Egészség

Lehet felnőtt fejjel fogszabályozóm? – Amit a felnőtt fogszabályozásról tudni kell

Lehet felnőtt fejjel fogszabályozóm?  

Néhány évtizeddel ezelőtt még igazi ritkaságszámba ment, ha egy páciens önként döntött fogszabályozás mellett: többnyire fogorvosi vagy szülői nyomásra kerültek fel a kényelmetlen, és nem kifejezetten esztétikus fémtappancsok a fogakra. 

Ma már felnőtt korukra a páciensek tisztában vannak a fogszabályozás előnyeivel, és a társadalom is sokkal elfogadóbb lett a fogszabályozót viselőkkel. A fogszabályozás szégyen helyett trend lett nemtől és korosztálytól függetlenül, emellett felnőtt korban a pácienseknek már minden esetben saját döntésük, ha a kezelés mellett döntenek, nem külső kényszer hatására teszik azt. Már vannak maximális kényelmet és diszkréciót biztosító, esztétikus és láthatatlan fogszabályozók is, amik könnyen beilleszthetők egy felnőtt, dolgozó ember hétköznapjaiba. A kezelésnek felső korhatára gyakorlatilag nincs – a páciens igényei, céljai és aktuális fogászati státusza együttesen határozzák meg az alkalmasságot a kezelésre. 

Felnőtt fogszabályozásáról körülbelül 18 éves kor után beszélhetünk, amikor már az összes maradandó fog előtört, és az állcsontok növekedése is befejeződött. A kezelés aktív fázisa után elengedhetetlen a retenciós fázis: ekkor az a célunk, hogy a fogszabályozással elért eredményt hosszú távon megtartsuk, amihez retenciós készülék folyamatos, vagy időszakos viselése – nagyon erősen – javasolt. 

Felnőtt fogszabályozás rögzített készülékkel 

A rögzített készülékek alkalmasak leginkább arra, hogy a felnőtt fogazat kisebb, vagy akár egészen komoly szabálytalanságait orvosolják. 

A rögzített fogszabályozók három fontos alkotóelemből épülnek fel: 

  1. Brekettek: a fogak felszínére erős kötőanyaggal rögzített apró “zárak”, melyeknek mélyedéseiben fut végig az ívdrót. A brekettek az ív által kifejtett erőt a megfelelő irányba alakítják. 
  1. Ívek: a brekettekben végigfutó hajlított drót, melyet a kezelés során többször is cserélünk: kezdetben vékonyabb, rugalmasabb, a kezelés vége felé közelítve pedig egyre erősebb íveket használunk. 
  1. Ligatúrák: a brekettek és a drótok egymáshoz kötését biztosítják. Leggyakrabban gumiligatúrákat alkalmazunk, melyek apró, változatos színekben elérhető gumigyűrűk. Léteznek fém ligatúrák is. 

Mit jelent az önligírozó fogszabályozás? 

Az önligírozó rendszerek sajátossága, hogy a fenti felsorolás harmadik pontját kiiktatják a rendszerből. Ezeknél a készülékeknél nincs szükség ligatúrákra, mert a brekettek beépített zárszerkezettel rendelkeznek. Az önligírozó rendszerek előnye, hogy lágyabb erőkkel dolgoznak hagyományos társaiknál, a fogszabályozás így kíméletesebbé, és gyorsabbá válik. Rendelőnkben az In-Ovation önligírozó rendszerrel dolgozunk.  

Rögzített fogszabályozóra van szükségem – mik a legesztétikusabb lehetőségek? 

A rögzített fogszabályozó készülékek felépítése alapvetően a következő: a fogak felszínére breketteket ragasztunk, ezek belsejében fut végig az ív, amely a fogak mozgatását végző erők kifejtését végzi. A lényegi különbség az esztétikumban rejlik! A brackettek ugyanis elérhetők esztétikus kivitelben is. Ezek fogszínű kerámiából, vagy teljesen átlátszó zafírkristályból készülnek, ráadásul a fém ívek is elérhetők fehér színben, így az esztétikus rendszerek nagyon diszkrét, ízléses megjelenést biztosítanak viselőjüknek. Az esztétikus kerámia- és zafír fogszabályozók brekettjei nem hajlamosak elszíneződni, így nem kell kerülnünk a kezelés során az erősen pigmentált ételeket sem.  

Lehet kivehető fogszabályozóm felnőtt korban? 

Igen, lehetséges! Kisebb, főként esztétikai szabálytalanságok kezelésére tökéletes, komfortos és esztétikus megoldást kínálnak az úgynevezett alignerek. Tekinthetjük őket akár átlátszó fogszabályozóknak is, hiszen anyaguk tökéletesen átlátszó műanyag. A fogvédőhöz hasonlatos síneket eltávolíthatjuk fogmosáshoz és étkezéshez is. 

Hogyan történik a láthatatlan kivehető sínes fogszabályozás? 

A fogak szabályozásának leginnovatívabb eszközei a láthatatlan, kivehető sínes rendszerek, más szóval alignerek. A fogak mozgatását olyan sínek sorozatával érjük el, amelyek megszólalásig hasonlítanak az otthoni fogfehérítéshez használt sínekre.  

Bár valóban egy könnyed mozdulattal eltávolíthatók, viselésük napi minimum 22 órában javasolt, tehát csak az étkezésekhez és fogmosáshoz érdemes a síneket eltávolítani, ha a kívánt eredményt az előre tervezett időn belül el szeretnénk érni. A rendelőnkben elérhető Happy Smile rendszer teljesen átlátszó fogszabályozó sínek sorozatát jelenti, melyek a fogakról készült lenyomatok alapján készülnek el. A kezelés alatt mindig új sínpárt készítünk egészen addig, amíg a kívánt eredményt el nem érjük. Kiváló választás azon pácienseink részére, akiknek különösen fontos a jó megjelenés és a kényelem. 

Fenti előnyei mellett a láthatatlan sínes rendszerekkel komolyabb harapási eltéréseket nem lehet hatékonyan kezelni. 

Megnézhetem előre, hogyan fogok kinézni a kezelés végén? 

Igen, erre kivehető sínes rendszereknél van lehetőség. A kezelés tervezési fázisában egy három dimenziós animált ábra készül a páciens fogairól, melyek mozgását végigkövethetjük a kiindulási állapottól a kezelés befejezéséig. 

Egressy Dental

Telefonszám: +36 70 600 7570

E-mail cím: rendelo.buda@egressydental.hu

Cím: 1126 Budapest, Süss Nándor sétány 24.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin