Színes

A Grindr alapítója új meleg randiappot indított

Alex Hostetler (balra) és Joel Simkhai, a Motto alapítói

 

Amikor Joel Simkhai 2009-ben elindította a Grindrt, az gyorsan a meleg férfiak kedvelt randiappjává vált, ahol beszélgethetnek, ismerkedhetnek, randizhatnak komolyan, vagy kereshetnek alkalmi kapcsolatokat.

Simkhai 2018-ban eladta a Grindrt egy kínai cégnek 245 millió dollárért. Az alkalmazás 2020-ban ismét tulajdonost cserélt, akkor már 608,5 millió dolláros áron, miközben már 13 millió felhasználója volt. Csakhogy ekkorra a Grindr sokkal inkább az alkalmi kapcsolatokról, a végtelen görgetésekről, az arctalan profilokról volt már hírhedt, egyes országokban a csalók tömegesen vadásztak rajta a csőbe húzható magányos férfiak pénzére hajtva, míg más országokban az app helymeghatározását kihasználva keresték a meleg férfiakat akár a hatóságok, akár a homofóbok.

Az app igyekezett kezelni a problémákat, de ezek még korántsem tűntek el. Simkhai most az alapoktól kezdve egy új randiappot épített fel, ennek kapcsán a Gizmondo és a Queerty portáloknak is interjút adott. Ezekből kiderül, ő is látja, menet közben valahogy félrement a Grindr, és egy szörnyeteget szabadított a világra, ezért pedig saját magát is felelősnek tartja.

A Motto nevű új appon most megpróbálja kiküszöbölni a Grindr hibáit. A Motto esetében a felhasználók profiljai egy szigorú jóváhagyási folyamaton mennek keresztül, és a felhasználóknak kötelezően arcképet kell feltölteniük magukról. Az App Store-ban az alkalmazás egyenesen így reklámozza magát: „Nincs több fej nélküli felsőtest.” Simkhai szerint ez az alkalmazásuk egyik mottója.

„Így találkozunk a való életben is. Azt a valódi tapasztalatszerzést akarjuk lemásolni, ahogyan egy bárban, az utcán, vagy egy buliban találkozol valakivel. Mit teszel elsőként, amikor találkozol valakivel? Belenézel a szemébe. Ez annyira alapvető egy másik emberrel való interakció során, hogy ezt mindenképpen nyújtani akartuk mi is. Biztosítani akartuk, hogy [felhasználóként] gyorsan fel tudd mérni, hogy érdekel-e valaki. Más alkalmazásokban fej nélküli felsőtestek fotói vannak. Néha még rosszabbat kapsz – üres profilokat, macskák fotóit, vagy tájképeket.”

Simkhai az új randiappot Alex Hostetlerrel közösen jegyzi, aki korábban az Uber termékmenedzsere volt, és céljuk az, hogy csökkentsék az appra szánt időt. Szakítva például azzal, ahogy a Grindrön a végtelen görgetéssel és a folyamatos frissítésekkel újabb és újabb felhasználók – esetenként üres profiljai – töltődnek be, a Motto igyekszik hatékony lenni, és tényleg csak releváns találatokat adni.

„Gyakran kapni üzeneteket olyan emberektől, akikről fogalmad sincs, hogy néznek ki, és ez egyszerűen időpocsékolás” – mondja Simkhai. A Motto esetében az arcképekből hármat is fel kell tölteniük a felhasználóknak (a kötelező szelfi esetében algoritmus fogja kérni, hogy a képen hogyan tartsa az alany a kezét, így kiküszöbölve a hamis arcképeket), és a fejlesztők abban bíznak, az arcképek megkövetelése arra ösztönzi a felhasználókat, hogy kedvesebbek és őszintébbek legyenek egymással.

Mivel ma már kimutatható az összefüggés a szorongás, a depresszió és más, negatív mentális hatások, valamint a képernyő előtt töltött idő hosszúsága között, a Motto alapítói kidolgoztak egy lehetséges módszert arra, hogy hogyan csökkentsék ezt az időt.

„Túl sok időt töltünk az alkalmazásokon, túl sok időt a telefonunkon” – mondja Simkhai. Becslése szerint a felhasználók naponta átlagosan 61 percet töltenek a Grindrön. Ehhez képest remélik, hogy a felhasználók naponta legfeljebb 10 percet töltenek majd a Motto alkalmazáson.

Ennek érdekében az app elhagyja a szokásos végtelen listát, amely az összes közeli felhasználót mutatja, és ami Simkhaiék szerint hozzájárulhat a dehumanizáló „húspiac” mentalitáshoz. Ehelyett a Motto mindennap csak 5-10 másik felhasználó profilját mutatja meg a közelből. A felhasználók ezután elutasíthatják az őket nem érdeklő profilokat, illetve cseveghetnek azokkal, akiket szimpatikusan tartanak, illetve azokkal, akik érdeklődnek irántuk.

Idővel az alkalmazás algoritmusa érzékeli, hogy az egyes felhasználók rendszerint milyen profilokat kedvelnek, és ebből kiindulva olyan napi profilajánlást állít össze, amelyekkel az adott személy nagyobb valószínűséggel fog kapcsolatba lépni. A remények szerint ez, valamint a kötelező arckép segíteni fog abban, hogy a felhasználók biztosabban találkozzanak a való életben, ahelyett hogy az app arra kényszerítené őket, hogy hosszú időt töltsenek görgetéssel, majd az alkudozással az arcképekért.

Ahogy annak idején a Grindr is csupán Los Angelesre szűkítve kezdte meg a működését, úgy most a Motto is jelenleg még csak New Yorkban és Miamiban érhető el. A következő hetekben több amerikai várost is bekapcsolnak, de a nemzetközi kiterjesztés előtt Simkhai már most jelezte, hogy az alkalmazás nem feltétlenül lesz elérhető olyan országokban, ahol a rendőrség a hasonló appokat használja az LMBTQ emberek megfigyelésére és zaklatására.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin