Itthon

Már Újbudán is lobog a szivárványzászló

Józsefváros, Ferencváros, Terézváros és a Főpolgármesteri Hivatal után Újbuda is az önkormányzat épülete előtt felhúzott szivárványzászlóval köszönti a 25. Budapest Pride-ot és az LMBTQ-közösséget.

Tisztában vagyok azzal, hogy néhányakban ez ellenérzést válthat ki vagy támadásnak érezhetik. Fontos kimondani: nincs ilyen szándék senkiben. A család, a hagyományok és a konzervatív értékek nemhogy nem sérülnek, hanem gazdagodnak, ha a szomszédod is ugyanolyan boldog lehet, mint te.”  – mondta Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere.

 

 

Forrás: Facebook

 

Többek felvethetik, hogy mi dolga egy önkormányzatnak ilyen természetű kérdésben állástfoglalni. Nekik három dolgot szeretnék üzenni. Az első egy alapvető kérdés: miért lenne gond bármikor is kiállni a tisztelet és az elfogadás mellett? A második: az önkormányzat nemcsak egy hivatal, hanem egy közösség képviselete. Igenis dolgunk, hogy szimbolikus ügyekben véleményt fogalmazzunk meg. Végezetül a harmadik: ma, amikor Magyarországon a kormányzat félelemből vagy számításból nyílt politikai háborút hirdetett az ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal szemben, nekünk kötelességünk a politika. Meg fogjuk mutatni és be fogjuk bizonyítani, hogy létezik jobb világ a Fidesz bezárkózó, kirekesztő és egyre sötétebben gyűlölködő világán túl. Egy jobb világ, ahol félelem helyett a felszabadult öröm igazgat, a nyitott kíváncsiság az iránytűnk és a tisztelet a legfőbb morális mércénk. Egy világ, amelyik békében prosperál. Egy világ, ahol a hatalom emberei helyett az emberek hatalma uralkodik.” – az alpolgármester kapcsolódó Facebook-bejegyzése ITT tekinthető meg.

A XI. kerület már múlt pénteken is szép gesztust tett, akkor Facebook- és Instagram-posztban álltak ki az LMBTQ-közösség mellett. „Nem a bőrszíne, nem a vallása, nem a kinézete, nem a neme és még csak nem is a nemi identitása határozza meg az embert, hanem a cselekedeteinek szándéka.” – olvasható a bejegyzésben.

 

 

 

Barabás Richárddal 2015 nyarán coming outja kapcsán készítettünk interjút. A beszélgetés itt olvasható:

 

Exkluzív interjú Barabás Richárddal, a PM fiatal politikusával előbújásáról

 

Fényképek forrása: Barabás Richárd Facebook-oldala

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin