EgészségPlay Safe

Pozitív, VIII. fejezet – A HIV és más betegségek

Mi változott onnantól, hogy HIV-fertőzött lettem? Hajlamosabb vagyok-e a betegségekre? Tovább tart-e kikeveredni, ha benyaltam valamit? És nem utolsó sorban: mi a helyzet ilyenkor a többi nemi betegséggel? Hiszen miközben a legtöbb meleg férfi a fogalmat elsősorban a HIV-vel párosítja, jó néhány további tétel szerepel a kellemetlenségek listáján. 

Emlékszem, hogy már felnőtt fejjel, de még a fertőzés előtt néha voltak – mai fejjel nézve – elképesztő feltevéseim azzal kapcsolatban, mi és hogyan befolyásolja egy HIV-pozitív ember egészségét. Meggyőződésem volt például, hogy a hideg téli hónapokban ritkán merészkednek az utcára a vírushordozók. Hiszen legyengült szervezetük nyilvánvalóan sokkal érzékenyebben reagál egy szimpla náthára, könnyebben fertőzi meg az influenza, vagy a tüdőgyulladás, ahonnan aztán – ha nem vigyáznak – egyenes az út a kórházba. 

Az én esetemben közel egy év telt el aközött, hogy fertőzött lettem és elkezdődött a gyógyszeres kezelésem. Ha őszinte akarok lenni, ebben az egy évben sem figyeltem jobban oda az egészségemre, mint korábban. Nem ittam kevesebb alkoholt, nem ettem kevesebb gyorskaját. Télen továbbra sem húztam sapkát a fejemre. Beteg azonban csak egyetlen egyszer lettem – a nyári időszakban. Ez már közvetlenül hetekkel a gyógyszerek felírása előtt történt. Emlékszem, egy szimpla megfázás volt, de két hétig tartott kikeveredni belőle. 

Megállás nélkül köhögtem, tele volt az orrom, többször hőemelkedésem is volt. Éreztem, hogy ez a HIV számlájára írható. Hiszen a szervezetemnek egyszerre kellett harcolnia a náthával és a töretlenül növekedő vírusszámmal. Utóbbi 83 ezer körül járt, amikor elkezdtem szedni a gyógyszereimet, a Truvadát és az Edurantot. Ha ezt az értéket összehasonlítom másokéval, még nem is számítok vészes esetnek. Van, aki a több százezres, akár a milliós számot is eléri, mire diagnosztizálják. 

Két és fél éve szedem nap mint nap a gyógyszert, és a vírusszámom néhány hét leforgása alatt nullára csökkent. Kimutathatatlan azóta is. Változott-e valami? Nem sok minden. Alkoholt ugyanúgy iszom – bár kevesebbet, de ez inkább arra fogható, hogy most pont ilyen időszak van –, a gyorskajára néha még mindig elcsábulok és a sapka továbbra sem a barátom. Mindezek ellenére az egészségem kicsattanó, semmivel se vagyok gyakrabban beteg, mint hajdanán. 

Úgy érzem, naplóm e havi témaválasztása ordít azért, hogy beszéljek kicsit a többi nemi betegségről is, amelyeknek – akár tetszik, akár nem – mi, meleg férfiak fokozottabban ki vagyunk téve. Sokan, amikor gumit húznak, vagy partnerükre húzatnak, kizárólag a HIV-re gondolva teszik azt. Pedig vannak fertőzések, amelyeket jóval könnyebb elkapni a másiktól. A trippert (hivatalos nevén gonorrhoea) orális szextől, a szifiliszt akár egy szimpla csókolózástól is megkaphatjuk, ha a szájban lapul. De a legtöbben nem ezekre gondolnak az óvszer és a biztonságos szex apropóján. 

Ezzel lehet összefüggésben, hogy azok a HIV-pozitív férfiak, akik a gyógyszerszedésnek köszönhetően eljutnak abba a fázisba, hogy nullás a vírusszámuk (tehát nem fertőznek tovább), amikor csak alkalom nyílik rá, védekezés nélkül szexelnek. Látom és tapasztalom ezt a közvetlen környezetemben, de ha kitekintek a nyugati országokba – ahol sokan negatívként is PrEP-en élnek, így megelőzendő a vírus elkapását –, ott sem jobb, sőt, rosszabb a helyzet. 

Pár hónappal ezelőtt olvastam egy Ausztráliában készült kutatásról szóló cikket. Az orvosok azt vizsgálták, vajon a Truvada mint PrEP megjelenése mennyivel tette vakmerőbbé, felelőtlenebbé a férfiakat. Talán mondanom sem kell, hogy ugrásszerűen megnőtt az egyéb nemi betegségek előfordulási aránya – közel kétszeresére a korábbihoz képest. 

Mindenhol azt olvassuk, hogy a HIV nem játék. De hát srácok, a többi sem az! Minden egyes alkalommal, amikor belefutunk valamelyikbe, a saját egészségünkkel játszunk, esélyt adva annak, hogy meggyengüljön. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra! 

Mayer Károly 

Egy 29 éves meleg férfi naplója arról, mit jelent HIV-pozitívként élni Magyarországon. A sorozat korábbi részeit itt találod: első fejezetmásodik fejezet, harmadik fejezet, negyedik fejezet, ötödik fejezethatodik fejezet és hetedik fejezet.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin