Hírek

A lengyel anyák a homofób elnök ellen tüntettek

Helena Biedron

 

Mára egyértelműen bekerültek az LMBTQ jogok a június 28-án esedékes lengyel elnökválasztási kampány legfontosabb témái közé. Az újraválasztására készülő elnök, Andrzej Duda nemrég többször is élesen homofób véleményt fogalmazott meg nyilvánosan, utána pedig meglepődött, amikor a nemzetközi média minderről beszámolt.

Duda szerint az „LMBTQ-ideológia” egy külföldi, megszálló befolyásolási kísérlet, amely aláássa a katolikus Lengyelország hagyományos értékeit. Éppen ezért, valamint „a gyermekek védelme érdekében” megígérte, hogy betiltja az LMBTQ közösség elfogadásáról szóló felvilágosító előadásokat az iskolákban és a közintézményekben, megtiltja az örökbefogadást az azonos nemű pároknak, és betiltja az azonos nemű párok házasságát.

Szavai Lengyelországban is sokakat felháborított, főleg azután, hogy az őt támogató nacionalista-konzervatív Jog és Igazságosság párt egyik képviselője, a Duda választási csapatában dolgozó Przemyslaw Czarnek is megszólalt. A politikus élő tévéadásban ezt találta mondani az LMBTQ emberekről:

„Nem kellene többé odafigyelnünk erre az emberi jogi, meg mindenféle egyenlőségi marhaságra. Ezek nem egyenlőek a normális emberekkel.”

Duda azt is mondta, hogy az LMBTQ betűszó nem embereket takar, hanem az egy ideológia. Ez már sok volt számos olyan szülőnek, akinek a gyereke maga is a közösség tagja. A közösségi médiában többen is elkezdték a gyerekük fotóját posztolni ezzel a szöveggel:

„Te a gyerekem vagy, nem egy ideológia.”

Ezen túlmenően tegnap délután tucatnyi szülő azonnal az elnöki palota elé vonult felháborodásában. Köztük Helena Biedron, a nyíltan meleg politikus, Robert Biedron édesanyja is.

„Amiket a gyermekeinkről mond, az szörnyen fáj és megsebez minket. Sokszor aggódtam a fiam életéért, például amikor megtudtam, hogy el akarta dobni az életét, mert nem maradt ereje elviselni a megaláztatásokat.”

Helena Biedron szerint sok lengyel szülő, akinek LMBTQ gyereke van, már most is félelemben él, mert attól tartanak, hogy a homofób közbeszéd felerősítésével a gyereküket megverhetik, vagy akár meg is ölhetik a megvezetett tömegek pusztán az orientációjuk miatt, vagy éppen hogy öngyilkosságba hajszolják őket.

Az AP hírügynökség szerint egyértelműen Duda kapja majd az elnökválasztás első fordulójában a legtöbb szavazatot. Összesen tíz jelölt indul (köztük a már említett Robert Biedron is), és bár az első fordulóban megoszlanak köztük a szavazatok, a második forduló szorosabb lehet. Az előrejelzések szerint a július 12-i második fordulóban Varsó LMBTQ-barát polgármestere, Rafal Trzaskowski lehet az ellenfele.

Eközben az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourova is elítélte a lengyel elnök szavait, miután azt nyilatkozta, hogy az LMBTQ-jogi mozgalom veszélyesebb a kommunizmusnál.

„Nagyon szomorúnak tartom, hogy a modern Európában magas hivatalt betöltő politikusok kisebbségeket állítanak a célkeresztbe a politikai haszonszerzés reményében. Emlékeim szerint éppen a kommunista ideológia volt az, ami mindent és mindenkit üldözött, elnyomott, aki más volt.”

A cseh származású Jourova hozzátette, hogy az Európai Unió mindenki számára garantálja az egyenlő jogokat, Duda megnyilvánulásai pedig egyértelműen ellentétesek ezzel.

 

 

 

 

Previous post

Öngyilkos lett az Egyiptomban szivárványzászlót lengető aktivista

Next post

Végre itt a Canada's Drag Race első trailere!