Egészség

Pozitív, III. fejezet – Az első hónapok

A mosoly, amelyet a folyosói készülődés közben az arcomra erőltettem, tovatűnt, amint kiléptünk a Karolina úti rendelő ajtaján. Ha csak pillanatokra is, de elsírtam magam. Majd letöröltem a könnyeimet, átöleltem a kísérőmet, és elindultunk haza. Bár felajánlotta, hogy nálam alszik, vagy aludjak én nála, úgy éreztem, ezen az estén egyedül kell szembenéznem azzal, ami rám vár.

Nem tudnám felidézni, mivel teltek a következő napok. Csak érzésekre emlékszem. Különösen a következő reggelre. A hátamon fekve ébredtem fel. Néztem a fehér plafont, lassan pislogtam. Mintha egy évek óta hessegetett rossz álmom vált volna valóra. Magányosnak és dühösnek éreztem magam. Dühösnek, amiért ismét van valami, amit titkolnom kell, és magányosnak, mert nem ismertem senkit, aki hasonló cipőben járna és megoszthatnám vele a gondolataimat, vagy feltehetném a kérdéseimet. Ugyanoda lyukadtam ki, mint amikor tizenhárom éves koromban rájöttem, hogy meleg vagyok.

Mi történik egy HIV-pozitív emberrel, miután diagnosztizálják vérében a vírust? Mivel a gyorsteszt pozitívat mutatott, így az orvos ott helyben ismét vért vett tőlem, de ezúttal a vénámból. Igyekezett megnyugtatni, hogy a gyorsteszt csak feltételesen pozitív, minden tizedik esetben tévedésről van szó, amelyet befolyásolhat korábbi gyógyszer vagy betegség. Bár az eszem tudta, hogy a csata elveszett, a szívem azért még kapaszkodott ebbe a reménysugárba. Körülbelül egy hetet kellett várni az eredményig. Majd telefonon hívtak. A második vérvétel eredménye is pozitív lett. Bár szomorú voltam, már nem rázott meg a hír.

Következő lépésként a Karolina úti anonim rendelő egy önkéntese elkísért a Mária utcai Országos STD Centrumba, ahol sor került a harmadik vérvételre is. Feltettek pár kérdést a múltammal kapcsolatban. Tudom-e, ki, mikor és hogyan fertőzött meg? Voltam-e azóta együtt bárkivel? Majd az ilyenkor kötelező eljárás keretében mintát vettek más nemi úton terjedő betegségekhez is. Szifilisz, tripper, hepatitisz. Sok esetben a HIV ugyanis csak kísérőbetegség, kéz a kézben jár más fertőzésekkel. Mint utóbb kiderült, az én vírusom magányos harcos volt.

Hogy lefeküdtem-e bárkivel a fertőzés óta? Igen. Volt a két időpont közötti hónapokban két fiú. Az egyik közelébe sem került a spermámnak vagy a véremnek, a másikkal pedig éppen ismerkedtünk a szűrés pillanatában. Előbbi máig nem tudja, hogy HIV-pozitív vagyok. Így, hogy esélyt sem adtunk a fertőzésnek, soha nem vitt rá a lélek, hogy beszéljek neki erről. Lehet, hogy gyáva és felelőtlen vagyok emiatt. De csöndben nyomon követtem az életét a későbbiekben is, és tudom, hogy volt szűrésen. Makk egészséges. A fiú pedig, akivel ismerkedtem épp, még aznap este megtudta. Felhívtam telefonon. Másnap találkoztunk és nagyon támogató volt. Fel sem merült benne, hogy emiatt faképnél hagyjon. Helyette utánaolvasott, vigasztalni próbált. Bár végül nem jöttünk össze, az nem emiatt volt. Ő is ugyanúgy a mai napig egészséges.

Ami az én egészségemet illeti, a tavasz a várakozással telt. Rendszeres időközönként, áprilistól nagyjából havonta el kellett mennem a Mária utcába vérvételre, ahol folyamatosan figyelték a vírusszámomat. A Karolina úti önkéntes fiatalember pedig küldött át magyar nyelvű tájékoztató anyagokat a betegséggel kapcsolatban. Olvastam arról, hogy milyen gyógyszerek állnak rendelkezésre, mire kell figyelni az étkezésnél, testedzésnél, alkoholfogyasztásnál. Lelövöm a poént: ha egészséges és teljes értékű életet szeretnék élni, nagyjából ugyanarra kell figyelnem, amire eddig is. Fontos megjegezni, hogy a ma használatban lévő gyógyszereknek nincs mellékhatása. Nem tucatnyit kell bevenni naponta többször, nem megy tőlük a hasad, nem vagy fáradékony, nem puffadsz.

Így ment el a tavasz és így ment el a nyár. A nővér és én is vártuk, mikor éri el a vírusszám azt a szintet, amikor már indokolt rátérni a gyógyszeres kezelésre. Közben a Mária utca biztosított lelki segítséget is. Többször is beszélgettem egy szakértővel, aki frissen fertőzötteket igyekszik átsegíteni a kezdeti időszakon.

Valamikor júliusban megbetegedtem. Nem kell nagy dologra gondolni, egy sima megfázás volt. De két hétig nem jöttem ki belőle. Folyamatosan be volt dugulva az orrom, köhögtem, előfordult, hogy hőemelkedésem is volt. A szervezetem kezdte feladni a harcot. Már nem tudott egyszerre a HIV és mellé még valami más ellen is küzdeni. Tudtam, hogy a következő vérvétel után fordulat jön. És nem is tévedtem, a vírusszámom 85 ezer felett járt. Bár még ez se számít kirívóan magasnak, hiszen vannak, akiknek már akkor 300-400 ezer felett jár, amikor kiderül róluk, hogy fertőzöttek. A legközelebbi alkalommal a Mária utai nővér úgy döntött, ideje elmennem a Szent László Kórház Immunológiai Ambulanciájára. Legközelebb innen folytatom.

A Pozitív első fejezetét ide, második fejezetét ide kattintva olvashatod el.

Mayer Károly 

Previous post

Úszó luxus nappali a Dunán? Igen, lehet!

Next post

Kizárják az amerikai hadseregből a transzneműeket - Twitteren üzente meg Donald Trump