Utazás

Sok sziget és még több szín: Stockholm!

Stockholm, Svédország egymilliós metropolisza kulturális központként egész évben bőséges programot kínál azoknak, akik szeretnék kicsit hűvösebb éghajlaton élvezni a szabadságukat. Ráadásul 2018-ban itt indul az EuroPride is!

Stockholm városának 14 szigetét 53 híd köti össze, vagyis már maga az kihívás lehet, hogy mindegyiken átkeljünk legalább egyszer.

Stockholm Óváros

Gamla Stan

Megéri kipróbálni a város megannyi szervezett sétáját. Mászkálhatunk a háztetőkön, gondos iránymutatással fedezhetjük fel az éttermeket, úszhatunk egy busszal az óceánban, de éjszakánként akár szellemeket is kereshetünk az utcákon, megismerve néhány hátborzongató helyet.

Persze a városban való céltalan bóklászások is bőven ígérnek emlékeket –  és remek lehetőségeket arra, hogy telepakoljuk az Instagramunkat jobbnál jobb tájképekkel. Stockholmban kevés magas épülettel találkozhatunk, melynek hála a különleges földrajzú városnak csodálatos panorámája van,   amit legjobban a városháza tornyából és a 130 méter magasra felemelkedő SkyView üvegburából élvezhetünk.

Ám megéri néha kicsit lemerészkedni a föld alá is! A 110 kilométeres stockholmi metrót a világ leghosszabb művészeti kiállításának nevezik. Nem véletlenül: a 100 megállóból 90-et díszítenek különböző festmények, installációk, mozaikok és szobrok. Mindegyik közül a legkülönlegesebb minden bizonnyal a Kungsträdgården, melyet a Makalös-palota középkori maradványai díszítenek.

Metróállomások Stockholmban

Stockholm egyik csodája, hogy tele van ingyenes múzeumokkal, szám szerint tizenkettővel: ezek közé tartozik a Svéd Történelmi Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és egy csillagászati múzeum is. Ha pedig már svéd kultúra, ne hagyjuk ki a Nobel Múzeumot, ahol a világhírű díj és tulajdonosainak történelmében mélyedhetünk el.

Ha Stockholmban járunk… együnk pizzát! Bár az olasz klasszikust csak 1947-ben ismerték meg, a pizza igazi mániájává vált a svédeknek, amit megannyi legendás étterem bizonyít. Persze azért ne hagyjuk ki a svéd finomságokat sem: például a semlát, a marcipános-tejszínes töltött bucit.

Svédországban virágzik az LMBTQ-kultúra is. A trendi Södermalm és Gamla Stan kerületekben, illetve az Óvárosban megannyi meleg klubbal találkozhatunk. Persze nem csak buliból áll az élet: megannyi étterem, cukrászda és söröző hirdeti magát büszkén melegbarátnak a belvárosi kerületekben. Emellett meg kell említeni a vasárnaponként induló LMBTQ túrát is, melynek keretein belül többek között az ABBA múzeumot is meglátogathatjuk.

Július 27-től augusztus 5-ig tart az idei EuroPride stockholmi része – a legnagyobb LMBTQ rendezvénysorozatot idén először ugyanis két város vállalta: Stockholm és Göteborg. Az EuroPride Parkban augusztus 1–4. között számos színpad, show és kiállító mutatja be az LMBTQ közösség sokszínűségét, míg az EuroPride House-ban 400 szeminárium, workshop és kerekasztal-beszélgetés várja a résztvevőket és érdeklődőket július 30. és augusztus 4. között. És persze ne feledkezzünk meg magáról az augusztus 4-ei felvonulásról, és a rengeteg buliról a számos LMBTQ- vagy LMBTQ-barát klubban. Ha nem akarsz lemaradni Európa legnagyobb és legizgalmasabb pride rendezvényéről, idén irány észak!

Fikázzunk Göteborgban!

Previous post

Madonna bejelentette, hogy jön az új dal?

Next post

Hosszútávú szőrtelenség - Villogj a Philips Lumea Prestige készülékkel