Gasztronómia

Mindenhol jó, de a legjobb otthon – Ankli’s lakásétterem, a belváros egyik legjobb helye

Tavaly nyáron egy rendezvényünk után, egy hirtelen ötlettől vezérelve látogattam el először az Ankli Dávid és társa, Nagy Márton által közösen megálmodott lakásétterembe, az Ankli’s-ba. Nem volt idegen a lakásétterem fogalma, mert barcelonai életem során már találkoztam vele, és nagyon örültem neki, hogy már a hazai gasztroforradalom részeként is elkezdtek megnyílni az ilyen helyek.

Az Ankli’s a VII. kerület szívében, a Klauzál utca 11-ben található, a hetedik emeleten. Igazából az első wow-élmény akkor ért minket, amikor beléptünk a tágas, világos és természetesen gyönyörű lakásba, ahol Dávid és Marci fogadott minket. Aznap nem volt szervezett vacsorájuk, így egy igazi privát eseményt sikerült spontán szerveznünk az étteremben. Az Ankli’s különlegessége igazából a hatalmas teraszban rejlik, ahova kilépve fogadott a második meglepetés.

 

Marci és Dávid

 

A belvárosi kis oázisban egy hosszú asztalnál ülve fogyaszthatjuk el a több fogásból álló vacsoránkat, ami közben Dávid mesél az ételek történetéről, kialakulásáról. Így a családias hangulatú vacsora közben egy érdekes kis történelemórába is belecsöppenünk, miközben például valamelyik ikonikus magyar étel fogyasztása közben csodálhatjuk a budapesti naplementét a teraszról.

A hideg téli időben pedig a fedett és fűtött terasz gondoskodik arról, hogy ne kabátban dideregve kelljen a lenyugvó nap fényében vacsoráznunk. A Dávid és a nagyszülei által főzött házipálinka, amely mára már hagyomány, pedig nem csupán belső melegséggel tölt bennünket, hanem néhány pohárka után valószínűleg a nyelvünk is jobban elkezd pörögni.

Két fogás között pedig a legalkalmasabb helyek a pihenésre és lazításra a terasz másik oldalán lévő kanapék, ahol fröccsünket szürcsölgetve készülhetünk fel a következő fogásra.

De ha minket inkább a konyhába csábítanának az illatok, akkor ezt is megtehetjük, és a pultnál ülve beszélgethetünk a séffel, betekintést nyerve a kulisszák mögé is.

 

 

Egy lakásétteremben az a legjobb, hogy sokkal felszabadultabb, otthonos hangulatban lehetünk, és az étteremben dolgozó összes emberrel kapcsolatba kerülhetünk, beszélgethetünk velük, és tényleg érezhetjük azt az odaadást, amivel az ételek és italok készültek. Dávid és Marci szeméből pedig sugárzik a szeretet, és bármikor ott vagyok náluk, tudom, hogy mindig a legjobb étel kerül az asztalra, még akkor is, ha nem beszéljük meg előre, mit szeretnék enni. Ez esetemben elég bonyolult dolog, mert egy picit válogatós vagyok, ráadásul nagyon sok típusú zöldséget nem eszem meg.

A hosszú, mondhatni családi ebédlőasztal pedig kiváló lehetőséget ad arra – kivéve, ha privát rendezvényre érkeztünk –, hogy ismeretlen asztaltársainkkal elkezdjünk csevegni és ismerkedni. Ezt egy hagyományos étteremben nem, vagy csak nagyon nehezen tehetnénk meg.

Biztosan sok mindenkiben felmerült a kérdés, hogy a lakáséttermekbe hogy is lehet elmenni vacsorázni, hiszen a koncepció kicsit másabb, mint a hagyományos vendéglátó egységeknél. Ez így is van, de a hely varázsát is ez adja meg. A spontaneitást tegyük félre, és vegyük elő a tervező énünket, ugyanis egy lakásétterem esetében ez elég fontos skillnek számít.

Sok étteremben vannak tematikus estek, amikre általában előre kell asztalt foglalni, és aznap általában ezek a helyek zártkörűen működnek. Nincs ez másképp egy lakásétterem esetében sem, ezért érdemes figyelni a Facebook- vagy weboldalukat, és egy nekünk tetsző programra asztalt foglalni. Ilyen események az Ankli’s-ban például a Burger Kedd, amikor 8-10 különböző burgerből választhatunk. A Sunset Dinner különlegessége pedig – nevéből adódóan – természetesen egyrészt a naplementés vacsorában rejlik, másrészt pedig a tíz fogásos fine dining ételsorban, amely során az adott szezon által inspirált ételek kerülnek az asztalra borválogatással kiegészítve.

 

 

De természetesen arra is van lehetőség, hogy felhívjuk a fiúkat telefonon, bejelentkezzünk például barátokkal vacsorára, és aznap este a kívánságainknak megfelelő ételek készüljenek.

Az új és érdekes dolgok iránt érdeklődő és nyitott embereknek mindenképp ajánlom, hogy próbálják ki az Ankli’s-t. Azt biztosan állíthatom, hogy a fiúk meleg szeretete és odaadása a garancia arra, hogy úgy érezzük magunkat, mintha otthon vacsoráznánk.

Erdei Zsolt

Ankli’s lakásétterem

1072 Budapest, Klauzál utca 11.

Telefon: +36 70 607 1906

Weboldal: www.anklisbp.com

Facebook: @anklisbudapest

Instagram: anklis_budapest

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin