Itthon

Tovább szigorítja a kormány, mi helyezhető el kirakatban

Már nemcsak a könyvek és filmek, de bármely olyan termék kirakatba elhelyezését, közszemlére tételét tiltja a jogszabály, amelynek kialakítása, külseje vagy csomagolása a transzneműséget vagy a homoszexualitást jeleníti meg.

Április 23-án jelent meg a Magyar Közlönyben a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet módosítása, amely tovább bővíti az LMBTQI termékek kereskedelmi forgalmazásának korlátait. Már 2021 szeptembere óta tilos volt a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint homoszexualitást megjelenítő, népszerűsítő tartalmakat kirakatba vagy közszemlére tenni, zárt csomagolás nélkül, illetve iskolák, templomok 200 méteres körzetében forgalmazni. A jogszabály alapján számos könyvesbolt elleni indult eljárás, illetve szabtak ki akár tízmilliós nagyságrendű bírságot.

A módosítás célja a korábbi pongyola jogalkotás hibáinak eltüntetése, így például javították azt a vesszőhibát, amely alapján a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Líra könyvesboltja ellen kiszabott 12 milliós bírságot, illetve azt a Győri Törvényszék által kiemelt mondatszerkesztési hibát, amely szerint a transzneműségnek csak az öncélú ábrázolása lett volna tiltott. A módosítás egyúttal kísérletet tesz annak meghatározására is, pontosan mely tartalmak esnek a korlátozás alá: a szabály a jövőben csak azon termékekre vonatkozik, amelyeknek „meghatározó eleme” az LMBTQI téma – ezzel azonban újabb bizonytalanságot vezet be a jogalkalmazásba. Egyáltalán nem tisztázott hány százalékban kell egy könyvnek, vagy filmnek az LMBTQI témáról szólnia ahhoz, hogy a korlátozás hatálya alá essen: elég már egy meleg mellékszereplő is, vagy kell, hogy a regényben az egész meleg baráti társaság megjelenjen. A jövőben a könyvkiadók feladata lesz tájékoztatni a kereskedőt arról, ha egy könyv meghatározó eleme az LMBTQI téma, ám a DVD-forgalmazók megúszták: rájuk nem ró ilyen felelősséget a kormány.

A jogszabály a jövőben azon termékekre is vonatkozik, amelyek kialakítása, külseje vagy csomagolása a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást jól látható módon jeleníti meg. Hogy vajon milyen termékre gondolhatott a kormány, az rejtély, mindenesetre az új szabály alapján biztosan nem kerülhet a kirakatba Fred, a nem-bináris bölény (aki kapcsán már a Médiatanács eljárást is indított) vagy a kétes szexuális irányultságú teletabik.

A kormány jogerős bírósági ítéleteket felülírva toldozgatja-foltozgatja a kormányrendelet szövegét, ahelyett, hogy felismerné az LMBTQI-ellenes szabályok teljes abszurditását, és egyszerűen visszavonná azokat. A gyermekek védelmét nem a tilalom szolgálja, hanem a témáról szóló előítéletektől mentes, tárgyilagos és nyitott társadalmi párbeszéd” – értékelte a helyzetet Polgári Eszter, a Háttér Társaság Jogi Programjának vezetője.

A kormányrendelet alapját képező, 2021-ben elfogadott, gyermekvédelminek nevezett, de valójában LMBTQI-ellenessé eltérített törvény ellen az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, a bírósági eljáráshoz 15 tagállam és az Európai Parlament is csatlakozott, így ez lett az eddigi legnagyobb emberi jogi témájú per az Európai Unió Bírósága előtt. A kormány 2022-ben népszavazáson kívánta megerősíteni LMBTQI-ellenes lépését, de a népszavazás érvénytelen lett, miután több mint másfél millióan szavaztak érvénytelenül. A legfrissebb, 2023 novemberi Medián közvéleménykutatás szerint a magyarok 48%-a szerint vissza kellene vonni a „gyermekvédelmi” törvény LMBTQI-ellenes rendelkezéseit, 31% szerint nem kellene rajta változtatni, és mindössze 21% szigorítana tovább rajta.

A Háttér Társaság LMBTQI-ellenes jogszabályok kapcsán folytatott érdekérvényesítési és stratégiai pereskedési tevékenységét az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjából finanszírozott, az ÖKOTÁRS Alapítvány és partnerei által lebonyolított Közös értékeink program támogatásával végzi.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin