Kultúra

„A meztelenség jelmezzé alakul át”

Mindketten a Hodworks kortárstánc együttes oszlopos tagjai. A Pirkad című előadásban végig meztelenül táncolnak, de azt mondják, ez már nem ügy. Molnár Csaba és Márcio Kerber Canabarro évek óta nagyon jóban vannak, kapcsolatukban érdekesség, hogy előbb ismerkedtek meg egymás testével, mint hogy érzelmileg elmélyült volna a barátság. Ilyen ez a táncos lét – amiben számukra az egyik legfontosabb összetevő a kísérletezés.

Kezdjük a közös projektetekkel, a Sildenafil Fairy-vel, mert nagyon izgalmasan hangzik!

Márcio: Négy évvel ezelőtt volt egy kevésbé dolgos időszakunk. Először csak azt gondoltuk, töltsünk egymással egy kis időt.

Csaba: Aztán elkezdtünk kísérletezni, alkotói ötleteket dobtunk fel, amelyeknek nem szabott határt semmi. Rájöttünk: szeretnénk alkotni valamit, és elkezdtük keresni hozzá a helyszínt. Az első előadásunk a Tropical Escape címet kapta, amiből kicsivel később már trilógiát szerettünk volna csinálni. Elkezdtünk dolgozni a második előadáson, a Winter Journey-n. Nagyon inspiráló és felemelő volt. A tervek szerint lesz egy harmadik rész, ami a Spring Roll címet kapja majd – azt találtuk ki, hogy abban főzni fogunk a színpadon.

 

 

Márcio: Nem volt okunk arra, hogy alkossunk. Csak arra, hogy kreatívak legyünk. Ötleteltünk, poénkodtunk mindenféléről, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy alakul az anyag, konkrét témák merülnek fel, ügyek, amikről párbeszédet folytatunk. A produkció viszont nem attól kezdett el létezni, mert muszáj volt neki. Ez inkább csak egy kreatív gyakorlatot jelentett. Nem éreztük annak a súlyát, hogy költségvetés korlátoz, vagy hogy bizonyos céllal, szándékkal kell alkotnunk. Az előadás olyan volt, mintha ellenkultúra lenne a saját ellenkultúránkon belül. A saját módszereinkkel mentünk szembe. Olyan témákat vettünk sorra, amik éppen akkor fontosak voltak az életünkben: szexualitás, feminizmus, egzotikum mint fétis, eszképizmus. A jelmezeket, a látványt is mi alkottuk, a zenei szerkesztők is mi voltunk. A kísérletezés iránti vágy vezérelt minket. A Winter Journey-ben például sok szöveg is van, márpedig mi nem dolgoztunk korábban szöveggel.

Nem féltetek a sikertelenségtől?

Csaba: A kísérletezés természetesen kiszolgáltatottabbá tesz, de szerintem, ha dolgozol valamin, akkor bíznod kell a végeredményben.

Márcio: A hiba, a kudarc fontos fogalom abban az értelemben is, hogy melegek vagyunk. A „normák” viszonylatában mi bukásnak minősülünk, mert cserben hagyjuk a társadalmat. Nem illünk bele egy keretbe – ami speciel szerintem nagyszerű. Az előadásunkban José Munoz kubai írót idézzük. Ő is erről beszél: miért jó, hogy melegként a bukás művészete hatja át az életünket? Mert kibillent a mozdulatlanságból, és kreatív energiákat indít be. Elkezdesz másképpen gondolkodni a saját szerepedről. Ez lehetőség a gondolat rugalmasságára.

A kategóriák táncosként, úgy képzelem, képlékenyebbek. A táncos testtudat képessé tesz arra, hogy megszabaduljatok tőlük?

Csaba: Számomra az a fantasztikus a táncban, hogy a színpadi létezés olyan helyekre visz, ahova más módon, a mindennapokban nem jutnál el a mozgás, a karakterek, az érzelmek különös módon történő csatornázása által. Ez nagyon felszabadító, és azt gondolom, egészséges is. Fontos lenne, hogy mindenki megtapasztalja azt, hogyan kell úgy együtt lenni a másikkal, hogy nem verbális úton kapcsolódtok.

Márcio: Szerintem ezért olyan fontos a művészet, a kísérletezés. Amint kapcsolatba kerülsz különböző elméletekkel, aspektusokkal, szabadabbá válsz. Azonosíthatod magad bizonyos karakterekkel, módszerekkel, ami lehetőséget teremt arra, hogy eltérő valóságot hozz létre. Egy nagyon kicsi városban nőttem fel Brazíliában. Fogalmam sem volt a melegségről. Más meleg férfiakhoz hasonlóan frusztrációkkal nőttem fel, mert nem volt vizuális referenciám egy másfajta létezésről. És itt lesz fontos a művészet: ablakot nyit az alternatívákra.

 

 

Mi vezetett el titeket a tánchoz?

Csaba: Engem a szüleim vittek el táncórára nagyjából ötévesen. Mindig fontos volt számukra, hogy a testvérem és én valamit mozogjunk. Ő futballozott. Nekem a gyerekkoromtól kezdve jelen volt az életemben a tánc.

Márcio: Nálam kicsit hosszabb ez a történet. Az én családom is nagyon aktív volt, mindig csinálni kellett valamit. Már gyerekkoromtól kezdve folyamatosan kreatívkodtam. Tizenhét éves korom körül el kellett dönteni, mi szeretnék lenni. Szívesen iratkoztam volna be divatiskolába, de oda meleg fiúk jártak, én pedig nagyon féltem attól, hogy a szüleim rájönnek, hogy meleg vagyok. Megkerestem azt az iskolát a közelünkben, ami a családomnak is elfogadható volt, így kezdtem el reklámszakmát, marketinget, közösségi kommunikációt tanulni. Közben kapcsolatba kerültem a színházzal, grafikai feladatokkal, fotográfiával. Csak az egyetem elvégzése után kapott fontosabb szerepet az életemben a mozgás, a tánc.

Mit szóltok a #boysdancetoo kampányhoz? Az Egyesült Államokból indult a kezdeményezés, miután a kis György herceget kikezdte egy riporter, amiért balettozik. Közben már Magyarországon is akadnak követői a kampánynak a közösségi felületeken. Tapasztaltatok hasonlót a saját életetekben? Mennyire találjátok hatásosnak a kezdeményezést?

Csaba: Én nagyon sajnálom, hogy egyes emberek itt tartanak, hogy ez egyáltalán téma legyen, hogy ilyen kérdés, problematika felmerüljön. Szerintem, ha minden létező férfi egy kicsit is többet táncolna, vagy egyáltalán merne táncolni, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb lehetne a világ. Egyébként minden vezető pozícióban lévő férfinak, államférfinak elrendelném a kötelező reggeli táncot, mielőtt munkába mennek és döntéseket hoznak…

Táncosként sok mindent tanulhattok a testetekről, úgy képzelem. Mi volt a legnagyobb lecke róla?

Márcio: Nehéz kérdés… A test fejezi ki az anyagiságodat a világban, mégsem érsz véget ott, ahol a bőröd ezt meghatározza. Kiszivárogsz minden más irányba. A fizikai formánknál sokkal szétáradóbb a létünk. Azt hiszem, a tánc az, ahol igazán megtapasztalhatom, hogyan tudok figyelni, szagolni, érezni, érzékelni. Több lettem általa.

Csaba: A tánc – mint mondtam – mindig jelen volt az életemben. A tánc képes a finomhangolásra a tudat és a tudattalan közt, aminek hatására alakul a gondolkodásmódom.

Márcio: Mivel a tánc által találkoztunk, már azelőtt ismertem Csabi fizikai jellemzőit, mielőtt összebarátkoztunk volna. Ebben nem az erotika a lényeg, hanem az extrém intimitás. Nagyon jó barátok vagyunk, és jó, hogy el tudom mondani: a fizikumán keresztül érzékelem az érzelmeit. Ez nagyon különleges módja annak, hogy igazán megérts valakit.

 

 

A Pirkad című előadásban végig meztelenek vagytok. A Coexist bizonyos jeleneteiben is a meztelenség dominál. Mit kell ilyenkor kikapcsolni, hogy ne feszélyezzen ez az állapot?

Márcio: Van abban valami fontos, hogy táncosként folyamatosan kontaktban vagy a saját testeddel. A színpadon meztelennek lenni nem jelent már abnormális állapotot. Persze az utcán vagy a barátaimnál nem meztelenül mászkálok. Emlékszem az első próbákra Adriennel: az egész egyáltalán nem tűnt furcsának. Több időt töltöttem meztelenül, mint ruhában. Egyébként pedig azt gondolom, hogy a meztelenség nem nekem ügy, nem nekem kell vele megbirkóznom, hanem annak, aki nézi, hogy meztelen vagyok.

Csaba: A Pirkad című előadásunkban ez eléggé explicit módon van jelen, valóban. A fizikai feladat, a mozdulatok olyan prioritást élveznek, hogy nincs időm azon gondolkodni, hogy én most pucér vagyok. A meztelenség jelmezzé alakul át.

Fábián Barbara

PIRKAD / SUNDAY / COEXIST – a fiúk a Trafóban

Csaba október 22-én a Sunday című előadásban, november 7-én és 8-án pedig a Coexist című darabban szerepel. A Coexistben, a Hodworks és az Unusual Symptoms közös munkájában tíz táncos vet ravasz és könyörtelen tekintetet azokra a társadalmi elvárásokra, amelyek között mozognak.

MOLNÁR CSABA

A Budapest Táncművészeti Szakközépiskolában, majd 2006-tól a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban tanult. A kétéves képzést követően táncosként az olasz Compagnia Virgilio Sieni táncegyütteshez csatlakozott, 2010-től pedig a Hodworksszel dolgozott tovább. Négy olyan darabban is szerepelt alkotóként, ami megnyerte az évente kiosztott, legjobb táncelőadásnak és koreográfusnak járó Lábán Rudolf-díjat. Ezek voltak a Bloom! City (2011), a Hodworks Basse Danse (2012), a Dányi–Molnár–Vadas Nyúzzatok Meg (2014) és a Hodworks Pirkad (2014) című produkciói. A Pirkad előadást az Aerowaves hálózat beválogatta az adott év legjobb 20 nemzetközi alkotása közé.

MÁRCIO KERBER CANABARRO

2016-ban végzett a brazíliai UNIJUI kommunikáció és marketing szakán. 2007-ben csatlakozott a Grupo Experimental de Danças da Cidade első generációjához Porto Algerében. 2008 szeptemberében Európába költözött, és sikerrel felvételizett a salzburgi SEAD akadémiára, ahol 2011-ben végzett. Azóta Hód Adrienn társulatával dolgozik Budapesten. 2016-ban elnyerték a Molnár Csabával közösen készített Tropical Escape című darabjukért a Lábán Rudolf-díjat. 2017-ben szintén Molnárral közös darabjukat, az Eye Candy-t jelölték a legjobb nemzetközi előadásnak a Dán Kritikusok Díjára, 2018-ban meg is kapták ezt a díjat a Tropical Escape produkcióért.

Previous post

Még több titkot fed fel a folytatásról a Szólíts a neveden írója

Next post

Kitiltották Új-Zélandról a melegek halálbüntetését támogató lelkészt