művészet
-
Kultúra
Képregényborítókká változtak Madonna albumai
Liam Alexander legutóbbi projektje során a pop királynőjének mind a tizennégy stúdióalbumát csodálatos képregényborítóként álmodta újra, ezzel sok rajongó álmát…
-
Kultúra
A homofóbia ellen táncoltak a France’s Got Talent akrobatái
A France’s Got Talent legutóbbi adásában egy meleg táncos és egyben akrobata páros bukkant fel Guillaume és Arthur személyében, akik…
-
Kultúra
Lucy Liu erotikus leszbikus festményeket tár elénk
Azt már eddig is tudtuk, hogy Lucy Liu színésznő, rendező, modell, énekes, táncos, emberi jogi nagykövet és természetesen Charlie egyik…
-
Kultúra
„A meztelenség jelmezzé alakul át”
Mindketten a Hodworks kortárstánc együttes oszlopos tagjai. A Pirkad című előadásban végig meztelenül táncolnak, de azt mondják, ez már nem…
-
Kultúra
Az ördög Pradát visel – Jön az Elton John által írt musical
Először 2017-ben volt arról szó, hogy Elton John zenés színpadi változatot készít a nagysikerű Az ördög Pradát visel című filmből,…
-
Kultúra
Egy 84 éves drag queenről készült festmény nyert neves művészeti díjat
Idén is megrendezésre került Ausztráliában a Kennedy Prize díjátadó, amelynek célja, hogy tehetséges művészeket fedezzen fel és támogasson munkáik során,…
-
Kultúra
Transznemű nőkről készült képeket díjaztak egy angol fotópályázaton
Transznemű nők portréi is a győztesek közé kerültek a Portrait of Britain fotós versenyen, ahol évente kiválasztják a száz legkülönlegesebb…
-
Lifestyle
„A remény az utolsó dolog, amit elveszíthetünk” – Interjú Andrés Yunior Gómezzel a kubai melegek életéről
Idén áprilisban ünnepeltem a harmincadik születésnapomat, és e szép kerek évforduló alkalmából egy kubai nyaralással ajándékoztam meg magamat. Az úton…
-
Kultúra
Michelangelo – Az ember a zseni mögött
A művészettörténészek számára komoly lelki vívódást jelent, ha az általuk szeretett alkotót kevesen ismerik. Nem egyszer voltam szemtanúja, ahogy számomra…