Hírek

Videó: Hajléktalan LMBT fiataloknak nyújt segítséget egy vallásos amerikai házaspár

A Memphisben élő Deb és Steve Words feltétlen szeretettel fogadták 23 éves fiuk coming outját, majd úgy döntöttek, aktívan is szeretnének tenni az LMBT közösségért.

word4

Többször írtunk róla mi is, hogy a hajléktalanság milyen komoly probléma az LMBT közösségben – különösen a fiatalok körében, akik anyagilag erősen függnek a szüleiktől. Az elutasító szülők hol maguk teszik ki gyermekeiket, hol pedig a fiatalok döntenek úgy, hogy az otthoni légkör elviselhetetlensége miatt inkább az utcát választják. Bárhogy is történjék, fedél nélkül élni sanyarú és kilátástalan dolog.

A Words házaspár éppen ezért úgy döntött, hogy saját házukat ajánlják fel a rászorulóknak, egyfajta átmeneti otthonként. Steve azt nyilatkozta a CNN-nek: „Amikor hozzánk fordultak, minden fiatal tudta, hogy úgy kezeljük majd őket, mintha a saját gyermekeink lennének – ami azt jelenti, hogy úgy fogadjuk el őket, ahogy vannak.”

word2

Első „vendégeik”, akik a memphisi Meleg és Leszbikus Közösségi Központon keresztül jutottak el hozzájuk, egy meleg pár és négyéves gyermekük volt, akik korábban egy autóban laktak. „Meghívtuk őket az otthonunkba” – mondta el Deb. – „Három vagy négy hétig maradtak; ők indítottak el minket a menedékházzá válás útján.”

Wordsék hithű katolikusok, de sok más egyénnel és csoporttal ellentétben ők az elfogadás fontosságában hisznek. Fiuk többek között éppen vallásosságuk miatt várt viszonylag sokáig az előbújással, de mint azt a történet mutatja, szerencsére feleslegesen aggódott. A szülők azóta csatlakoztak egy Fortunate Families nevű csoporthoz, amely LMBT gyermekkel rendelkező vallásos szülők közössége.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin