Nagyvilág

Motoros leszbikusok védték a drag queenek által szervezett családi programot

Egy butch leszbikusokból álló motoros csoport büszkén vette védelmébe egy családbarát drag felolvasó alkalom szervezőit és résztvevőit Kanada Ontario államában.

A Wind Sisters közösség tagjai múlt szombaton a Parkhill városában található Middlesex Megyei Könyvtár előtt álltak őrt, így védelmezve a drag queeneket és a résztvevő családokat az elkerülhetetlen tiltakozóktól. A családokat a szervezőknek kellett bekísérniük a könyvtárba, mivel több tucatnyi tüntető próbálta megakadályozni az eseményt azzal, hogy megpróbálták eltorlaszolni a könyvtár bejáratát.

A rendezvény ideje alatt a női motoros csoport tagjai összekulcsolták a karjaikat, hogy megakadályozzák a tiltakozók bejutását. „Történelmileg egy butch – mint amilyen én is vagyok, immár 50 éve – feladata a közösségben mindig is a védelmezés volt” – mondta a Wind Sisters tagja, Patricia Ginn a CTV News-nak. „Ma ide akartunk jönni, hogy biztosítsuk a védelmet, és segítsünk a közösségnek„.

A csak nőkből álló motoros csoport, amelynek több ezer tagja van az Egyesült Államokban és Kanadában, úgy hirdeti magát, mint egy olyan közösség, ahol a fiatal motorosok „kapcsolódhatnak és együtt motorozhatnak„.

Tomboló tinédzserként, amikor coming outoltam, nem volt hova mennem” – folytatta Ginn. „Egy québeci kisvárosban születtem, egy olyan ijesztő időszakban, amikor a titkolódzáson kívül nem volt más lehetőség. Nem vehettünk részt olyan eseményeken, mint ez.

Azok a tagok, akik a tüntetőkkel szemben védték a családokat, azt mondták, hogy sajnálatos, hogy erre kényszerültek, különösen a jelenlévő gyerekek miatt.

Frank Emanuele, a társszervező Strathroy Pride igazgatója elmondta: „Együttérzek a gyerekekkel, akiknek ezen keresztül kellett menniük. Mindenkit támogatni szeretnénk, aki elég bátor ahhoz, hogy eljöjjön ezekre az eseményekre„.

A Strathroy Pride célja, hogy az év során számos LMBTQ-rendezvényt tartson. A korábbi események listáján szerepelt többek között családi tánc és korcsolyázás is, amelyek célja a szivárványcsaládok és támogatóik összebarátkozásának elősegítése volt.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin