Kultúra

A Pixar filmjében jön a Disney első nyíltan meleg animációs karaktere

 

A Disney nagyon próbálkozik, hogy a filmjeiben a sokszínűség is megjelenjen, de ez a „próbálkozás” kimerült például a Toy Story 4 esetében az egy villanásnyi időre, a háttérben feltűnő két nővel, akik közösen hoznak iskolába egy kislányt (észrevehetetlenek az átlagnéző számára, tapasztalat), vagy épp a Szépség és a szörnyeteg élőszereplős feldolgozásában meglévő minimális utalással.

De a Pixar hamarosan nálunk is bemutatott új filmjével, az Előre című animációval végre érkezik a Disney első nyíltan meleg, animációs (mellék)szereplője.

A Disney mintha többször akarná elsütni ezt az „első meleg” PR-bombát, mert a cég tavaly eleve megerősítette, hogy a Star Wars: Ellenállás animációs sorozatában meleg pár is szerepel. Jó, az Előre tényleg nem animációs sorozat, hanem egészestés animációs film. (És akkor a Disney élőszereplős kalandfilmjéről, amiben meleg karakter és coming out is lesz, meg se emlékeztünk, amit szintén ezzel az elsőséggel promóznak. Walt Disney meg forog a sírjában, a hírhedten homofób filmes gondolkodás nélkül kirúgta a legnagyobb sztárját, amikor megtudta róla, hogy meleg.)

Az Előre mesevilágában két kamasz próbálja 24 órára visszahozni az élők közé az édesapjukat némi varázslat segítségével, de csak félig járnak sikerrel. A kalandok során tűnik majd fel egy küklopsz rendőr személyében az a bizonyos karakter, aki nyíltan beszél arról, hogy azonos nemű párja van. A Slate beszámolója szerint azonban az egész jelenet annyira gyors, és teljesen másról is szól, hogy alig lehet észrevenni ezt a bizonyos mondatot. (És amit nagyon könnyű a szinkronnal bármilyen nyelven eltüntetni.)

 

 

A film producere, Kori Rae szerint a jelenet egy kicsit kinyitja a világot, és ők éppen ezt akarták. Dan Scanlon rendező ehhez még hozzátette:

„Ez egy modern fantáziavilág és mi a modern világot akartuk megjeleníteni.”

A mesebeli rendőrnek egyébként eredetiben az Emmy-díjas színésznő, Lena Waithe kölcsönzi a hangját, és a producer szerint annyira sok potenciál van ebben a karakterben, hogy szívesen elkészítene egy kifejezetten róla szóló előzménytörténetet is.

A filmet itthon március 5-től vetítik a mozik.

 

 

 

Previous post

Szakállt raktak a meleg elnökjelöltre, felrobbant a Twitter meleg szekciója

Next post

A japán császár az LMBTQ közösség elfogadását is sürgette születésnapja alkalmából