Minden mesének sajátja, hogy különleges történeteket, élethelyzeteket, családi, baráti, szövetséges vagy ellenséges kapcsolatokat, karaktereket mutat be. Ezért minden mesében valamilyen formában megjelenik a különbözőség, így van ez a Walt Disney és az örökségét képviselő alkotók által megálmodott rajz- és animációs filmekben is. Gyakran elemzik a karaktereiket szakemberek és gyakran érdekes megállapításokra jutnak. De ezektől eltekintve is mindenki számára egyértelmű sok alapszituáció különössége: Hófehérkét elüldözi a családja, Hamupipőkét terrorizálja a mostohája, Bambi elveszti édesanyját, Aladdin pedig az utcán nő fel.
Néha az az ember érzése, hogy az 1980-as évek végétől, az 1990-es évek elejétől a Disney-karakterek kidolgozásában a különböző orientációk megjelenítése hangsúlyosabb szerepet kapott – bár ez akkor még csak nagyon visszafogottan, burkoltan történhetett. Mindez többek között egy lengyel származású meleg grafikus, Andreas Deja érdeme.
Andreas Deja 1957. április 1-jén született Gdanskban. Tizenegy éves volt, amikor látta A dzsungel könyve (1967) című Disney-alkotást, és ennek hatására döntött úgy, hogy rajzfilmek animátora szeretne lenni. Írt is egy levelet a Disney-nek, amelyben arról érdeklődött, hogyan tudna náluk dolgozni. Bár nem kapott egyből állást, de jótanácsokkal ellátta a cég Deját. Arra biztatták, hogy figyelje a körülötte lévő világot, rajzolja le rokonait, barátait, rajzoljon állatokat, és szépen apránként váljon művésszé. Miután családjával Németországba költözött, Deja művészeti iskolákba járt; közép- és felsőfokú végzettséget is szerzett, és végül 1980-ban a Disney-hez került (ahol a pályakezdő Tim Burtont is megismerte). Kezdetben kisebb megbízatásokat kapott, majd részt vehetett a Roger nyúl a pácban (1988) című film munkálataiban, és A kis hableányban (1989) Triton király megalkotója lehetett. Az 1990-es évek elején jött három kiváló rajzfilm, amelyek egy-egy karakterének kidolgozásában szerepet kapott Deja identitása.
Igaz, ezek mind negatív figurák, akik számos homoszexualitással kapcsolatos sztereotípiát hordoznak magukban. Persze ez akkoriban egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a társadalom nem nagyon volt toleráns a melegekkel. Disney-gonoszként azonban senkit sem zavart a jelenlétük. Olyan elítélendő tulajdonságokkal kellett ezeket a szereplőket felruházni, amelyek nem voltak elfogadottak: a férfiak nőiesek – sminkelik magukat, számítóak és hiúak; a nők férfiasak – önzőek, önfejűek, nem család- és nem gyerekcentrikusak.
Andreas Deja volt A szépség és a szörnyeteg (1991) Gastonjának megalkotója. A narcisztikus férfi az olyan kigyúrt testépítők megtestesítője, akik csak a külsőségekkel (és persze saját magukkal) foglalkoznak. Gaston állandó segítője és kísérője LeFou, aki az 1991-es rajzfilmben bolondul rajongott gazdájáért, és aki a 2017-es, Bill Condon által rendezett élőszereplős remake-ben már kifejezetten meleg karakterként tűnik fel. A Gaston és LeFou közötti (bromance-szerű) vonzalom több jelenetben is szerepet kap. (Talán a film legmelegebb pillanata, amikor egy eléggé kimerítő zenés-táncos jelenet után a fotelbe huppanva Gaston barátian így szól LeFou-hoz: „Hogy lehet, hogy még egy lány se csapott le rád?”)
Aladdin ellenfelét, Jafart kifejezetten meleg karakternek álmodta meg Andreas Deja az 1992-es rajzfilmhez. Jafar alakja, külső jegyei (ápolt, finom, vékony arcszőrzet, smink), öltözete és személyiségvonásai (kimértsége, színpadiassága, eleganciája, a fizikai munkától való iszonyodása) egyaránt ezt az érzést erősíthetik bennünk. Az oroszlánkirály (1994) főgonosza, Zordon sem mentes a queer jegyektől. Kevésbé tűnik erősnek, mint amilyen testvére, ezen kívül modoros, hisztis, és még párja sincsen, kitaszított.
A negatív karakterek sorában egyéb queer karakterekkel is találkozhatunk még a Disney-rajzfilmek nézése közben, de azok már nem Andreas Deja teremtményei. A kis hableány (1989) főgonoszát, Ursulát egy drag queenről, a Devine néven ismert Harris Milsteadről mintázták. A Pocahontas (1995) ellenszenves szereplője, Ratcliffe kormányzó valószínűleg a meleg férfiak karikatúrája akart lenni, amely a férfi megjelenésében, viselkedésében nyilvánult meg. De egyes tanulmányok szerint Hádész (Herkules, 1997) és Hook kapitány (Pán Péter, 1953) is a melegekkel kapcsolatos sztereotípiák megtestesítője. Ugyanakkor arról is találhatunk elemzéseket, hogy bizonyos barátságok mélyebb érzelmeket sejtetnek egyes Disney-rajzfilmszereplők esetében (Lumière és Tik-Tak úr, valamint Timon és Pumbaa).
A Disney-rajzfilmeken régóta dolgoznak nyíltan meleg alkotók (animátorok, szinkronszínészek, zeneszerzők), az 1990-es évekből jól ismert és a cikkben is említett három rajzfilm esetében is igaz ez – és nemcsak Andreas Deja miatt. Howard Ashman (1950–1991) A szépség és a szörnyeteg és az Aladdin dalszövegeit írta (az előzőért kapta a második Oscar-díját, korábban A kis hableányért is jutalmazták), Elton John pedig Az oroszlánkirály Oscar-díjas zeneszerzője.
Ma már bátrabban és őszintébben jelenhetnek meg a meleg, queer karakterek a rajzfilmekben. Andreas Deja egy 2011-es interjújában már vázolta annak a lehetőségét, hogy idővel az azonos nemű szülők, az orientációjukat felfedező fiatalok is szereplők lesznek az animációs filmekben. Egyelőre még csak visszafogottan (Lightyear), kódoltan (Luca, In a Heartbeat) látjuk ezt, de legalább nem negatív, elítélő tartalommal.
Talán a fiatalabb generáció toleránsabb lesz, mint szüleik, így a queer karakterek sem számítanak majd tabunak a rajzfilmekben és a mindennapokban sem.
Molnár Zoltán
Walt Disney személyesen rúgta ki legnagyobb sztárját melegsége miatt
