Kivel érdemes megosztanom a státuszomat? Szabad-e egyáltalán beszélni róla, vagy bölcsebben teszem, ha titokként kezelem? Titokként, ami csak az orvosra és rám tartozik? Ez minden HIV-fertőzött dilemmája.
Miután kiderült, hogy HIV-pozitív vagyok és rendszeressé vált a vérvétel, majd a kórházi receptfelírás, nem kaptam igazán mankót azzal kapcsolatban, vajon kivel beszélhetek az egészségügyi helyzetemről. Egyedül az orvosomnak a Szent László Kórházban volt sarkos véleménye róla. Szerinte senkinek sem szabad beszélnem. Sem családtagnak, sem kollégáknak, de még a legközelebbi barátaimnak sem. Ki tudja, kivel romlik meg egyszer a viszonyom és használják fel ellenem. Csak részben fogadtam meg a tanácsát.
Olyan jó, nyugodt volt az elmúlt pár év. Baráti köröm után végre a családban is tudta már mindenki, hogy a férfiakhoz vonzódom. Nem volt titok, megszűntek a jótékony hazugságok, mindenki ugyanúgy szeretett és elfogadott. Ebbe piszkított bele a HIV, új teher, új titkok szülője. Dühített. És képtelen voltam magamban tartani. Nem azért, mert a betegség gondolata tölti ki a napom minden percét, hanem mert mostantól ez is én vagyok. Elfogadtam, hogy az életem részévé válik. A betegségtudat ugyanúgy formálja a személyiségemet, az emberekhez való viszonyomat, a világhoz, a hátrányos helyzetűekhez, a kiközösítettekhez való hozzáállásomat, mint az, hogy magyar vagyok, meleg vagyok, férfi vagyok.
Úgy döntöttem, hogy a családomnak nem mondom el. Lassan tizenkét éve nem élünk együtt, felesleges rájuk ijeszteni. Biztos vagyok benne, hogy rettenetesen féltenének, akármilyen észérvéket, orvostudományi helyzetjelentést is hoznék fel megnyugtatásul. Minderre rátesz, hogy a családomban nem én vagyok az első HIV-pozitív. Édesapámnak volt egy Kanadába emigrált meleg nagybátyja, aki a nyolcvanas években megfertőződött és sajnos nem érte meg az első gyógyszerek megjelenését, 1990-ben elveszítettük. Képzeljétek el, mindezzel a múlttal mit szólnának, ha rólam is kiderülne? És őszintén aggódom amiatt, hogy mindaz az elfogadás és tisztelet, ami a melegségemmel kapcsolatban kialakult a rokonaimban, egy pillanat alatt elillanna. Másságom lenne a főmumus.
Kollégáim ugyancsak nem tudják és nem is fogom megosztani velük. Nem vagyunk olyan erős befolyással egymás életére, és ki tudja, meddig dolgozunk együtt. Egyetlen alkalom volt, amikor valaki megtudta. A volt főnököm. Nem én mondtam el neki, magától rakta össze. Látta, hogy minden nap ebéd után beveszek egy kék pirulát, háromhavonta reggelente elkéredzkedek orvoshoz. Neki ennyi elég volt ahhoz, hogy utánanézzen és kitalálja. Viszont csak azután mondta el, hogy tudja – bormámoros estén, szoros ölelésben –, miután már egyikünk sem dolgozott a cégnél. Mindig tisztelni fogom azért, ahogy ezt a helyzetet kezelte.
A barátok tekintetében azonban nem fogadtam meg orvosom tanácsát. Ha nem is egy csapásra, de szépen lassan majdnem mindannyiuknak elmondtam új titkomat. És minden alkalommal úgy éreztem magam, mint amikor 17 éves voltam és azt kellett elmondanom, hogy a fiúk érdekelnek. De az én okos barátaim most sem hagytak cserben. Volt olykor kis sírás vagy ijedtség, és valószínűleg sokukban a mai napig ott munkál az aggódás, amikor rákérdeznek, hogy van az egészségem? De ennek a kérdésnek, az így elinduló beszélgetéseknek varázsereje van. Segít, hogy hétről hétre egyre természetesebben kezeljem a HIV-et. Segít elfogadni a státuszomat és vele magamat is. Gyorsabb a kibékülés, nagyobb a magabiztosság és csökken a jövő felett érzett aggódásom.
Sőt, tudjátok mit? HIV-pozitív vagyok és nem félek a jövőtől. Húsz éve csodák zajlanak a HIV-kutatásban és ki tudja, mit hoznak a következő évek.
A HIV megtanított rá, hogy megbecsüljem a helyemet a világban, értékeljem, amim van, ahol vagyok. Hogy támogató barátaim vannak. Hogy gyakorlatilag ingyen rendelkezésre állnak a gyógyszerek, és bár rajtam van a címke, de kicsattanok az egészségtől. És ez így is marad az elkövetkezendő évtizedekben is, HIV ide, vagy oda.
Mayer Károly
Egy 29 éves meleg férfi naplója arról, mit jelent HIV-pozitívként élni Magyarországon. A sorozat korábbi részeit itt találod: első fejezet, második fejezet, harmadik fejezet, negyedik fejezet és ötödik fejezet.
