Itthon

A szivárványcsaládok mellett kiálló kampányra is szavazhatunk a Civil Díj döntőjében

Bekerült a NIOK Civil Díj döntőjébe a Háttér Társaság és Szivárványcsaládokért Alapítvány közös kampánya, #ACSALÁDAZCSALÁD!

A döntőbe kerüléssel együtt jár, hogy közönségdíjra jelölték, így mi is szavazhatunk rá, IDE kattintva.

Gyűlölködő, bántó, névtelenül feltett kérdésekre válaszoltak szivárványszülők és szakértők a Háttér Társaság és a Szivárványcsaládokért Alapítvány kampányában, amelynek célja az volt, hogy jobban megismertessék magukat és jogi problémáikat a társadalommal” – olvasható, mivel érdemelte ki a kampány a döntőbe kerülést.

 

 

2020. december 15-én 135 igen és 55 nem, valamint 5 tartózkodás mellett a magyar országgyűlés Fidesz-KDNP többsége, valamint a Mi Hazánk Mozgalom független képviselői megszavazták a Polgári Törvénykönyv örökbefogadással kapcsolatos részének módosítását. A módosított törvénynek köszönhetően az azonos nemű pároknak semmi esélyük nem maradt, hogy örökbefogadás útján gyerekük legyen és családot alapítsanak.

A szivárványcsaládok mellett az elmúlt félévben számos civil szervezet, budapesti nagykövetségek, márkák, sportolók, művészek és más ismert magyarok álltak ki, túlnyomó többségük a kampányban megismert szimbólummal és hashtaggel.

A Civil Díjat a NIOK Alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, összefogást generáltak, változást indítottak el, különösen innovatívak, vagy jó példával szolgálnak a többi civil szervezet számára, és a díjazással ismertséget és elismertséget adjon nekik.

 

Légy részese a szivárványcsaládok mellett kiálló kampánynak!

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin