Meleg párokkal bővül a közös katonai esküvő Tajvanon

Csupán négy hónapja írt történelmet Tajvan, amikor első ázsiai országként bevezette a házassági egyenlőséget. Most máris három azonos nemű pár csatlakozhat az évente megrendezett közös katonai esküvői ceremóniához. Miután májusban bevezették a házassági egyenlőséget immár a hadsereg is elfogadja az azonos nemű párok jelentkezését, hogy csatlakozzanak az éves közös katonai …

READ MORE →

Nem számít bűncselekmények a homoszexualitás a libanoni hadseregben

  A libanoni katonai főügyészség bírája, Peter Germanos tegnap hozott ítéletet négy katona ügyében, akiket szodómia vádjával szereltek le korábban. A közel-keleti ország büntető törvénykönyvének 534-es cikkelye szerint “a természettel ellentétes bármilyen szexuális cselekedet miatt egy éves börtönbüntetés szabható ki”. A helyi Daily Star napilap tudósítása szerint Germanos azt kifogásolta, …

READ MORE →

HIV-pozitív státuszuk miatt küldtek el katonákat az amerikai hadseregtől

Az Amerikai Egyesült Államok légierejének két katonája pert indított Jim Mattis védelmi miniszter ellen. A nevük elhallgatását kérő férfiakat novemberben szerelték le azzal az indokkal, hogy nem felelnek meg az egészségügyi feltételeknek, következésképpen “alkalmatlanok a katonai szolgálat folytatására.” Az érintett két katona azonban nem hagyta annyiban a dolgot, különösen annak …

READ MORE →

Fotósorozat – Büszke melegek a hadseregben

Bár Donald Trump három héttel ezelőtt bejelentette, hogy transzneműek nem szolgálhatnak az Amerikai Egyesült Államok hadseregében, a meleg és leszbikus katonák előtt egyelőre szabad az út, hogy így szolgálják hazájukat. És vannak jópáran közülük, akik továbbra is büszkék hivatásukra, nemzetükre és ezt szívesen meg is osztják a világgal. De nem …

READ MORE →

Dél-Korea felülvizsgálja a homofób katonai törvénykönyvet

Idén májusban a dél-koreai hadsereg egyik tisztjét hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték homoszexualitása miatt. A kormány most az ENSZ-nek küldött emberi jogi jelentésében ígéretet tesz a homofób katonai törvénykönyv felülvizsgálatára.     Bár a homoszexualitás nem büntetendő Dél-Koreában, a hadsereg szabályzata szerint azonban igen: “szodómia vagy szégyenletes életvitel” miatt a …

READ MORE →

Szivárványszínű álcafestéket rendszeresít a brit hadsereg

Az Egyesült Királyság hadserege nagy utat tett meg mostanáig.     Egészen 2000-ig nem lehetett a hadsereg tagja az a katona, aki nyíltan meleg vagy leszbikus, azóta azonban a sereg nagy erőkkel áll ki a sokszínűség mellett. A hadsereg kötelékébe tartozók számára engedélyezett, hogy egyenruhájukban vegyenek részt a pride felvonulásokon, …

READ MORE →

Nemzetközi felháborodás a dél-koreai hadsereg melegüldözése miatt

Dél-Koreában kötelező a sorkatonaság – minden arra alkalmas, 18-35 év közötti fiatalembernek csaknem két évre be kell vonulnia. Ez a szolgálati idő a világon a negyedik leghosszabb. Fontos tudni, hogy az országban közmegegyezés szerint szégyen, ha valaki megpróbálja megúszni a sorkatonaságot, a társadalom szó szerint kiveti magából az ilyeneket.   …

READ MORE →

Társkeresőkön nyomoznak a meleg katonák után

Egyre növekvő felháborodással kell szembenéznie Jang Jun-kyu tábornoknak, a dél-koreai hadsereg vezető tisztségviselőjének, miután napvilágra került, hogy a tábornoki kar jóváhagyásával közösségi oldalakon és társkereső applikációkón nyomozás indult a katonák szexuális orientációjával kapcsolatban. Köszönhetően a kommunista diktatúra Észak-Korea szomszédságának Dél-Koreában minden felnőtt férfinak kötelezően részt kell vennie két éves katonai …

READ MORE →

Videó: a világ és katonatársai előtt is coming outolt a szexi youtuber partnere

A vicces videóival és hibátlan felsőtestével hódító Max Emerson végre bemutatta a világnak való életbeli barátját, Andres Camilót. A „való életbeli” kifejezésen most azért van hangsúly, mert Max már számos közös videót készített más meleg youtuberekkel (például Kyle Kriegerrel), amikben ezek a srácok játszották a pasiját. Azonban most komoly a …

READ MORE →

Nyíltan meleg évfolyamelső a híres katonai akadémián

Az USA világhírű katonai akadémiája, a West Point történetében először fordult elő, hogy nyíltan meleg diák került a végzős évfolyam élére.  Az amerikai iskolarendszerben azért olyan fontos az évfolyamelső (class president) személye, mert ő az a diák, aki a különböző eseményeken az egész évfolyamot reprezentálja – így történt ez Eugene …

READ MORE →