Hírek

Nem számít bűncselekmények a homoszexualitás a libanoni hadseregben

 

A libanoni katonai főügyészség bírája, Peter Germanos tegnap hozott ítéletet négy katona ügyében, akiket szodómia vádjával szereltek le korábban.

A közel-keleti ország büntető törvénykönyvének 534-es cikkelye szerint „a természettel ellentétes bármilyen szexuális cselekedet miatt egy éves börtönbüntetés szabható ki”. A helyi Daily Star napilap tudósítása szerint Germanos azt kifogásolta, hogy a jogi szabályozás nem tisztázza, hogy mi is számít természetellenesnek.

Álláspontja szerint „a szodómia jogilag nem büntethető”, éppen azért, mert a büntető törvénykönyv nem fogalmaz világosan, nem írja körül, miféle kapcsolatot kellene a természet rendjével ellentétesnek tekinteni, továbbá abban sem tesz különbséget, hogy női-férfi kapcsolatban is alkalmazható-e.

Az ország civil bíróságai már korábban úgy döntöttek, hogy a vonatkozó cikkelyt nem alkalmazzák a homoszexualitás miatti büntetések kiszabására, ugyanakkor ez az első eset, amikor egy katonai bíróság jár el ugyanígy.

A közel-keleti országban bár iszlám többség van a vallást tekintve (57,7 százalék), ugyanakkor a keresztény közösség is igen jelentős (36,7 százalék). A mostani döntés ellenére még hosszú az út Libanonban a jogegyenlőség felé, az érintett cikkely ugyanis érvényben marad attól függetlenül, hogy (épp) most nem alkalmazzák, és csupán 2013 óta nem számít az országban betegségnek a homoszexualitás. Az azóta eltelt időben viszont a helyi politikusok is elkezdték szorgalmazni a homoszexualitás dekriminalizációját.

 

Libanonban megszűnhet a homoszexualitás büntethetősége

Libanonban megszűnhet a homoszexualitás büntethetősége

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin