Nagyvilág

Ausztria még idén betiltja az átnevelő terápiákat

Az osztrák parlament épülete Bécsben / fotó: Jess Ivanova, Depositphotos

 

Az osztrák parlament alsóházában három éve igyekeznek elérni az LMBTQ személyeket célzó átnevelő terápiák betiltását. 2019-ben és 2021-ben a képviselők egyhangú határozatban álltak ki a betiltás mellett, az erről szóló törvénytervezetet mégsem nyújtotta be eddig az igazságügyi minisztérium.

Február 24-én az osztrák parlamentben a nyíltan meleg képviselő, Yannick Shetty azt kérdezte Alma Zadić igazságügyi minisztertől, hogy mikor terjeszti elő a konverziós terápiák betiltásáról szóló tervezetet. Válaszában a miniszter közölte, hogy a kérdésben gyorsan előre akar lépni és szoros konzultációt folytat az egészségügyi minisztériummal. Zadić szerint még a nyár előtt sikerül lezárni a folyamatot.

„Miért kellene még hónapokat várnunk egy olyan törvényre, amit már régen el lehetett volna fogadni?” – teszi fel a kérdést Mario Lindner, az ellenzéki szociáldemokrata párt, az SPÖ LMBTQ-szóvivője. A politikus emlékeztet arra, hogy pártja még tavaly tavasszal döntésre kész törvényjavaslatot készített elő az igazságügyi bizottságban, amit már rég el lehetett volna fogadni.

Franciaországban március közepén lép életbe az a törvény, amely tiltja az átnevelő terápiákat, a szabálysértőkre akár három év börtönbüntetés vagy 45 ezer eurós pénzbüntetés is kiszabható. Spanyolországban a pénzbüntetés mértéke akár a 150 ezer eurót is elérheti.

A tudományos megalapozottságot nélkülöző átnevelő vagy reparatív terápiák célja, hogy megváltoztassák egy személy szexuális irányultságát vagy nemi identitását. Az ehhez használt eszközök széles skálán mozognak, a klasszikus beszélgetős terápiától kezdve a hipnózison át az elektrosokkig terjed a lista. Szélsőséges esetekben azonban dokumentáltak már ördögűzést és a leszbikus nők “javító célú megerőszakolását” is.

Az átnevelő terápiák betiltását már 2020-ban követelték európai parlamenti képviselők, a gyakorlat elvetése mellett kiállt 370 vallási vezető is, az ENSZ szakértője szerint pedig jogilag sem védhetőek az ilyen jellegű terápiák.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin