Nagyvilág

Ferenc pápa szerint megáldhatja az egyház az azonos nemű párokat

 

Bíborosok kérdésére válaszolva Ferenc pápa úgy nyilatkozott, hogy mindenfajta áldáskérést „lelkipásztori emberszeretettel” kell fogadni. A bíborosok az azonos nemű párokra adott áldások témájában kérték ki az egyházfő véleményét – írja a BBC.

„Nem lehetünk olyan bírák, akik csak tagadnak, elutasítanak és kizárnak” – tette hozzá Ferenc pápa. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az azonos nemű párok házasságát továbbra sem fogja elismerni az egyház, mivel azt „objektíven bűnösnek” ítéli meg.

A katolikus egyházban az áldás egyfajta ima, amellyel a pap az egyház nevében kéri Isten kegyelmét a megáldott személyekre – tehát a kapcsolat megáldása nem egyenlő az egyházi esküvő támogatásával.

Az utóbbi időben több országban is elkezdték a katolikus papok megáldani az azonos nemű párokat, azonban az egyház hivatalos álláspontja a témában nem egyértelmű, két éve még Róma doktrinális hivatala úgy döntött, hogy nem lehet ilyen áldást adni.

A legutóbbi kérésre válaszolva a pápa azt mondta, hogy az egyház a házasságot „egy férfi és egy nő közötti kizárólagos, stabil és felbonthatatlan szövetségként” értelmezi, és kerülnie kell „minden olyan rítust vagy szentséget, amely ellentmondhat ennek a meggyőződésnek”.

Hozzátette, hogy „amikor áldást kérnek, azzal egy Istenhez intézett segítségkérést fejeznek ki, egy könyörgést, hogy jobban élhessünk”. A pápa azonban azon a véleményen van, hogy az ilyen áldás nem lehet „norma”, hanem mintegy eseti alapon kell mérlegelnie a lelkipásztornak, hogy biztosítja-e az áldást.

Ferenc pápa azt is mondta, hogy az egyháznak mindig „kedvességgel, türelemmel, megértéssel, gyengédséggel és bátorítással” kell megközelítenie az emberekkel való kapcsolatait.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin