Egészség

Pozitív, I. fejezet – A HIV és én

29 éves meleg férfi vagyok. Három éve HIV-pozitív. Ezt leírni vagy kimondani ennyi év után is nehéz feladat. De azt is tudom, hogy sorstársaim többségének legalább ilyen nehéz. És maroknyi szakértőn, valamint arcát és nevét vállalni merő fertőzöttön kívül alig van Magyarországon ma olyan ember, aki beszél róla. De miért is lenne? A HIV-fertőzöttekkel szemben rengeteg a megbélyegzés és különösen így van ez a melegek körében. Elég csak egy rosszindulatú pletyka, máris elkezdenek összesúgni az ember háta mögött. „Nemi beteg, AIDS-es, haldoklik” – mondják. A Humen magazin oldalain elinduló naplómmal szeretném megosztani veletek, hogy számomra mit jelent HIV-pozitívként élni. Mennyi nehézséget, bánatot és igen! – örömet okoz ez a betegség, amelyet egyébként soha senkinek sem kívánna egyikőnk sem.

Nem gondoltam volna, hogy nekem valaha is ez lesz sorsom. Hogy egyszer HIV-pozitív leszek. Mindig is nagyon magabiztos voltam ebben. Emlékszem az első találkozásomra a vírussal. Még szinte gyerek voltam, amikor édesanyám a Philadelphia című filmet nézte a nappaliban. Emlékszem Tom Hanks elgyötört, fakó, beteges arcára. Aztán olvastam egy könyvben az AIDS-ről. Akkoriban még a saját szexualitásomat is csak kapiskáltam, de hamar összeállt, hogy ez a melegek betegsége.

Gimnáziumi éveim végén jöttek az első fiús randevúk és persze az első szerelem. Bár gyakorlatilag mindketten szüzek voltunk és azt se igazán tudtuk, miért kell, de használtunk gumit. Később, mikor újra szingli lettem, voltak felelőtlen kalandjaim. De kivel nem fordult elő hasonló? Pláne 19 évesen. Egy másik fiú testének régóta vágyott felfedezése olyan izgalmas, új élmény, amely feledteti a biztonságos szex fontosságát. De a nagyvárossal együtt járó nyüzsgés, a melegbulikban folyamatosan felbukkanó új arcok és a velük együtt járó szüntelen kísértés ellenére hamar, a húszas éveim legelejére lecsillapodtam és megtanultam „okosan szeretni”. Nem okozott kényelmetlenséget vagy lankasztó pillanatokat a gumi felhúzása, sem az abban való elélvezés. Néhány havonta eljártam szűrésre a Karolina útra és mindig ideges voltam, amikor vissza kellett menni az eredményért, de inkább csak kötelező jelleggel, semmint azért, mert ténylegesen okom lett volna a félelemre, rossz hírekre való felkészülésre.

Egyetlen alkalom volt, amikor veszélyesen közel kerültem ahhoz, hogy HIV-pozitív legyek. Volt egy fiú, akivel már négyszer-ötször is randiztam és lefeküdtem, mikor a következőnél valamiért nem húztam gumit. Nincs rá racionális magyarázat, egyszerűen akkor már olyan sokszor találkoztunk, hogy természetesnek tűnt – a következő lépésnek. Ő pár héttel később kórházba került és onnan számolt be róla telefonon, hogy kiderült: fertőzött. Nyár volt, késő este, trolira vártam és összeomlott körülöttem a világ. Megijedtem, rettegtem attól, hogy a sorsom megpecsételődött, kitaszít magából a társadalom és soha nem lesz már lehetőségem normális párkapcsolatra. A következő pár hét keserves volt. Egy barátom kísért el szűrésre. Minden rendben volt. HIV-negatív maradtam. Megmenekültem. Farkasszemet néztem a vírussal és én győztem. Többé már nem féltem tőle, sőt, elkezdtem foglalkozni vele, utánaolvasni. A fiúnak is, ha nem könnyen, de megbocsájtottam. Párszor még később is találkoztunk és miután már rendszeresen szedte a gyógyszereit, le is feküdtünk egymással. Szigorúan csak gumival.

Így teltek az évek, e zökkenőt leszámítva gondtalanul, egészségesen, okosan. Három évvel ezelőtt két meleg barátommal külföldön, egy nagyvárosban töltöttük a hétvégét. Szombat este adta magát, hogy a rendelkezésre álló viszonylag kevés meleg szórakozóhely közül meglátogassuk az egyiket és kibulizzuk magunkat. Volt egy bárpulttal egybenyitott tánctere és egy ennél is nagyobb, labirintusszerű, csak férfiak számára fenntartott része, ahol a betérők poppersgőzben adhatták át magukat a test gyönyöreinek.

Tudni kell, hogy soha életemben nem drogoztam, még a poppers típusú tudatmódosítókban vagy a füves cigiben sem leltem örömömet, és a nagy berúgásokról is hosszú évekkel azelőtt leszoktam. Ennek ellenére abból az éjszakából több óra teljes egészében kiesett. Mire e homály elkezdett rám borulni, a két barátom már javában hazafele tartott. Magamra maradtam. Akármilyen filmbe illően is hangzik, máig nem tudok az emlékezetvesztésre jobb magyarázatot, minthogy valaki valamit az éjszaka folyamán a poharamba kevert. Én pedig elvesztem a sötét labirintus mélyén.

Az első tiszta emlékeim már a hajnalhoz kötődnek, ahogy egyedül, józanodva, fáradtan sétáltam az ébredő város főutcáján. Másnap az éjszaka teljes súlyával és lelkiismeretfurdalásával rám nehezedett. Figyeltem a testemet. Vajon megdugott valaki? Nem volt az az érzésem, hogy bárki belém hatolt volna, vagy ami még rosszabb, gumi nélkül belém élvezett. A farkamon viszont egy vörös heg éktelenkedett.

Mayer Károly

Previous post

Az amerikaiak 64 százaléka támogatja az azonos neműek házasságát

Next post

Kóstold végig Magyarországot! - Érkezik az OTP Gourmet Fesztivál!