Hírek

Saját reklámmal áll ki a pride mellett a svéd fegyveres erők

Idén Svédország két nagyvárosa, Stockholm és Göteborg ad otthont az EuroPride-nak, amely 1992-es londoni alapítása óta évről-évre az egyik legnagyobb LMBTQ-rendezvénysorozat Európában.

A Försvarsmakten, azaz a fegyveres erők pedig úgy döntött, közösségi oldalain saját kampánnyal biztosítja támogatásáról az eseményt. „Nem számít hol és mikor menetelünk, mi mindig kiállunk azon jogodért, hogy úgy élj és azzal, akivel szeretnél” – olvasható az egyik plakáton.

 

 

Az alakulat nemcsak szavakban, de tettekben is a pride mellé állt: a göteborgi felvonuláson maguk is részt vettek, méghozzá egyenruhában, koncertet adott a svéd hadsereg zenekara, az ejtőernyősök pedig egy műsor keretében szivárványszínű ernyővel ugrottak.

Kiállunk a jogokért, amelyeket feladatunk megvédeni” – olvasható a szervezet közleményében. „A svéd fegyveres erők egy befogadó munkahely, amely az emberi sokszínűségre erőként tekint. A millenium óta büszke résztvevői vagyunk a pride felvonulásnak, mert fontos, hogy kiálljunk minden ember egyenlősége mellett, függetlenül szexuális orientációjától, nemi identitásától, vagy nemi önkifejezésétől.

 

 

Talán említenünk sem kell, hogy a Facebook-kommentelők túlnyomó többsége arról írt, mennyi büszke most hazájára és hadseregére.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin