Nagyvilág

Kizárta az egyháza a koreai papot, amiért imádkozott a melegekért

A lelkész I Donghvan az egyház korábbi tárgyalásán vesz részt 2022. október 6-án / fotó: Yonhap

A Koreai Metodista Egyház kizárta magából I Donghvan lelkészt az LMBTQ-jogok védelmében végzett munkája miatt, számol be róla a dél-koreai Hankyoreh hírportál.

A lelkészt a homoszexualitás támogatásával és a médiainterjúk során az egyház rágalmazásával vádolták, valamint egy LMBTQ-jogi szervezet alapítása miatt is kérdőre vonták. Az egyház illetékes jogi bizottsága megállapította, hogy I Donghvan megsértette az egyház belső szabályzatát a homoszexualitás támogatása miatt, így kizárták az egyházból. Az egyház rágalmazása és az emberi jogi szervezet létrehozásában a bizottság nem találta bűnösnek a lelkészt.

A felekezet által kiszabható legmagasabb szintű fegyelmi büntetést így kizárólag a homoszexualitás iránt tanúsított megértése miatt szabták ki. Az ítélethirdetés után a lelkész azt mondta, fellebbez az ítélet ellen és a számos eljárási hiba ellenére szerinte az ítéletét már a tárgyalás előtt meghozták.

Az egyház tavaly októberben már eltiltotta a lelkészt az egyházi szolgálattól, amiért 2019-ben imádkozott az incshoni Queer Culture Festival látogatóiért. „Ti is Isten gyermekei vagytok” – mondta ekkor és virágokat szórt a tömegbe áldásként, amivel megsértette az egyház tanítását, amely tiltja a homoszexualitás támogatását.

I Donghvan azért vett részt a 2019-es fesztiválon, hogy jóvátegye az egy évvel korábban történt támadást. 2018. szeptember 8-án tartották az első pride felvonulást Incshon városában, de radikális keresztény csoportok feldúlták a színpadot és megverték a résztvevőket. Éppen azért szervezték a 2019-es áldást, hogy az erőszakos eseményekről leválasszák az egyházat.

A fesztivál társszervezője, I Hjeun a mostani ítélet kapcsán arról beszélt, hogy az egyház a lelkész kizárásával belerúgott azoknak a szívébe, akik megpróbálták helyrehozni az egyház helytelen tetteit.
Eközben a lelkész elleni fegyelmi eljárást támogató Metodista Igazságosság Koalíció tagjai arról beszéltek az ítélethirdetés után, hogy remélik, soha többé nem fordul elő még egyszer az, hogy az egyház bármelyik lelkésze megáldjon LMBTQ embereket, és felszólították I Donghvant, hogy térjen vissza a Bibliához.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin