Színes

A melegek elől menekültek Oroszországba, de már inkább hazamennének

fotó: YouTube

Arend Feenstra és felesége, Anneesa eladták vidéki kanadai farmjukat, pénzzé tették mindenüket, és 10 gyermekük közül kilenccel – a legidősebb otthon maradt – a múlt hónapban Oroszországba költöztek. A hívő keresztény házaspár azzal a tervvel indult útnak, hogy saját földbirtokot vesznek abban az országban, ahol állításuk szerint „jobb lehetőségek” várnak rájuk.

A nagy terv azonban hamar megbukott, amikor az Oroszországba átutalt vagyonukat a pénzmosás elleni törvények miatt gyanúsnak találta a bank és zárolta azt, továbbá a helyszínen döbbentek rá arra, hogy az országban nem beszélnek angolul, így segítséget sem tudtak szerezni, írja a Daily Star.

A költözésükkel foglalkozó sajtótájékoztatón Arend még azt állította, hogy „Kanada már nem ugyanaz az ország, mint ami volt”, és nem tűnik „biztonságosnak” a gyermekei számára, ezért menekülnek Oroszországba „a balos LMBTQ-ideológia” elől.

„Sok a baloldali ideológia, az LMBTQ, a transzneműek, szóval egyszerűen sok olyan dolog van, amivel nem értünk egyet, amit most ott tanítanak, és ettől szerettünk volna távolabb kerülni a gyerekeinkre való tekintettel” – mondta a családfő.

Márpedig Oroszország ideális helynek tűnt, hiszen több szigorú LMBTQ-ellenes törvény elfogadása után az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére a legfelsőbb bíróság „szélsőséges szervezetnek” nyilvánította és egyszerűen betiltotta „a nemzetközi LMBTQ mozgalmat”. (Azóta 18+ karikás lett az Én kicsi pónim című rajzfilmsorozat, a rendőrök razziáznak a melegbárokban és megverik a vendégeket, nyomoznak a vékony hangú fiúk után, tiltólistára kerültek Dosztojevszkij és Stephen King könyvei, valamint „LMBTQ-propaganda” miatt épp a Duolingo app betiltását tervezik.)

Hiába szerették volna a házaspár szülei, hogy Kanadában maradjanak, ők mégis a költözés mellett döntöttek, azt állítva, hogy az orosz kormány is felajánlotta a segítségét, hogy gazdálkodni tudjanak. Pár héttel azután, hogy új életet kezdtek, a család még nem kapta meg a földet a farmhoz, és jelenleg egy Moszkvától hat órányira fekvő város kétszobás lakásában élnek tizenegyen.

Arend és Anneesa egyre idegesebbek lettek, és egy YouTube-videót tettek közzé, amelyben a friss tapasztalataikról beszélnek. „Most nagyon csalódott vagyok ebben az országban” – mondta Anneesa a videóban. „Kész vagyok felülni egy repülőre és elhúzni innen.”

Ezek után gyorsan megtapasztalták, hogyan is működnek a dolgok egy „LMBTQ-mentes mennyországban”. A kifakadásuk után a videó eltűnt a YouTube-ról, amit később újra feltöltöttek, de csak miután kivágták belőle az Oroszországra kínos részeket, és még bocsánatot is kértek a panaszaikért.

„A nyelvi akadály miatti frusztrációnk miatt beszéltünk így, és ez nem tükrözte az Oroszországról, az emberekről, a kormányáról, a bankjairól vagy a törvényeiről alkotott véleményünket. Szeretünk itt lenni, de ahogy az várható volt, naponta sok frusztrációval szembesülünk, és ezután is így lesz, amíg meg nem tanuljuk a nyelvet” – mondták. Hozzátették: „Nem vagyunk csalódottak Oroszországban, sőt, épp ellenkezőleg. Anneesa valójában azt mondta, hogy „most nagyon frusztrált vagyok ebben az országban.”

Arend továbbá azt állította az új videóban, hogy a családja valójában „tökéletesen boldog” és „nem tervezi, hogy elmegy.” Azt is hangsúlyozta, hogy „azt mondanak és beszélnek”, amit csak akarnak, amíg az országban vannak.

Hogy mennyire őszinte a reakciójuk, azt erősen kétlik az internetezők: „Ez úgy néz ki, mint egy túszejtés során felvett videó. A testbeszéd, az arckifejezés, a hangszín azt mutatja, hogy nem azért csinálja, mert akarja. Meg van rémülve. És ezt magának köszönheti” – írja egy kommentelő.

Helyzetüket látva többen is megjegyezték a közösségi médiában, a házaspár Kanadában maradva valószínűleg a leghangosabbak között ítélne el minden „migránst”, aki a családjával együtt beköltözik egy idegen országba, ahol nem beszéli a nyelvet, az állam segítségét várja, és még panaszkodik is.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin