Nagyvilág

Egy lépésre van Chile a házassági egyenlőség megvalósulásától

Két héttel azután, hogy Chile törvényhozásának alsóháza igent mondott rá, december hetedikén a szenátus többsége is megszavazta a házassági egyenlőségről szóló törvényt, amely egyben utat nyitna az azonos nemű pároknak az örökbefogadásra is.

Chilében 2015 óta létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat az azonos nemű párok számára, mivel azonban ez nem garantál azonos jogokat, mint a heteroszexuális párok esetében, ezért a korábbi elnök, Michelle Bachelet már 2017-ben benyújtotta az egyenlő házasságról szóló törvényjavaslatot. Azt akkor a szenátus, a parlament felsőháza elfogadta, az alsóházként működő képviselőházban azonban négy éven keresztül nem sikerült sikerre vinni.

A szenátus idén nyáron ismét tárgyalta és elfogadta a törvényjavaslatot – amit az ország konzervatív elnöke, Sebastián Piñera is támogat –, november 23-án a képviselőház is áldását adta rá: 97 képviselő szavazott igennel és 35 nemmel. Az alsóház egyúttal módosításokkal is élt, ezért kellett a törvényjavaslatnak még egy kört futnia az elmúlt két hétben a szenátusban, mielőtt Piñera asztalára kerül. A szenátusban az igenek aránya még magasabb volt: 82 igen és csak 20 nem szavazat. Amint az elnök aláírja, 90 napon belül törvényerőre emelkedik.

 

 

 

Miközben azonban Chile a történelmi pillanatot ünnepli, egyúttal aggodalomra ad okot a december 19-én esedékes elnökválasztás, a szélsőjobboldali populista José Antonio Kast és a baloldali jelölt, Gabriel Boric között.

A november 21-i első szavazás rendkívül szoros volt, Kast a szavazatok 28 százalékát, Boric pedig 26 százalékát kapta, de egyikük sem érte el a győzelemhez szükséges 50 százalékot.

Míg Boric támogatja az LMBTQ-jogokat, Kast kíméletlenül elítéli azokat, rendszeresen „meleglobbit” emlegetve. A meggyőződéses katolikus Kast ellenzi az abortuszhoz való jogot is, és védelmébe vette az országot egykor megnyomorító Pinochet-diktatúrát.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin