Régen voltam úgy étteremben, hogy nem akartam felállni a székből, hiába volt már üres a tányérom – márpedig a Tio Felipében nagyon nem akaródzott befejeznem az interjút Keczán Ádámmal, az üzletvezetővel. Le is írom, miért.
Az étteremről dióhéjban annyit érdemes elmondani, hogy egy spanyol-olasz tapas (a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége – a szerk.) bár, ami a belvárosi piac mellett nyílt és Tio Felipe névre hallgat. A története pedig egészen meseszerű. Egyszer valamikor a napfényes Olaszországban, Amalfiban élt egy spanyol úriember, Felipe bácsi, akinek az álma az volt, hogy nyisson egy tapas éttermet. Sajnos mielőtt megvalósíthatta volna, elhunyt, de a tudását átadta szomszédjának, az olasz Fabrizio Caldarazzónak, akinek szenvedélye a főzés. Fabrizio lett a Tio Felipe séfje, így miután bejárta Barcelonát és Londont is, Budapesten kápráztatja el a vendégeket ételcsodáival.
Az étlapon olasz-spanyol fúzióval találkozhatunk: vannak katalán sonkák, tengeri herkentyűk, focaccia, lazactatár és még sorolhatnám (fogom is). De meg kell említeni a zamatos olasz-spanyol borokat, valamint az étvágygerjesztő sajt- és sonkaválogatásaikat, amik miatt egyre nagyobb az érdeklődés a borkóstolókra is.
A beszélgetést az étteremről kezdtük. Az enteriőr elsőre meglephet minket, hiszen a spanyol éttermektől eltérően sehol egy óriási színes asztalterítő, kézzel festett tányérok, de még csak egy vörösre mázolt bikaszobor sem. Az egészen különleges, letisztult stílusú, világos terek Sütő Kata belsőépítész munkáját dicsérik, aki egyszerű, de mégis nagyszerű megoldásokkal élt.
Ahogy pedig egyre többet tudtam meg a helyről és a spanyol gasztro-kultuszról, úgy lett színesebb a történet és közben az asztal is, hiszen elkezdtek sorakozni a finomabbnál finomabb ételek.
Az üzletvezetőről, Keczán Ádámról pedig kiderült, hogy egy igazi vendéglátós nagyágyú. Az elmúlt években rengeteget utazott és bővítette a tudását nemcsak Budapest és a Balaton között, de Ibizán és a Kanári-szigeteken is. Ibizán a Bora Bora Beach Clubban is dolgozott bártenderként. A pályája innen Gran Canaria legfelkapottabb olasz éttermébe, a Ristorante Grand Italiába repítette, amivel egy időben ugyanott, Gran Canarián a Club Pacha-ban is dolgozott. Ezek után nem lehet meglepő, hogy az elit El Churrasco Meloneras – Lopesan Costa Meloneras, két Michelin-csillagra jelölt argentin étterem bártendere volt. Nem meglepő, hogy Ádám több lábon áll, végzettségei között a szakács, bártender, felszolgáló, sommelier és üzletvezetői szakmák is szerepelnek. Spanyolországi munkái során pedig rengeteg olyan fontos tapasztalatot szerzett, amit nagyon jól tud kamatoztatni a Tio Felipében, beépíteni az étterem imidzsébe. Nem nagyon lehet tehát újat mutatni neki, ő ellenben nagyon sokat és nagyon szívesen beszél akár a mentalitásról, amit egy mediterrán helyen tapasztal az ember a vendéglátásban, vagy csak egyszerűen arról, hogy bizonyos koktélok honnan származnak és mi a történetük.
Mikor megérkezett a gambas con ajillo (garnéla fokhagymás, paprikás olajban), ami egyszerűen mennyei volt, a nyitásról beszélgettünk, és arról, hogy a hely a kezdetektől rengeteg pozitív kritikát kapott. Mikor a legszebb pillanatairól kérdeztem Ádámot, ugyanezt, vagyis a vendégek pozitív visszajelzését emelte ki. Az pedig a kedves kiszolgáláshoz vezethető vissza: itt ugyanis nem muszájból kérdezik meg –akár többször is –, hogy milyen volt az étel, hanem mert tényleg érdekli őket.
A következő fogás egy polip carpaccio volt, amihez ecetes zöldségek és ropogós paszternák volt a köret. Amíg csemegéztünk, arról beszéltünk, milyen érdekes, hogy sokkal több spanyol ajkú ember él a világon, mint olasz, mégis alig találni igazi tipikus spanyol helyet (tapas bárt meg főleg nem), de minden sarkon van három pizzás és legalább egy tésztás étterem. Nagyon hiányzott már az itt élő spanyoloknak is egy jó tapas bár. Viszont félreértés ne essék: ez a hely nem kizárólag a spanyoloknak van fenntartva. Ádám mindenkit szeretettel vár egy kulináris utazásra, hiszen egy egészen nagy kultúra épült a tapas köré; jócskán van mit tanulnunk erről a műfajról. Szerencsére bőven akad jelentkező, az eddigi tapasztalatok szerint nagyon sokan próbálják ki az éttermet, és ugyanennyien távoznak elégedetten.
Az utolsó fogás az atún adobado volt, azaz marinált tonhal endíviával és gránátalmával – ami az abszolút favoritom lett. Miközben a mentalitásról beszélgettünk, amit egy ilyen kaliberű hely igényel vagy majdhogynem elvár, kiderült, hogy itt nem azért szeretik a vendéget, mert fizet, hanem mert a személyzet tagjai tényleg hivatásszerűen űzik ezt a szakmát. Teljes szívvel azon vannak, hogy aki ide betér, az jól érezze magát. A jó hangulat titka pedig a varázslatos ételekben, a kiszolgálásban, a pozitív életszemléletben és a feszengésmentes környezetben rejlik. Utóbbiak ugyanolyan fontosak, mint a minőségi ételkínálat, mert amikor eltelik a nap, és bezár az étterem, nem a pénz, hanem az új kapcsolatokat és barátokat kezdik el számolni.
„Azzá kell válnunk, amit képviselünk.”
Írta: Tóth Zoltán
