Nagyvilág

18 évesen még homofób náci volt, öt évvel később pride-önkéntes

Patryk Kołbyko 2018 októberében egy pillanat alatt vált hírhedté. Ekkor zajlott az első pride felvonulás a lengyelországi Lublinban, és a hatóságok ott nehezítették a rendezést, ahol tudták. Krzysztof Żuk polgármester az esemény előtt napokkal betiltotta a felvonulást biztonsági aggályok miatt, ebben pedig sokan az akkori vajdasági kormányzó, a hírhedten homofób Przemysław Czarnek kezét látták.

(Czarnek 2020 óta az ország oktatási minisztere, és egy elnökválasztási tévévitában azt mondta az LMBTQ emberekről: „Hagyjuk már ezeket a hülyeségeket az emberi jogokról és egyenlőségről! Ezek az emberek nem egyenlőek a normális emberekkel.”)

A lublini pride felvonulást végül ezerötszáz fő részvételével megtartották, míg nagyjából 200 ellentüntető próbálta azt megakadályozni – kövekkel és üvegekkel dobálták a felvonulókat. A ellentüntetők között volt az akkor 18 éves Patryk Kołbyko, a szélsőjobboldali Korwin mozgalom tagja. A pride szervezői között pedig ott volt Lengyelország egyik tekintélyes LMBTQ aktivistája, Bart Staszewksi (a vele készített korábbi interjúnkat itt találjátok), aki élénken emlékezett Kołbykóra. Nem véletlenül, heves kirohanásával a hírekbe is bekerült, ahogy egy padon állva azt üvölti, „le fogja mészárolni ezeket a szivárványos fasisztákat”.

 

Öt évvel később Kołbyko és Staszewski leültek egymással beszélgetni, ennek apropóját pedig az adta, hogy a szélsőjobboldali nézetekből kiábrándult férfi azóta az Új Baloldal képviselőjelöltjeként az országgyűlésbe készült (ezt a fenti videója végül megakadályozta), és legutóbb már önkéntes volt a lublini pride-on.

Elismerte, hogy fiatalon tévedett és bocsánatot kért a tetteiért. „Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a 2018-as incidens egész életemben velem marad. Csak annyit tehetek, hogy keményen dolgozom” – mondta azután, hogy nem indulhatott a párt színeiben.

Manipulált fiatal fiúk

A mostani beszélgetésben felidézi, hogy harcos kirohanásából gyorsan mém lett, és akkora felzúdulást váltott ki, hogy még a szélsőjobboldali ifjúsági szervezetében is azt gondolták, hogy le kell csendesíteni a botrányt, meg kell nyugtatni a médiát. Ekkor érezte először, hogy valami tényleg rosszat tett, és a sokk, valamint a valósággal való szembesülés hozzájárult ahhoz, hogy eltávolodjon a Korwintól. Ma azt gondolja, hogy a szélsőséges politikai ifjúsági csoportok manipulálják a fiatalokat, főleg a fiúkat, akik bizonyítani és tartozni szeretnének valahová, ezért erősen ragaszkodnak az ilyen szervezetekhez. Amikor egy fiatal nem tudja megérteni az egész világ és a gazdasági rendszerek összetettségét, akkor fogékonnyá válik azokra, akik egyszerű válaszokat kínálnak a számára.

Kołbykót a párt antiszemitizmusa is zavarta, mert nem gondolta, hogy emberek felelőssé tehetőek bármilyen rosszért pusztán azért, mert valamelyik valláshoz tartoznak. „Az antiszemitizmus felett soha nem lehet szemet hunyni. Azért sem, mert beépíti a gyűlöletet a párbeszédbe, lehetővé teszi, hogy eszközként használják a vitákban, hogy megnyerjék a fiatal elméket – akik aztán minden hibáért, mindenért, ami rosszul sül el, valamelyik társadalmi csoportot fogják szidni.”

Ezek miatt távolodni kezdett a jobboldali ideológiáktól, és ahogy ő mondja, lassan elkezdett gondolni. Azon, hogy a másik oldalon is egy ember van, akinek megvan a saját gondja, bánata, fájdalma, boldogsága és problémái.

A másik oldalon

Ezért is vett részt aztán egy évvel később a másik oldalon a lublini pride-on, hogy próbára tegye saját magát: tényleg sikerült-e maga mögött hagyni a szélsőséges nézeteit, és hogy valóban baloldali érzületű emberré vált-e. „Tesztelni akartam magam, hogy valóban így van-e. És amikor ott voltam azon a felvonuláson, úgy éreztem, hogy amit az előző évben tettem, az nemcsak, hogy nem volt összhangban a korábbi meggyőződésemmel, hanem egyszerűen rossz volt. Tiszta gonoszság volt. Tiszta gonoszság, ami akkor jött ki belőlem, amikor egy jobboldali szervezethez tartoztam.”

Szerinte hiányzik az empátia és a másik megértése a lengyel jobboldalon, ezért minden szélsőséges nézetet vallónak ma már csak azt tudja javasolni, hogy próbálja megérteni a másik embert, annak fájdalmát és boldogságát. Hogy Kołbyko ezt mennyire komolyan gondolja, azt az is jelzi, hogy idén már a lublini pride rendezését segítette önkéntesként.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin