériuma a műsor szervezői mellé állt Hópelyhecske ügyében. A Bajkálontúli határterület kulturális minisztériuma a honlapján közölte, a tisztviselők megvizsgálták a faluban tartott szilveszteri rendezvényt, beszéltek a járási kulturális bizottság vezetőjével, valamint tanulmányozták az ünnep forgatókönyvét, miután magyarázatot kaptak a szervezőktől.

„Az estéről készült, nyilvánosan elérhető felvételek tanulmányozása után” a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy „az előadáson nem történt jogsértés”.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin