Hírek

Meleg elnökjelölttel vág vissza a lengyel ellenzék a homofóboknak

Lengyelországban egyre inkább terjed a helyi kormány által tüzelt homofóbia, ám erre a balközép pártok igazán remekül reagálnak: egy nyíltan meleg politikust indítanak az elnökválasztáson.

Az erősen konzervatív, katolikus országban nagymértékben megnövekedett a homofóbia, miután a kormánypárt, a Jog és Igazságosság több LMBTQ-ellenes véleménynek is hangot adott 2019-ben a választási kampányuk során. A helyzet olyan komolyra fordult, hogy az országban több önkormányzat is LMBTQ-mentes zónának kiáltotta ki magát – amit egyébként az Európai Parlament is elítélt.

Mindeközben három baloldali párt is egyezségre jutott, és hogy ellenálljanak a homofób kormánynak, úgy döntöttek, a nyíltan meleg politikust és egyben LMBTQ-aktivistát, Robert Biedrońt indítják a májusi elnökválasztáson – írja a PinkNews.

 

Robert Biedroń

 

A negyvennégy éves Biedroń korábban az Európai Parlament tagja volt, jelenleg pedig a liberális és Európa-párti Wiosna (Tavasz) párt elnöke. A baloldali pártok vezetői azzal indokolták Biedrońba vetett hitüket, hogy a politikus támogatja a nők jogait, valamint a jogállamiságot, valamint az egyház és az állam szétválasztását – mindez háttérbe szorult 2015-től kezdve, amikor a Jog és Igazságosság került hatalomra.

A Baloldali Demokratikus Szövetség vezetője, Wlodzimierz Czarzasty megjegyezte, hogy Biedrońnak világos nézetei vannak a világi államról, a szociális ügyekről, az EU-ról és a szabadság kérdéseiről, beleértve a nők jogait és azoknak hiányát az országban.

Politikai karrierje során Biedroń szorgalmazta a vallási órák eltávolítását az állami oktatásból, a fogamzásgátláshoz és a szexuális oktatáshoz való szabad hozzáférést, valamint az abortusz jogát minden nő számára.

Régóta kampányol az LMBTQ-jogok mellett, beleértve az azonos nemű kapcsolatok hivatalos elismerésének elérését, ami egyelőre nem történt meg Lengyelországban. Az LMBTQ-közösség iránti elkötelezettségét már többször is elismerték, például amikor 2003-ban megkoronázták Lengyelország „szivárvány babérjaival”, valamint egy évvel később, 2004-ben a „Szivárványember” névvel ajándékozták meg.

Miután hivatalosan is bejelentették, indul az elnöki pozícióért, Biedroń a Twitter-oldalán osztotta meg gondolatait, és nagy megtiszteltetésnek vette a jelölést.

„A baloldal újra bebizonyította, hogyha összefogunk, több mindent elérhetünk. És ez így lesz a jövőben is – együtt fogunk harcolni a lengyel nők és férfiak érdekeiért.”

 

 

Májusban Biedroń a jobboldali elnökkel, Andzej Dudával és a liberális párt jelöltjével, Malgorzata Kidawa-Blonskával néz majd szembe a választáson.

Amennyiben Biedroń nyeri el az elnöki pozíciót, egy sokkal modernebb és sokszínűbb Lengyelországot ígér, és szeretné, ha jó partnere lehetne a jövő baloldali kormányának.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin