Lifestyle

Ahol minden vendég meg van becsülve

Amikor a vendéglátóhelyek közül válogatunk, az nagyjából olyan, mint amikor az igazit keressük. Van, amikor ránézésre minden passzol, aztán mégis óriásit kell csalódnunk. Vannak a nagy egymásra találások, amikor az elvárások és minden, amit a másik nyújtani tud, egybeesnek. Meg persze vannak a kellemes csalódások, amikor jön valaki, aki igazából nem is az esetünk, mégis elrabolja a szívünket.

claro

Nem sűrűn járok étterembe, ha mégis házon kívül eszem valamit, akkor általában a bisztrókat preferálom. Így, ha ajánlanom kell egyet a barátaimnak, zavarban szoktam lenni, mert ugyanaz a két-három név cikázik a fejemben. A Claro mellett például további nyolc évig képes lettem volna gyanútlanul elsétálni, ha nem kellett volna interjút készítenem az éttermet családi vállalkozásban üzemeltető Lencse Zolival, aki épp lázasan készül a hely tizedik születésnapjára.

Belépve az az első gondolatom az volt, hogy „semmi különös”. Nincs agyonspécizett design, semmi, ami valami étel-szubkultúrára utalna, a berendezés nem minimál, nem elegáns, hanem egyszerű, érthető, emberközeli. Mivel nem akar mindenáron valamilyennek látszani, nekem máris szimpatikus. A görcsösen magyarkodó, turistacsalogató helyektől már kiráz a hideg, az erőltetett folklórtól pedig szerintem semmi nem veszi el jobban az ember étvágyát. Zoli nem hátul, de nem is a kirakatban ül, egy főnöknek éppen megfelelő asztalnál, ahonnan látni mindent. Nem mintha olyan típusnak tűnne, aki kényszeresen ellenőrzi a kollégákat. Első benyomásomat beszélgetésünk is igazolja: kiderül ugyanis, hogy ő az a régi vágású vendéglátós, aki akkor érzi jól magát, ha együtt tud lélegezni az általa vezetett hellyel. Legyen szó a déli csúcsforgalomról, amikor a környék irodistái ugranak be ebédelni (a 3 fogásos menüt 1200 ft-ért, a 2 fogásost 1000 forintért választhatják a vendégek), péntek esti bulizásról vagy egy nyugodt hétköznap délutánról.

claro2

Másképp persze nem is csinálhatja az, aki egy törzsvendég-központú helyet akart kialakítani hat évvel ezelőtt, amikor a válság, a metróépítés miatt lezárt utca és az újonnan bevezetett dohánytörvény egyszerre sújtották a Ráday utcát és a környék vendéglátósainak komoly fejtörést okozott, hogy éljék túl a felívelő időszakot hirtelen követő visszaesést. Végül úgy döntött, hogy ilyen nehéz helyzetben minden vendéget maximális megbecsülésnek kell öveznie, legyen bár külföldi, érkezzen egyedül vagy társasággal, egye végig a menüt vagy ücsörögjön magában egy csésze kávé mellett. Ha csapvizet kér, ne egy fintort kapjon, hanem egy pohár vizet jéggel és citromkarikával. Ha már oda-vissza végigette az étlapot, és éppen tükörtojással enné a szokásos steakjét, akkor kapja is meg, hisz semeddig nem tart egyetlen tojást ráütni egy szelet sült húsra, a vendég cserébe pedig úgy fogja érezni, hogy szeretik, szívesen látják, ezért hát újra visszajön.

A figyelmet, a szeretetet és a megbízhatóságot minden vendég értékeli. Zoli épp ezért arra törekszik, hogy ez a fajta megbízhatóság az étlapon, az itallapon vagy akár egy pohár jéghideg csapolt sörben is megjelenjen. Utóbbira különösen büszke, a Claro csapolt söre kiváló. Igaz, mindent meg is tesznek érte, hogy az legyen. Az étlapot igyekszenek nem telezsúfolni, a jelenlegi 25-30 fogással pont azon a határon mozognak, amit még el tudnak készíteni gond nélkül, viszont elég változatos a betérő külföldi és hazai vendégeknek egyaránt. A kapcsos füzetre emlékeztető étlap is azt tükrözi, hogy itt tényleg mindenki számít, mert a magyarostól kezdve a klasszikus tésztaételeken át az ínycsiklandó brownie-ig lehet válogatni. Újításra már tényleg csak annak van szüksége, aki mindent kipróbált már legalább kétszer.

claro3

Valószínűleg nem lehet könnyű egyszerre kiszolgálni az erre járó turisták és a bennszülött ferencvárosiak igényeit. Bár tényleg nem volt könnyű egyensúlyt találni, mert voltak ötletek, amik elsőre jónak tűntek, aztán bedőltek, másokhoz a felszerelés nem volt adott. De azért meg lehetett találni azt a szelekciót, ami mindenkinek megfelelt. Van például hamburger, amiből lehet, hogy minden sarkon tízfélét találunk, de a Claroban addig mentek, ameddig meg nem találták a tökéletes vágóhidat, ahonnan a kellően szaftos húspogácsához való alapanyagot szállítják. A vaníliafagyival érkező tűzforró brownie-hoz a Kinizsi utcából hozzák a csokitallért, a réteskínálat pedig hetente változik, attól függően, hogy mi készül a családi manufaktúrában, akikre Zoli rátalált.

Hogy mitől működik igazán a Claro, nehéz lenne megmondani. Attól, hogy már a ’20-as években is étteremként üzemelt? Attól, hogy egy igazi „helybéli” üzemelteti, aki születésétől fogva ismeri Ferencváros minden rezdülését? A beszélgetés végére rájövök, a titok pont abban a „semmi különösben” rejlik, amiről az elején írtam. Nincs fölösleges flanc, nincsenek figyelemelterelő külsőségek, ugyanis minden, amiért bemegyek egy étterembe – a finom ételek, a kedves kiszolgálás, a megfelelő ár-érték arány, no meg az érzés, hogy nem vagyunk a pultban állók terhére –, egyszerre van meg, és ennél többre nincs is szükség. Klasszikus, régi vágású, vendégközpontú légkör és egy jól működő családi vállalkozás – ennyi a siker receptje.

Kormos Lili

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb