Hírek

Megnyílt az első japán LMBTQ menedékház

Japán fővárosában, Tokióban a héten nyílt meg az ország legelső menedékháza az LMBTQ közösség számára.

A Nijiro Ház célja, hogy olyan LMBTQ embereken segítsen, akik nemi identitásuk vagy szexuális orientációjuk miatt munkanélküliek lettek és családjuk megszüntette velük a kapcsolatot – írja a GayStarNews.

Egy korábbi felmérés szerint Japán lakosságának 9%-a vallja magát az LMBTQ közösség tagjának és több mint felük nem meri felvállalni magát munkatársai előtt. Ellenkező esetben akár az állásukat is elveszíthetik, és éppen az ilyen embereken akar segíteni a Nijiro Ház.

 

Nijiro Ház – részlet

 

Ezeknek az embereknek szembe kell nézniük a munkanélküliséggel, komoly pénzügyi problémákkal, mentális problémákkal, sokuknak fizikai vagy verbális erőszakot kellett elviselnie partnerüktől vagy családjuktól, és akadnak, akik mindemellett HIV-pozitívak is” – nyilatkozta Onaga Yuta, a Nijiro Ház megálmodója.

Jövőbeli terveik között szerepel több szervezettel felvenni a kapcsolatot, akik segíteni tudnak vendégeiknek a munkavállalásban. Első vendégüket, akit a munkahelyén értek bántalmazások, ebben a hónapban fogadták, de azt szeretnék, ha hamarosan több embert is vendégül láthatnának és több szobát is kiadhatnának.

A Nijiro Ház is annak a jele, hogy Japán lassan, de halad az elfogadás felé és az LMBTQ közösség is egyre bátrabb lesz. Chiba városában például már hivatalos papírokon is elismerik az azonos nemű párokat. Többen is úgy döntöttek, beperelik a kormányt, amiért az nem támogatja a házassági egyenlőséget. Két fiatal nő pedig egy igazán különleges küldetésre adta a fejét: elhatározták, hogy huszonhatszor fognak összeházasodni olyan külföldi országokban, ahol már legalizálták az azonos neműek házasságát.

 

https://humenonline.hu/26-szor-hazasodik-ossze-egy-leszbikus-japan-par-kulfoldon/

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin