Először is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem egy sonkakörkép jellegű cikk következik – pedig még időszerű is lenne –, arra vannak más típusú médiumok, de még csak nem is egy új belvárosi gasztrofesztiválról fogok írni. A márciusi Gasztroblog sorai egy számomra már régóta ismert, de csak nemrég kipróbált étteremről, a SonkaArcok bárkonyháról fog szólni.
Lassan két és fél éve, hogy elhagytam az országot – persze minden hónapban visszatérek egy hétre – és Spanyolország felé vettem az irányt. Az igazi spanyol gasztronómiával és élményekkel csak akkor ismerkedtem meg igazán, amikor már Barcelonában és később Madridban éltem. Akkor lettem leginkább a sonkák szerelmese is, és értékelődött át sok minden bennem a minőségi gasztronómiáról. Persze nem azt mondom, hogy előtte hulladékot ettem, de az új ízek megismerése egy új irányt indított el bennem. Ezért is keresem minden budapesti utazásom során a spanyol ízeket, a mediterrán konyhát kínáló éttermeket, és így találtam rá a SonkaArcok bárkonyhára.
A SonkaArcokról már korábban is hallottam, de az elmúlt pár évben (sajnos) egyszer se volt alkalmam ellátogatni az étterembe. Valahogy számomra a Kecskeméti utca mindig kiesett, pedig számtalanszor megfordulok a Kálvin tér, a Fővám tér és a Ferenciek tere környékén is.
Az étterem neve alapján először arra gondoltam, hogy egy mediterrán tapas bár költözött a belvárosba, de ez nem teljesen így van. A SonkaArcokba hétköznap este belépve úgy éreztem, hogy egy pezsgő hangulatú spanyol étteremben vagyok, ami a februári hideg estén külön örömmel töltött el, mert az itt töltött idő alatt teljesen elfeledkeztem arról, hogy odakint a nullához közelít a hőmérő higanyszála.
Mint általában mindig, az első és legizgalmasabb rész számomra az étlap átböngészése, amelynek során most is a megszokott problémába ütköztem: Oké, de mit egyek? Mert leginkább mindent szeretnék!
A SonkaArcok étlapján számos hideg előétel közül választhatunk. Nagyon sokáig a kacsamáj és a spanyol sonka-sajt tálak között vacilláltam, de végül mégis a sonkára esett a választásom. A tálon megtalálhatjuk a spanyol gasztronómia jellegzetes ízeit: jamón serranót, ibericót, chorizót és az egyik kedvenc sajtomat, a jellegzetes manchegót is. Természetesen, aki inkább maradna a magyaros ízeknél, azoknak sem kell aggódniuk, hiszen választhatják a klasszikus magyaros tálat sonka, kolbász és szalámi válogatással, vagy a magyaros válogatást a klasszikus libatepertővel, padlizsánkrémmel és körözöttel. Aki pedig inkább levessel indítaná az étkezést, azoknak mindenképpen ajánlom, hogy próbálják ki a „sonka” gulyást.
Az előételt követően ért a következő meglepetés, ugyanis az étlapon található főételeknél ismét bajba kerültem. Sokáig gondolkodtam, hogy a második fogás esetében térjek át a magyaros ízekre vagy maradjak a mediterrán konyhánál. Végül maradtam a déli ízeknél és a zöldségekkel sült pácolt bárány nyárs következett garnélás paellával.
Aki úgy érzi, hogy az előételt követően már nem tud megbirkózni egy főétellel is, annak javaslom, hogy próbáljon ki egy salátát vagy a vegetáriánus ételek közül a grillezett gomolya sajtot, esetleg a klasszikus spagetti paradicsomszósszal vagy bazsalikomos pestóval készülő változatainak egyikét. Desszertre természetesen már gondolni se tudtam egy ilyen vacsora elfogyasztását követően.
Sosem szoktam pontozni az éttermeket, ezért most se teszem, de azt egyértelműen kijelenthetem, hogy maximálisan meg voltam elégedve a SonkaArcok bárkonyhával. Értem ez alatt az étterem hangulatát, a kedves és figyelmes személyzetet és természetesen a finom ízeket, amiért külön köszönet az étterem csapatának, hogy egy kis mediterrán érzést tudtak csempészni a hétköznap estémbe.
Erdei Zsolt
