Hírek

„A kereszténységet tiltják be azzal, ha tiltják a melegek átnevelő terápiáit”

 

Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke nemrég levelet írt az ország igazságügyi miniszterének, benne pedig több ügyet is felsorolt, amelyeket a kormánynak minél előbb rendeznie kell. Listáján szerepel a büntető törvénykönyv módosítása annak érdekében, hogy betilthassák az átnevelő terápiákat – mindezt új kabinetjének elsődleges feladatául tűzte ki.

Több se kellett a befolyásos konzervatív lobbistáknak, akik a bejelentés hallatán már nem is csupán szimplán nemzethalált, hanem egyenesen a kereszténység betiltását vizionálják.

Az 1978-ban alapított Campaign Life Coalition (CLC) lobbiszervezet legalább száz évvel forgatná vissza az idő kerekét. Ellenzik az azonos nemű párok házasságát – már amellett, hogy magát a homoszexualitás is – ; ellenzik a szexuális felvilágosítást, a házasság előtti szexet, a fogamzásgátlást, mindezeket pedig összemossák az abortusz és az eutanázia elleni tiltakozással.

A kifejezetten hangos és befolyásos csoport, ami helyi szinten képes befolyásolni a politikát is, saját katolikus hírportált is üzemeltet Life Site News néven. A negyedmillió olvasóval bíró lap olyan retrográd szellemben ír, hogy már katolikus papok is perelték, és egyházi berkekben is úgy vélik, a lap „radikálisan reakciós katolikus álláspontot” képvisel.

Az átnevelő terápiákat támogató szövetség képviselője, Andre Schutten a hírportálnak adott interjújában elmondja, hogy ha betiltják az átnevelő terápiákat, akkor az azzal fog járni, hogy bezáratják az egyházi fenntartású iskolákat, és megtagadják az keresztény párok számára az örökbefogadást is.

„Ezután a jótékonyság fog következni szerintem. Talán gyűlöletcsoportoknak minősítik majd a keresztény csoportokat is. Valószínűleg megpróbálják bezárni az egyház által működtetett iskolákat is. Agresszíven próbálják akadályozni, hogy a keresztény családok segíthessenek a rászoruló gyermekeken. Mindez már javában zajlik, és mindettől a gyermekek szenvednek majd.”

David Cooke, a vallásos lobbicsoport egyik vezetője ennél is tovább ment, szerinte az átnevelő terápiák betiltásával az jár majd, hogy:

„A keresztényeket bűnözőkké minősítik pusztán amiatt, hogy keresztények.”

Szakértők szerint a szexuális orientáció megváltoztatására irányuló terápiák tudománytalanok és hatástalanok, ugyanakkor súlyos lelki sérüléseket okoznak az azokon átesett személyeknek, akik között megnő az öngyilkosságot megkísérlők száma. Az átnevelő terápiák betiltását az Európai Parlament is szorgalmazza.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin