népszavazás
-
Itthon
“Mama azt mondta, ha ezzel segíteni tudnak, akkor szeretnének segíteni”
LMBTQI emberek és családtagjaik, barátaik és munkatársaik szerepelnek együtt fotókon és kisfilmekben, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az április…
-
Itthon
Érvénytelennek ígérkezik a kormány propaganda-népszavazása
A teljes népesség 41 százaléka nem tervez részt venni, az ellenzéki szavazók majdnem fele pedig érvénytelenül fog szavazni a…
-
Itthon
Civil szervezetek arra kérik a kormányt, az Ukrajnából menekülők megsegítésére fordítsa a propaganda-népszavazásra elpazarolt tízmilliárdokat
Miközben Magyarországtól pár száz kilométerre háború dúl, és Oroszország két hete válogatás nélkül vet be tiltott fegyvereket a civil lakosság ellen, szintet lépett a kormánypropaganda azzal,…
-
Itthon
„Én ott leszek” – személyes történetekkel folytatódik a kampány az érvénytelen népszavazásért
Március elsején indult el az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság 11 másik civil szervezettel közös országos kampánya, amelynek középpontjában az április harmadikai népszavazás…
-
Itthon
Érvénytelen népszavazásra buzdítanak az ellenzéki összefogás pártjai is
Népszavazás a választás árnyékában szervezett ma délelőttre konferenciát a Republikon Intézet, amely Facebookon élőben is követhető volt. Az Egységben Magyarországért…
-
Itthon
Elindult a civil szervezetek érvénytelen népszavazásra buzdító kampánya
Hétfő délután tartotta meg az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság más civil szervezetekkel közös országos kampányának nyitóeseményét, amelynek középpontjában az április harmadikai népszavazás…
-
Itthon
Plakátkampánnyal ágyaz meg a kormány a gyűlöletkeltő népszavazásnak
Olvasónktól érkezett hétvégén a fénykép és a beszámoló – és mi magunk is tapasztaltuk -, hogy szerte az országban elárasztották…
-
Itthon
A Gyermekjogi Civil Koalíció is felszólalt a gyűlöletkeltő népszavazás ellen
Április harmadikán az országgyűlési választás mellett a kormány kezdeményezésére négy kérdésből álló népszavazás is lesz. A „gyermekvédelminek” nevezett népszavazást valójában…
-
Itthon
A gyűlöletet erősíti a kormány kiközösítő népszavazása az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint
Közleményt adott ki Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogokért felelős biztosa, amelyben felszólítja a magyar kormányt, hogy hagyjon fel…
-
Itthon
Érvénytelen szavazatot javasol tíz civil szervezet a kormány kiközösítő népszavazásán
Áder János köztársasági elnök április 3-ra írta ki az országgyűlési választást, amivel egy időben tartják a kormány gyűlöletkeltő, a…