Lifestyle

Ezért alszunk jobban a pasink pólójában

 

Egy friss kutatás szerint jobban alszunk, ha a párunk egyik ruhadarabja is ott van velünk – a kanadai University of British Columbia kutatói olyan kísérletbe fogtak, amivel igazoltak egy közismert tapasztalati tényt. A kísérletet 155 résztvevővel végezték, akiknek két darab, teljesen egyforma pólót adtak, és arra kérték őket, alvás közben használják az egyiket párnahuzatként.

Az egyik pólót előtte a résztvevő párja viselte 24 órán keresztül, hogy az átvegye a testének illatát. A partnereket arra kérték, ne használjanak parfümöt, se illatanyagot tartalmazó kozmetikai termékeket, ahogy tiltott volt a dohányzás, a testedzés, és bizonyos ételek, például a csípős fogások fogyasztása, mert ezek hatással vannak a test kipárolgására. A viselés után a pólókat hermetikusan lezárták és lefagyasztották, hogy az illatok megmaradjanak. Ezzel szemben a másik pólót vagy egy ismeretlen hordta előtte, vagy pedig tiszta volt.

A résztvevőket arra kérték, hogy két egymást követő éjszakán aludjanak mindkét pólóval anélkül, hogy tudnák a póló előéletét. Az alvás minőségét aktigráfos mérésre képes okosórával vizsgálták, ami rögzíti az alvás közbeni mozgást. Emellett a résztvevőknek ébredés után egy kérdőívet is ki kellett tölteni, hogy mennyire jól aludtak. A folyamat végén pedig arra is rákérdeztek, hogy tudták-e, melyik pólót viselte korábban a partnerük.

Az eredményeket a Psychological Science lapban tették közzé, és az adatok azt mutatták, a párjuk pólójával alvó résztvevők átlagosan kilenc perccel tovább aludtak, miközben az alvásminőségük is jobbnak bizonyult. A kutatók felhívták arra is a figyelmet, hogy ez heti szinten egy órányi, minőségi többletalvásnak felel meg anélkül, hogy valójában több időt töltenénk az ágyban. Ezen kívül a résztvevők arról számoltak be, hogy kipihentebbnek érezték magukat akkor, amikor úgy hitték, a párjuk illatával aludtak.

„Megállapításaink új bizonyítékokat szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy pusztán a partner illatával történő alvás is javítja az alvás hatékonyságát. A résztvevőink átlagos alváshatékonyságának javulása több mint két százalék volt. Ez hasonló méretű hatás, mint ami a szájon át alkalmazott, melatonint (az alvási ciklust irányító hormont) tartalmazó kiegészítők szedésekor tapasztalható”

– mondta Marlise Hofer, a tanulmány vezető szerzője. A kutatásban résztvevő Frances Chen szerint az okosórák alvásfigyelő adatai azt mutatják, hogy a résztvevők kevesebbet forgolódtak az éjszaka során akkor, amikor a partnerük illatát érezték, még azokban az esetekben is, amikor nem is tudtak róla.

„Az egyik legmeglepőbb megállapítás az, hogy annak a partnernek az illata, aki iránt romantikus érzésekkel kötődünk, hogyan képes a tudtunkon kívül javítani az alvásminőséget.”

Az egyetemi kutatók szerint mindez azzal függ össze, hogy a partnerünk fizikai jelenléte pozitív érzéseket, például biztonságérzetet, nyugalmat, relaxációt vált ki belőlünk, ezek pedig elősegítik a jobb alvást. A kísérlet szerint a partner távollétében ugyanezeket az érzéseket alvás közben a párunk illata is képes kiváltani.

 

 

Egy tanulmány szerint a gyorskaja és a kevés alvás tesz meleggé

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin