Nagyvilág

Az Európai Bizottság alelnöke szerint az LMBT-mentes zónák ellentétesek az európai felfogással

Többek között az emberi jogok lengyelországi helyzete is szóba került szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén – számol be a Telex. A vita apropóját az adta, hogy már több mint egy éve szinte teljes abortusztilalom van Lengyelországban, több közigazgatási egység (városok, falvak és vajdaságok, összességében az ország területének harmada) is LMBT-mentes övezetnek nyilvánította magát, valamint nemrég olyan javaslat érkezett a varsói kormány részéről, miszerint nyilvántartást vezetnének a nők terhességéről, amiben az orvosoknak minden vetélést rögzíteniük kellene.

Nem fogunk hezitálni, ha be kell vetni a kezünkben lévő eszközöket az alapvető jogok megsértése ellen” – jelentette ki Margarítisz Szkínasz európai életmódért felelős biztos, az Európai Bizottság egyik alelnöke. „Nincs helye az LMBT-mentes zónáknak az EU-ban: ez nem a mi életmódunk, ez nem a mi felfogásunk (…) Folytatjuk a diszkrimináció-ellenes fellépést és közelről figyeljük folyamatosan a lengyelországi eseményeket.

Érdekesség, hogy bár csupán anyagi megfontolásból, de sorra szűnnek meg LMBT-mentes zónák a kelet-európai országban. Legutóbb szeptember végén döntött így öt régió: Lubelskie, Łódzkie, Małopolskie, Podkarpackie és Świętokrzyskie.

A vajdaságok mindenekelőtt az uniós finanszírozás erőteljes csökkenése miatt gondolták meg magukat. A végeredmény összességében pozitív, hiszen a LMBT-ellenes határozatot mindenhol új határozat váltotta fel: “A Lengyel Köztársaság évszázados hagyományainak és kultúrájának tiszteletben tartásáról, valamint az egyenlőségről és a tisztességes bánásmódról“.

Hogy milyen a helyzet jelenleg Lengyelországban, arról nemrég beszélgettünk az egyik legismertebb LMBTQ aktivistával, Bart Staszewskivel:

 

„Jobban kellene figyelnünk egymásra, mert ugyanolyan problémákkal és ugyanolyan autoriter kormányokkal küzdünk”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin