Nagyvilág

Mexikó betiltja az átnevelő terápiákat

Mexikó szenátusa megszavazta a szexuális orientáció, a nemi identitás és a nemi önkifejezés megváltoztatására irányuló mindenfajta átnevelő, vagy más néven konverziós terápia betiltását.

A keddi szavazáson 69 szenátor szavazott a törvényjavaslat mellett és csupán kettő ellene, míg tizenhatan tartózkodtak. A törvényjavaslat ezt követően a képviselőház elé kerül, ahol várhatóan hasonló többséggel szavazzák majd meg.

A szavazás évek óta húzódik, a törvényjavaslatot először 2018 októberében terjesztették be a Polgári Mozgalom, a Morena és a Zöld Párt pártok szenátorai. A fővárosban, Mexikóvárosban már két évvel ezelőtt sikerült betiltani.

A Yaaj Mexico LMBTQ-szervezet sajtóközleményben közölte: „A világ tekintete ma az emberi jogok e történelmi előrelépésére szegeződik, remélve, hogy nemzetközi mércévé válik„.

A csoport szerint a konverziós terápia „legfőbb áldozatai a fiatal LMBTQ emberek, akiknek mentális egészségében egész felnőttkorukra helyrehozhatatlan károkat okoz, és a legrosszabb esetben öngyilkosságba kergeti őket„.

 

 

Sajtóközleményében a Yaaj megjegyezte, hogy ha a törvényjavaslat átmegy a képviselőházon, Mexikó is csatlakozik a világ más országaihoz, mint Németország, Málta, Kanada, Ausztrália és Ecuador, amelyek törvényt hoztak a visszataszító gyakorlat ellen.

Az átnevelő, vagy másnéven reparatív terápia tudományos megalapozottságot nélkülöző célja, hogy az LMBTQ-fiatalokat heteroszexuálissá “nevelje”. Bár a világ egyre több pontján kerülnek betiltásra, különösen a kiskorúaknak szántak, ahol többnyire szülői nyomásra történik mindez, sajnos még mindig fájóan sok országban lehet őket büntetlenül szervezni. A módszerek változatosak, imától egészen elektrosokk terápiáig terjed az eszközök skálája.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin