Nagyvilág

Először áldottak meg azonos nemű párokat Dél-Koreában

 

Dél-Korea történelmében elsőként áldott meg katolikus pap azonos nemű párt, rögtön kettőt – írja a Hankyoreh napilap.

Miután a katolikus egyház megengedte, hogy a papok áldást osszanak azonos nemű párok részére is, a klaréciánusok rendjéhez tartozó I Szungbok Rafael atya január 20-án áldást osztott két pár, Chris és Ari valamint Jujon és Junhe részére. A hírt csak most közölték a médiával.

Chris és Ari 2013-ban összeházasodtak Kanadában (bár Dél-Korea nem ismeri el a külföldön kötött azonos nemű házasságot sem), ők az első dél-koreai azonos nemű pár, akik esetében a Korean Air légitársaság elismerte, hogy jogosultak a családi kilométer-kedvezményekre. Jujon és Junhe 2018 óta vannak együtt és a közösségi médiában értesültek arról, hogy megáldhatja őket a pap.

I Szungbok tiszteletes a Mózes negyedik könyve 6:24 alapján elmondott egy imát a párért, mely így kezdődik: „Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet.” Ez ugyanaz az ima, amelyet az LMBTQ emberek befogadásáról ismert New York-i katolikus pap, James Martin is szokott mondani az azonos nemű párok megáldásakor.

„Mindannyian, beleértve az LMBTQ embereket is, az Úr szeretett gyermekei vagyunk. Az Úr minden élőlényt úgy szeret, ahogy van, és senki sincs kizárva az áldásaiból” – mondta a tiszteletes.

„Úgy éreztem, mintha nemkívánatos betolakodóvá váltam volna a templomban, de boldog vagyok, hogy az áldás által újra az Úr jelenlétében lehetek” – osztotta meg Jujon az élményt. „Szívből köszönöm minden papnak és nővérnek a támogatást, hogy megnyitották előttünk ezt az utat”.

Koreában rendkívül konzervatívak a keresztény egyházak

Dél-Korea egyre inkább keresztény országgá vált az utóbbi néhány évtizedben. A lakosságnak ugyan kevesebb mint fele vallja magát vallásosnak, ezen emberek több mint 30%-a valamilyen keresztény egyház tagja és csak 17% buddhista. Itt található például a világ egyik legnagyobb protestáns gyülekezete, a Joidói Teljes Evangéliumi Egyháznak több mint egymillió tagja van.

A keresztény csoportok az utóbbi években mindenféle módszerrel igyekeznek elgáncsolni az LMBTQ közösséget az országban, például megakadályozni vagy megnehezíteni a pride felvonulások szervezését. Éppen ezért a várható homofób visszajelzés miatt nem tették nyilvánossá a ceremónia helyét, és csak később értesítették az eseményról a sajtót.

A Szöuli Főegyházmegye nem kommentálta az esetet, de mivel hivatalos vatikáni dokumentumban engedélyezték az ilyen jellegű áldás osztását, valószínűleg nem fognak negatív közleményt közzétenni az ügyben.

A protestáns egyházak Dél-Koreában kifejezetten homofóbnak tekinthetők, tavaly például a Koreai Metodista Egyház kizárta magából I Donghvan lelkészt az LMBTQ-jogok védelmében végzett munkája miatt.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin