Nagyvilág

Brutálisan megverték a rendőrök az ankarai pride résztvevőit

 

A 2022-es ankarai pride felvonulást rendőrök verték szét, és most szakértői jelentés részletezi, milyen kegyetlenséggel bántak a rendőrök a letartóztatott résztvevőkkel – írja a Duvar.

A rendőrség nem először bánik brutálisan az LMBTQ közösség tagjaival, 2022-ben Isztambulban is hasonló események történtek.

Az ankarai pride kapcsán 42 személyt tartóztatott le a rendőrség, az ő bírósági perük folyamán nyújtotta be jelentését egy szakértő, aki kielemezte a rendőrségi felvételeket. A jelentés szerint a rendőrök megverték és megrugdosták a résztvevőket, miközben járókelők és maga a rendőrfőnök is figyelmeztette őket a támadás brutalitása miatt.

„Megállapítást nyert, hogy több civil és rendőr volt a környéken, mint felvonuló, és hogy a csoport valamint az egyes résztvevők elleni fellépés során némely rendőr megrúgta, megütötte és paprikasprével közelről lefújta őket. A rendőrfőnök szóban figyelmeztette a járőröket a beavatkozásuk mértékei miatt, amikor a felvonulókat megbilincselték és a járművekbe ültették, és a civilek is figyelmeztették a rendőröket szóban” – írja a jelentés.

Az egyik rendőr különösen agresszívan viselkedett a letartóztatottak járműbe ültetése közben, és hallani a felvételeken, ahogy egyik felettese azt kiabálja: „nyugalom, nyugalom!”.

Az is szerepel a jelentésben, hogy nem lehet megállapítani, hogy felszólították-e a tüntetőket a helyszín elhagyására, mielőtt beavatkoztak, mert az akció eleje nem szerepel a felvételeken.

Recep Tayyip Erdoğan hatalomra kerülése óta egyre romlik Törökországban az LMBTQ közösség helyzete, az elnök és pártja nem csak lejárató propagandát folytat, de egyre-másra meg is nehezítik a queer emberek életét.

2014 óta nem lehet pride felvonulást tartani az országban, az utóbbi hónapokban pedig már a beltéri eseményeket is megpróbálják megakadályozni.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin