“Olyan szerelmesek vagytok, hogy bírjátok ki egymás nélkül?” – kérdik tőlem, ha a férjemnek Tel-Avivban van színházi előadása, nekem pedig Londonban főzőkurzusom. És bár minden pillanatért hálás vagyok, amit együtt tölthetünk, az igazság az, hogy a „vándorcigány” léleknek jót tesz néha egy kis szabadság. Megtalálni azt, akivel mindig jó együtt lenni, csodálatos. De néha kicsit ráérezni a magány ízére úgy építi a karaktert, mint az edzőterem az izmokat.
Emlékszem, négy esztendeje épp a reggeli kávét iszogattam Jaffa kikötőjében, amikor elmerengtem – évek óta nem voltam ilyen boldog. Akkoriban nemcsak, hogy szingli voltam, de a szívem is darabokban volt egy giga szakítás után. Jogom van egyáltalán boldognak lenni? – kérdeztem magam. Vagy illene depresszióba süllyednem?
Sokan csodabogárnak tartanak a szabadszelleműségemért, vagy mert a magam útját járom. Amikor tíz évvel ezelőtt Tel-Avivba költöztem, én sem gondoltam, hogy hivatásos utazóvá válni olyan mély nyomokat hagy bennem, amitől teljesen más ember leszek. Amíg utazunk, kompromisszumoktól mentesen, száz százalékig önmagunk tudunk maradni – ilyenkor pedig igazán mélyen megismerjük önmagunkat.
Szakítani, párra lelni, szinglinek lenni, szerelmesnek lenni sosem csupán jó vagy rossz – minden új élethelyzet egy új érzelmi olvasztótégely, a legnagyobb egyetértésben fér meg egymás mellett a harag és a béke, a csalódottság és a remény, a „soha többé nem szexelek” és a „ma éjjel rávetem magam valakire”. Amikor a szakítás után egy vitorláson laktam a Földközi-tenger keleti partján, minden hullámmal új érzelmi cunami vett erőt rajtam.
Miután zátonyra futott a kapcsolatom az exemmel, lakást kerestem. Épp a jaffai kikötőben bicikliztem, amikor eszembe jutott, mi lenne, ha hajót bérelnék. Kiderült, hogy van egy darab kiadó vitorlás. Másnap már ott laktam. A hihetetlen kikötői hangulat nagyon jót tett a nyughatatlan lelkemnek: bár egyedül éltem, sosem unatkoztam. Számos barátra tettem szert a bohém hajólakók közt, és egyre gyakrabban kerestek fel utazók Magyarországról, majd – az Instának hála – szerte a világból.
A helyi TimeOut magazinban vezetek egy gasztro-rovatot, az alapján sok turista megtalált. Tojás-, sajt- és húsmentes, vegán reggeliket készítettem workshopokon, a hajón főztük meg az ételeket és a teraszon szolgáltam fel. A reggeliztetés az egyik kedvenc hobbim lett – majd hónapokon belül új karrierem is, amely mostanra tengereken átívelő gasztroutazásokra ad lehetőséget. Tulajdonképpen az összeomlás, és az idegenek iránti nyitottságom hozta magával az új életet, az új irányt – Kristóf Hajója volt az első igazi Kristóf’s Kitchen.
Igyekeztem elfoglalni magam, és kreatívnak maradni: mielőtt a vendégek megérkeztek, kimentem a bioboltba friss áruért, improvizáltam abból, amit a piacon találtam. Rájöttem, hogy aki igazán szeret főzni, az bárhol, bármikor és bármilyen alapanyagból tud – és ez metaforaként az egész életre igaz. Nekem a hajón csak egy kicsi konyhám volt, de olyan gluténmentes répatortát sütöttem, hogy a recept ma, 4 évvel később „megnyerte” nekem a Viasat3 Idesüss című műsorát. Akkoriban ilyesmi eszembe se jutott volna.
Ám ami az igazán váratlan volt, hogy az akkor évek óta tartó táplálkozási zavaraim (anorexiás és bulimiás is voltam, és számtalan terápia hiúsult meg korábban) egyre inkább elhalványultak, a súlyfeleslegem elkopott, és rájöttem: ha nincs mellettem egy állandó támasz, sokkal erősebb vagyok egyedül. A hivatástudatom is visszatért: ekkor vettem át az Izraelben magyar nyelven megjelenő lapot, az Új Keletet, mikor pedig Magyarországra érkeztem látogatóba, főzőkurzusokat kezdtem tartani a fővárosban és vidéken.
Ma a Kristóf konyhája már az ötödik kiadását éli, és van két újabb kötetem – amikor pedig elég talpraesett voltam már egyedül is, megérkezett a szerelem az életembe. De nem azért, mert vártam, vagy elvártam. A barátaimtól, a családomtól és a közönségtől rengeteg hitet és szeretetet kaptam, ezért mindig hálás leszek. Szerencsére a magyar barátaimat és családtagjaimat sem kellett nélkülöznöm, gyakran meglátogattak – csupán három óra repülővel a Budapest – Tel-Aviv közti távolság.
Az újjászületést átélni egy szakítás után szuper dolog – még ha fájdalmas is. Eddig két hosszabb kapcsolatom volt – mostani házasságom előtt –, egy kilenc évig és egy hét évig tartó. Nekem krisztusi korban kellett megtapasztalnom az egyedüllétet, de nem bántam. Néha jó kilépni a saját komfortzónánkból. Azt mondják, amikor a hajó nem ráz, akkor nem tart sehová.
Szeretni, szeretve lenni minden áldott nap millióféleképpen lehet. Szeretheted a hitedet, és azokat, akik hitet adnak neked. És szeretve is lehetsz, itt és most – hiszen ha te nem, mégis ki fogja megtenni? Kreatív embernek tartom magam, de a kreativitásom csak akkor tud igazán érvényesülni, amikor szeretet vesz körül – viszont ez nem okvetlen párkapcsolatot jelent. Nekem azt jelenti: ne zárkózz el semmitől, ne is keresgélj; hagyd, hogy a sors eldöntse, merre menjen tovább az életed –arra figyelj, merre tartasz.
Mint egyén. Mint ember. Mint te.
Steiner Kristóf
Instagram: @whitecityboy
