„Jobban kellene figyelnünk egymásra, mert ugyanolyan problémákkal és ugyanolyan autoriter kormányokkal küzdünk”

Lengyel, magyar – két jó barát, tartja a mondás. Egy jó ideje pedig sortársak is vagyunk. Az állami homofóbia Lengyelországban is tombol, igaz, ott talán még magasabb fokozaton, mint itthon: a bejegyzett élettársi kapcsolat nem engedélyezett, LMBT-mentes övezeteket állítottak fel egy Magyarországnál is nagyobb területen – igaz, ez utóbbi kezdeményezői lassan, de biztosan visszavonulót fújnak –, és most egy Stop LMBT elnevezésű törvénytervezettel próbálják megvédeni a klasszikus családmodellt. Ismerős, ugye? A lengyel LMBT aktivizmus egyik legfontosabb arcával, Bart Staszewskivel a lengyel homofób kormányról, az LMBT-mentes zónák feletti harcról, a támogató társadalomról, az Európai Unióról, valamint a magyar és lengyel vezetők közti toxikus kapcsolatról beszélgettünk, de megtudtuk azt is, hogyan is tudná segíteni egymást a két ország LMBTQ közössége.

Évek óta érkeznek a borzalmas hírek Lengyelországból. Mi a helyzet most nálatok?

Aktivistaként úgy látom, hogy nem ugyanaz a helyzet, mint 2020-ban vagy 2019-ben volt, amikor az egész kormány elkezdte bűnbakként kezelni az LMBT embereket. Akkor folyamatosan támadás alatt álltunk. Most egy kicsit csend van. De van két évünk a választásokig, a téma minden bizonnyal újra fel fog bukkanni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem történik közben semmi, gondoljunk csak a Stop LMBT törvényre. Időről időre szörnyű kijelentéseket hallunk különböző politikusoktól, ami emlékeztet minket arra, hogy még mindig annak a kormánynak a hatalma alatt élünk, ami gyűlöl minket. És persze ott vannak az LMBT-mentes övezetek, amelyeket lassan-lassan megszüntetnek. Ez ad némi reményt, hogy valóban közeledik a változás.

Mi a helyzet a Stop LMBT törvénnyel? Azt mondják, hogy kicsi az esélye, hogy érvényessé váljon. De az esély ettől függetlenül él, és a pride is veszélyben van.

A katolikus egyház segítségével, a plébániákon mintegy 100.000 aláírást gyűjtöttek össze, hogy a törvényjavaslatot megvitassa a kormány. Eddig körülbelül 400 plébániáról tudunk, amik részt vettek az aláírásgyűjtésben, ők a honlapjaikon adtak erről tájékoztatást. Róluk a barátaim gyűjtötték össze az információkat.

Az erre vonatkozó szabályok miatt a törvénytervezet az összegyűjtött aláírásoknak köszönhetően végül a parlament elé kerülhetett. A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság igennel szavazott arra, hogy a törvényjavaslaton tovább dolgozzon a bizottság. Senki sem tudja pontosan, hogy a tervezet mikor kerül újra a parlament elé, csak annyit, hogy ennek még a parlamenti ciklus vége előtt meg kell történnie. A folyamat persze gyorsabb lehet, ha a kormánynak valóban szüksége lesz a törvényre. Az egész tervezet nagyon veszélyes. Elsősorban a pride felvonulásokat célozza meg, mert a törvényjavaslatban úgy fogalmaznak, az olyan ideológiát támogat, amely szerintük káros a családokra nézve. Bármit, ami a családok klasszikustól eltérő típusait népszerűsíti, be kell tiltani.

Az egész egy borzasztó ostobaság és szerintünk alkotmányellenes is. De már sokszor láttuk, hogy a lengyel kormány olyan dolgokat vitt végbe, amiről azt gondoltuk, hogy soha nem történhetnek meg. Aztán mégis megtörténtek. Attól, hogy nem szavaztak ellene, még rosszabbul érezzük magunkat, mert ez egy újabb bizonyíték arra, hogy másodrangú állampolgároknak számítunk. Az egész szituáció olyan, mint egy fegyver, amit két évig az arcunkba nyomnak, és mi nem tudjuk, mikor sütik el.

Magyarországon ebben az évben kétszer is elsütötték ezt a fegyvert, egyszer a családok, egyszer a média ellen. Lengyelországban mennyire próbálják korlátozni a médiát, a könyveket vagy a magazinokat az LMBT tartalmakkal kapcsolatban?

A törvényjavaslat tiltja az élettársi kapcsolat, az azonos neműek házassága vagy az örökbefogadási jog minden propagálását, de a könyvekről vagy a televíziós csatornákról nem mond semmit. Jelenleg semmi sem akadályozza a médiát a szabad tartalomgyártásban. Illetve Lengyelországban itt van nekünk a TVN, egy nagy amerikai magánhálózat, a legnagyobb Európában. Nagy befolyással bírnak, és remek munkát végeztek a törvényjavaslatról szóló szavazás során: élőben közvetítettek a parlamentből, riportokat készítettek a transzneműekről, és aktivistákat hívtak meg a csatornához. Ez sokat jelentett az ügy számára, mert sok ember nézi őket.

De közben persze ott van a közszolgálati televízió, ami mindig a kormányok markában van. Semmit nem közvetítenek, ami LMBT-párti, és folyamatosan azt a propagandát terjesztik, hogy az LMBT emberek pedofilok, és hogy az ország ellenségei vagyunk.

Hogyan működnek most az LMBT szervezetek Lengyelországban? Mennyire szabadon dolgozhatnak és segíthetnek az embereknek?

Úgy érzem, szabadok vagyunk, függetlenül tudunk működni, különösen a nagyvárosokban. Tudjuk, hogy mindig felkészültnek kell lennünk, és ha kell, segítenünk kell az embereknek, hiszen a helyzet nagyon rossz. Az államtól persze nem kapunk anyagi támogatást. Az egyenlő a lehetetlennel. De megteszünk minden tőlünk telhetőt.

Vidéken kicsit rosszabb a helyzet, ott a politikusok nagyobb befolyással bírnak. Csak képzeld el: ha egy település LMBT-mentes övezetnek nyilváníttatja magát, akkor nyilván az ott élő aktivisták helyzetét a lehető legrosszabbá teszik. És ezt megtehetik, mert minden jogi eszköz a rendelkezésükre áll. Betilthatják a pride-ot, megtilthatják az LMBT emberek számára a legális gyülekezést vagy hogy szivárványnapot tartsanak. Minden problémát megteremtenek számukra, amit csak tudnak.

Az ombudsmani hivatal évek óta támogatja az LMBT jogokat. Ők az egyetlen barátaink az állami intézmények tekintetében. De azt is látjuk, hogy az erőszak egyre csak növekszik. Az LMBT emberek 70%-ának vannak öngyilkossági gondolatai. Jelentésekből látjuk, hogy az LMBT-ellenes retorika valóban erősen befolyásolja az emberek gondolkodását. Az emberek félnek. Ezt a kisebb városokban lehet a leginkább érezni.

Másrészt viszont egyre több felvonulónk van a pride-okon, és az események száma is növekszik. Mert az emberek dühösek. Nem akarnak újra bujkálni. Elértük a forráspontot. Az emberek harcolni akarnak a jogaikért, nem pedig csendben ülni. Tavaly sok tüntetést szerveztünk. A legjelentősebb a Margot-tüntetés volt 2020 végén, mi a lengyel Stonewallnak hívjuk. Sok embert letartóztattak, de a történtek újabb bizonyítékul szolgáltak arra, hogy harcolni fogunk a barátainkért és hogy nem vagyunk egyedül.

Ugyanez történt Magyarországon is. A homofób törvényt követően az emberek felemelték a hangjukat. Soha nem láttam még ilyen büszkének az LMBT közösséget Magyarországon. És az is gyönyörű volt, hogy az egész társadalom elkezdte kifejezni a támogatását. A lengyel társadalom inkább a ti oldalatokon áll?

Igen, ezt láttuk a pride és az ellenünk folytatott kampány során is. 2019-ben sok embernek el kellett döntenie, hogy azok oldalán áll-e, akik támogatják az LMBT embereket, vagy azokén, akik nem. A Jog és Igazságosság csak azt csinálta, amit általában szokott: választás elé állította az embereket. De a lengyel emberek általában jó emberek és a jó oldalt választották. A rossz helyzet jó oldala pedig az, hogy ez az egész meggyorsítja az LMBT emberek elfogadását. Sok olyan tüntetésen és alkalmon látunk szivárványzászlókat, amelyek nem szorosan az LMBT ügyekhez kapcsolódnak. Mindenhol ott vagyunk, és ezért mindenhol ott kell lennünk.

Ez egy változás, egy folyamat. 2015 óta, amióta a Jog és Igazságosság hatalomra került, azt látjuk, hogy az LMBT zászló minden esemény részévé vált. Egyszerűen láthatóvá vált az emberek körül. A legelején sokaknak nehéz volt megmagyarázni, hogy miért vagyunk ott a szivárványzászlónkkal, mert azt mondták nekünk, hogy ez nem pride rendezvény. De mi elmagyaráztuk, hogy miért fontos, hogy ott legyünk. Most pedig már néhány hetero ember kérdezgeti ilyen eseményeken, hogy hol vannak a szivárványzászlók. Sok film megy a mozikban is LMBT témákról. Mert az emberek tényleg kíváncsiak ezekre a történetekre.

Nem azt akarom mondani, hogy a helyzet jó. Mert nem az. De tisztán látszik, hogy egyre több szövetségesünk van, akik tenni akarnak valamit.

Hogyan hat a társadalomra az a fake news mennyiség, ami a közmédiából ömlik? János [Kocsis G. János, felelős szerkesztő – a szerk.], a munkatársam mesélte, hogy ha rákeresünk a Google Hírek rovatában az LMBT-re, a legtöbb cikk naponta a lengyel médiából származik. És ezek nem pozitív hírek.

A kormány nap mint nap démonizálja az LMBT embereket és ezt az olcsó propagandát árulják ellenünk. Néhány nappal ezelőtt a lengyel elnök, Andrzej Duda interjút adott a lett televíziónak, ahol az újságíró az LMBT-mentes zónákról kérdezte. Duda azt mondta a riporternek, hogy ilyen nem létezik, hogy mindez egy kamu, amit a legradikálisabb és legagresszívabb aktivisták találtak ki. Ez alatt rám gondolt. Természetesen ez egy szörnyű hazugság. De Duda tisztában van vele, hogy ha egy hazugságot ezerszer elismételnek, akkor az igazsággá válik. És ezt teszik ők is. Na és persze ott van a köztévé, ami olyan dokumentumfilmeket készít, mint az Invázió, amely azt állítja, hogy az LMBT emberek megszállják Lengyelországot, és a tömegeket lefizetik, hogy menjenek a pride-ra. Így sokan azt gondolhatják, hogy ezeken az eseményeken nincsenek hétköznapi, saját elhatározásukból részt vevő emberek, csak azok, akiket megfizetnek érte.

Voltak újságírók, akik rejtett kamerákkal mentek be a legnagyobb LMBT civil szervezethez, és a felvételeket úgy szerkesztették meg, hogy elhitessék a nézőkkel, hogy ezeken a helyeken valami titokzatos és szörnyű dolog történik. Az LMBT embereket a pedofilokhoz hasonlítják. Olyan álhíreket kreálnak, amik szerint Hollandiában a melegek gyerekeket vesznek a piacon. Naponta csinálják ezt, bármit is csinál az Európai Unió vagy az Európai Bizottság Lengyelországgal. Az arcomat és más aktivisták arcát, vagy a Berlin Pride-on készült képeket mutogatják, miközben azt állítják, hogy az Európai Unió árt Lengyelországnak, mert ellenzi a hagyományos családjogokat. És azt állítják, hogy ezek a szörnyű LMBT aktivisták fizetést kapnak azért, amit csinálnak. Ez agymosás. Rosszabb, mint a kommunista időkben, mert akkor legalább könnyebb volt felismerni, hogy mi a hazugság vagy az álhír.

Duda agresszív homofób kampányt folytatott. De mégis nyert. Nem nyert nagyot, de mégis nyert…

Duda csak a szavazatok két, talán három százalékával nyert. Lengyelországban sokan nem mennek el szavazni, a lakosság 30 százaléka otthon marad. Így valójában az emberek 60%-a dönt az ország jövőjéről. Én csak azt a Lengyelországot szeretném látni, ahol többen mennek el a választásokra. Vannak olyan, tüntetésekre járó fiatalok, akik most 16-17 évesek. Két év múlva nekik is lesz szavazati joguk. Ők az az alábecsült csoport, akik reményeim szerint változást hozhatnak az ország számára.

A másik hasonlóság Magyarország és Lengyelország között az, hogy a kormány hogyan démonizálja az embereket és hogyan gyártanak közös ellenséget a társadalom számára.

Ezt a jól ismert eszközt használják az emberek ellen. És Lengyelországban működik, csakúgy, mint Magyarországon. De ez motiválja az embereket, hogy döntsenek arról, melyik oldalon állnak. Ez a propaganda nagyon olcsó, és a fiataloknál nem is működik, mert ők más nézőpontokat is ismernek: hozzáférnek az HBO-hoz, a Netflixhez, még a kis településeken is. Nem vetik alá magukat a köztévének, mert van internet-hozzáférésük.

De még mindig az idősebb generáció az, amelyik a Jog és Igazságosság pártra szavaz. Az, hogy mikor lesz generációváltás, idő kérdése. Lassan történik, de zajlik. Követek különböző hashtageket, amik tüntetésekhez kapcsolódnak, és azt látom, hogy olyan helyeken is összegyűlnek emberek, ahol soha nem gondoltam volna, hogy valaki képes bármit is megszervezni. Volt egy cikk, amely szerint ezeken a helyeken ezek az első tüntetések a kommunizmus óta. Valami történik, valami változik.

De a Jog és Igazságosságot újra meg lehet választani. Ez nagy rossz lenne a kiégett aktivistáknak, akiknek nincs több energiájuk a következő évekre. De mi készen állunk erre a helyzetre is.

Mi a helyzet ezekben az LMBT-ellenes zónákban? Milyen az élet ott az LMBTQ emberek számára?

Ezeknek a zónáknak a lényege, hogy az érintett területen felvegyék a harcot LMBT ideológia ellen és megvédjék a családot és a kereszténységet minden veszélytől. Mindez egyszerűen egy hadüzenet az LMBT-jogok ellen. Hadüzenet, de nem törvény. Egyszerűen félelemben tartják az ott élő embereket.

Van egy nagyon egyszerű példám. Ha LMBT workshopot akarsz tartani, azt nem teheted meg egyetlen, a város által fizetett közintézményben sem, mert az ott dolgozó emberek attól félnek, hogy elveszítik az állásukat. Néhány nappal ezelőtt részt vettem egy konferencián, amelyet az LMBT-mentes zónákról tartottak európai parlamenti képviselők, akik azért jöttek Lengyelországba, hogy személyesen ezeken a helyeken tartózkodhassanak, és az LMBT-jogokról beszéljenek. Amikor az egyik városban szobát akartak bérelni, a személyzet közölte velük, hogy bár nagyon tetszik nekik az álláspontjuk, de ha ott bérelnek szobát, az igazgató elveszítheti az állását. Ez volt az első alkalom, hogy a politikusok láthatták, hogyan is működik ez a rendszer valójában. Ha ellene vagy a központi gondolatnak, elveszítheted az munkádat.

Amikor interjúkat hallgatunk a politikusokkal, akik ezt a szörnyűséget támogatják, azt mondják, hogy számukra az LMBT ideológia az, ha egy férfi nyilvánosan megfogja egy másik férfi kezét, vagy ha valaki szivárványos táskát visel. Olyan légkört teremtenek, ami azt súgja, hogy mindez rossz.

Ezek az LMBT-mentes zónák az egész médiában, az egész világon jelen voltak. Van ennek bármilyen hatása az országra, a lengyel politikára?

Sok helyen visszavonták ezeket a zónákat. A Norvég Alap azonnal segített eltörölni őket, a külügyminiszter egyszerűen kijelentette, hogy nem fogják támogatni a homofób területeket. És ezzel el is zárták a pénzbeli támogatásokat ezeket a helyeken. Aztán az Európai Bizottság is ugyanezt tette. Tisztán lehetett látni, hogy bár a lengyel kormánynak van egy LMBT-ellenes agendája, és ennek nevében teszi, amit tesz, közben viszont nagyon fél attól, hogy elveszíti a támogatásokat. Ezért sok helyen törölték az LMBT-mentes zónákat, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a területek már nem homofóbok.

De ez a mi nagy győzelmünk. Büszkének kell lennünk rá, mert mi tettük lehetővé. A civil társadalom ellenállása és a mi munkánk nélkül mindez soha nem lett volna lehetséges. Vagy a barátaim munkája nélkül az Atlas of Hate csoportból, akik létrehozták Lengyelország virtuális térképét, és összegyűjtötték az összes LMBT-mentes zónát. Meg is fizették ennek a következményeit, mert hét pert kaptak a nyakukba. És nem lett volna lehetséges a politikusokkal való találkozóink nélkül sem, akik nyomást gyakoroltak az Európai Bizottságra. Egy évig tartott a munka, és most már látjuk az eredményt.

Szomorú persze, hogy ennyi kellett várnunk arra, hogy ezek a dolgok megtörténjenek, csak mert a lengyel politikusok talán nem értik az udvarias beszédet egy vita során.

Magyarországon néha úgy érezzük, hogy az Európai Unió hangos a minket érintő problémáktól, de végül aztán nem tesz semmit, hogy ezek a problémák megoldódjanak. Te elégedett vagy az Európai Unió munkájával?

Nem vagyok a szimbolikus akciók és nyilatkozatok híve, mert nem nyújtanak számunkra semmit. Csak szavakat. Amikor azt halljuk, hogy az Európai Bizottság vagy az EU mélyen aggódik valami miatt, az azt jelenti, hogy semmi sem fog változni. De van egy LMBT-egyenlőségi stratégiájuk 2020-2025-re. Az Európai Unió konkrét intézkedéseket és pénzt fog adni az LMBT jogok és stratégia előmozdítására. Ez pénzt jelent a civil szervezetek számára is, amelyek az LMBT jogokért küzdenek. Mindez még bevezetés alatt áll. A nyilatkozataikat most intézkedések követhetik. Számomra ez az egyetlen remény. Emellett természetesen láthattuk, hogy az Európai Bizottság hogyan harcol az LMBT jogokért. Megígérték, hogy ezt fogják tenni, és azt is kijelentették, hogy meg fogják védeni a szivárványcsaládokat az egész Unió területén. Azt nem tudom, hogyan. Könnyű mondani, de nehezebb megtenni.

De legalább már látom, hogy végre helyet foglaltak az asztalnál, ami mellett ezek az autokrata kormányok játszanak. Én 2020 óta hívom az Európai Uniót ehhez az asztalhoz, mert ha ők nem ülnek ott, akkor ezek a hatalmak a saját játékukat játsszák, az EU pedig csak nézheti őket. Az Európai Uniónak szabályokat kell hoznia, nem csak elveket meghatároznia.

Ezek az Orbán és Kaczyński vezette autoriter kormányok furcsa módon játsszák ezt a játékot. Ugyanazt a politikát csinálják, de amikor az Európai Unió elkezdte bírálni a magyar homofób törvényt, Orbánt mindenki magára hagyta, még Kaczyński sem támogatta. Pedig ő is ugyanazt a homofób politikát folytatja.

Ez egy nagyon cinikus, toxikus kapcsolat köztük. Amikor kell, kihasználják egymást, de nem adnak vissza semmit. Persze, van egy kis PR is: szeretik mutogatni a Magyarország és Lengyelország közti kapcsolatot. El tudnám képzelni, hogy tehetnének sokkal többet is egymásért, hogy tényleg megmutassák, hogy mekkora itt a testvériség. Nyélbe üthetnének néhány gazdasági kapcsolatot a magyar és lengyel cégek között. Sokkal nagyobb volumenűre tudnák építeni ezt a történetet, mint amekkora most.

Sokszor hallottunk már azokról az országokról Európa keleti részein, amelyek közös kapcsolatokat építenek azért, hogy létrehozzanak egy alternatívát az Európai Unió helyett. De a nagy nyilatkozatok és Orbán vagy Kaczyński izmozása ellenére sem történik semmi, mert valójában tisztában vannak vele, hogy nincs igazi alternatíva az EU helyett. Mert nincs annyi pénzük, mint a nyugati országoknak. Lassan elérkezünk ahhoz a momentumhoz, amikor már nem kapunk többé olyan nagy pénzügyi támogatást, mert túl régóta vagyunk az Európai Unióban. Tehát elképzelhető, hogy később Kaczyński komolyan elgondolkodik majd azon, hogy kilép az Európai Unióból. De egyelőre ömlik a pénz és így érdemes azt mondani, hogy maradunk. De persze azért közben jó eljátszani, hogy nincs rájuk szükségünk. Ez egy politikai játék.

Két év múlva választás Lengyelországban. Mennyire erősek az ellenzéki pártok?

Próbálják megtalálni, hogyan szóljanak az emberekhez. Donald Tusk visszatért Lengyelországba, és ismét az ellenzék első számú képviselőjévé vált. Van, aki kedveli, van, aki nem. Egyesek azért nem kedvelik, mert nem támogatja az LMBT jogokat. Nem akarja érinteni ezt a témát, túl problematikus most. Emiatt nagyon csalódottak vagyunk, de közben mindez nem újdonság – a liberálisok mindig is ilyenek voltak Lengyelországban.

De egyre erősebbek vagyunk. A legtöbb nagyvárosban vannak LMBT civil szervezetek, amik valóban elkötelezetten küzdenek a jövőért. Remélem, hogy egy liberális kormány fog győzni, és szerintem ez lehetséges is. Persze vannak még a háttérben további különböző tényezők, mint például a COVID-helyzet vagy Lengyelország pénzügyi helyzete a világjárvány idején. Mindig nagyon könnyű lesz kijátszani azt a kártyát, hogy ha egy másik kormánynak adjuk meg a jogot, hogy kormányozzon, akkor még rosszabbá válhat az élet. Szóval szavazz ránk újra, mert mi jobbá fogjuk tenni a helyzetet. És a kezükben van a köztévé is, hogy folyamatosan mehessen az emberek agymosása.

Mindez már tíz éve tart. Borzalmas tíz év volt. Egy teljes generáció veszett el, akik folyamatosan maradi politikusok keze alatt élnek. De valahogy még mindig hiszek abban, hogy meg lehet változtatni a kormányt, csak a fiataloknak el kell menniük szavazni. És akkor a változás lehetséges lesz. Mert akkor sokkal könnyebb lesz követelni a változást a liberálisoktól és a jobboldaltól.

Mit gondolsz, hogyan támogathatják egymást az országaink közösségei?

Jobban kellene figyelnünk egymásra, mert ugyanolyan problémákkal és ugyanolyan autoriter kormányokkal küzdünk. Talán másfajta megoldásokat kellene keresnünk. Több konferenciát kellene tartanunk, ahol eszmét cserélhetünk. Néhányszor jártam már Magyarországon és nagyon nyitottan beszélgethettem emberekkel arról, hogyan harcolnak, hogyan szavaznak, hogyan változtatnak. És én is ki tudtam fejteni a nézeteimet, az ötleteimet és mindent, ami Lengyelországban működött vagy éppen nem működött. Például a hazafiság elég jól működik Lengyelországban. Elmondani, hogy mi is ennek az országnak a része vagyunk, és harcolunk érte.

Szerintem elég jól halad a harcunk. Elég jó helyen vagyunk az Európai Unióban. Megvannak a régi kapcsolatok. Ismerjük egymást. Tudjuk, hogy mikor kell segítséget kérni egymástól. Számomra csak az lenne fontos, hogy az LMBT emberek közötti szövetséget erősítsük.

Legutóbb, amikor Magyarországon jártál, kicsit bajba kerültél, amikor megmutattad a Parlament előtti LMBT-mentes zóna táblát.

Szerettem volna valamilyen nyilatkozatot tenni. Beszéltem néhány magyar aktivistával, hogy megtehetem-e, mert nem akartam semmi bajt okozni nektek. Ez a ti országotok és a ti fővárosotok. Én csak vendég vagyok itt. De zöld utat kaptam. Ez épp azelőtt volt, hogy elfogadták a homofób törvényt. Én csak a polgári engedetlenség erejét használtam, és azt az erőt, hogy kiváltságos vagyok. A helyi rendőrök elkezdtek utánam kutatni a neten, majd mosolyogva mutogatták egymásnak a telefont. Felhívták a nagykövetséget, akik elérték, hogy ne kapjak semmilyen büntetést, mert túlságosan féltek attól, hogy a helyzet ezután még tovább fajul.

Ez sokat elmond arról, hogy mit jelent kiváltságosnak lenni és a kiváltságokat helyesen felhasználni. Ezért bátorítom mindig a hírességeket, hogy vegyenek részt a polgári engedetlenségben, a tiltakozásokban, legyenek a különböző kampányok arcai, és különösen, hogy bújjanak elő. Több emberre van szükségünk a hírességek világából, akik nyíltan melegek. Erre sokszor láttunk példát tavaly óta. Különösen fontos ez a fiatalok számára, akik valamiféle tekintélyként tekintenek ezekre a hírességekre. Sok olimpiai sportoló bújt elő, ez pedig valami új dolognak számított Lengyelországban. Hatalmas dolog volt, mikor valaki azt mondta, hogy leszbikus vagyok, úszom, és ezüstérmet akarok szerezni Lengyelországnak. A sport nagyon fontos a lengyelek számára. Azt hiszem, ez is egy olyan fegyver, amit ti is használhatnátok: felszólítani a sportolókat arra, hogy vállalják fel magukat, ha a közösség tagjai.

A végére egy kis személyes kérdés. Hogy bírod ezt a nagy figyelmet? Mi ad neked energiát?

A barátom ad energiát, aki támogat és mindent megtervez velem. Nem hiszem, hogy nélküle túlélném ezeket a szörnyű kampányokat, amelyek ellenem zajlanak. Mindig szükséged van valakire, aki mögötted áll. Számomra ez a barátom. Ezért is fontos erősíteni az emberekben az üzenetet, hogy támogatnunk kell egymást ebben a nehéz időszakban. Mert az emberek depresszióba esnek, kiégnek. Hosszútávon van szükségünk egymásra. Ez nem egy rövid pálya. Ez egy maraton. Fel kell készülnünk, és hogy véghez vigyük a változást, ébernek kell lennünk. Nagyon fontos, hogy valóban támogassuk egymást. Kérdezzük meg a másikat, hogy hogy érzi magát. Kérdezzük meg, mit tehetünk érte. Ne csak a harcra, harcra, harcra koncentráljunk, mert ez a harc hosszú időre szól.

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar