Nagyvilág

Homoszexualitás vádjával kivégeztek egy férfit Iránban

Az Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége (HRANA) szerint szexuális orientációja miatt kivégeztek egy férfit Iránban. Csak az elmúlt fél évben ez a második eset, amikor hasonlóról számol be a nemzetközi média.

Az ügynökség úgy tudja, hogy június 29-én 10 rabot végeztek ki a Rajai Shahr börtönben, köztük Iman Safari-radot. A Jerusalem Post jelentése szerint Iman kivégzésére „szodómia” vádja miatt került sor.

Szafari-radról azt is tudni lehet, hogy Mehdi Khalgoldival együtt végezték ki, aki ellen „nemi erőszak” vádjával emeltek vádat. Egy 2020-as amerikai kormányzati jelentés szerint mindkét vádat gyakran használják alaptalan ürügyként az LMBTQ közösség tagjainak kivégzésére.

Peter Tatchell emberi jogi és LMBTQ aktivista a Jerusalem Postnak nyilatkozva elmondta: „Ismét egy újabb embert végeztek ki szodómia vádjával. Ami biztos, hogy ez az ember garantáltan nem részesült tisztességes eljárásban a hírhedten elfogult iráni igazságszolgáltatási rendszerben. A vádlottaktól rendszeresen megtagadják az ügyvédhez és a védőtanúkhoz való hozzáférést.

 

 

Tatchell szerint az iráni igazságszolgáltatási rendszerben az LMBTQ embereknek gyakran rövid és elsietett tárgyalásokat tartanak tájékozatlan ügyvédekkel, és sokakat a vádat alátámasztó bizonyítékok hiányában is bűnösnek találnak.

Irán a szigorú saría törvények szerint működik, amelyek tiltanak a heteroszexuális házasságon kívüli bármilyen szexuális tevékenységet. Az azonos neműek szexuális tevékenységét börtönbüntetéssel, testi fenyítéssel, pénzbírsággal és bizonyos esetekben halállal büntetik. A meleg fiatalokat rendszeresen elektrosokk-kezeléssel kínozzák.

A Human Dignity Trust szerint az iráni büntető törvénykönyv 234. cikke szerint a férfiak közötti anális közösülés halálbüntetéssel büntetendő.

 

Saját családja fejezett le egy iráni meleg fiatalt

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin