Nagyvilág

Szimbolikus házasságot kötött a lengyel ellenzék egyik meleg vezetője

 

Robert Biedroń, az ellenzéki Tavasz párt vezetője, valamint a baloldali összefogás egyik vezető alakja szimbolikus ceremónia során „házasodott össze” partnerével – írja a Polsat News.

Biedroń és párja, Krzysztof Śmiszek képviselő egy színházi előadás közben kötötte össze az életét szimbolikus jelleggel, kifejezve reményüket, hogy egy nap majd ténylegesen, jogszerűen is összeházasodhatnak hazájukban. A pár 23 éve van együtt.

Amikor Słupsk polgármestere voltam, több száz esküvőt celebráltam, de most először álltam a másik oldalon. Csodálatos érzés, amelyet meg kell osztani másokkal. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy két felnőtt ember megtapasztalhassa a házasságkötést, amikor akarják. Mert a szerelem az szerelem” – mondta Biedroń.

„Micsoda esküvő!” – írta Śmieszek a Facebookon. „Idegesek voltunk és elöntöttek az érzelmek. De dühösek is voltunk, hogy 2023-ban, Európa közepén két embert, akik szeretik egymást, nem ismer el az országuk… Hogy tisztelet és méltóság helyett többszázezer lengyel csak lenézéssel szembesül.”


Októberben Lengyelországban választások lesznek, a két politikus pedig ezzel a szimbolikus esküvővel is szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy a mostani tarthatatlan helyzeten változtathatnak az emberek a szavazatukkal. „Szavazzatok a tiszteletre, a méltóságra és az egyenlőségre!” – tette hozzá Śmieszek a posztjában.  A baloldali pártok társulása támogatja az egyenlő házasságot.

Az esküvőre a Spartacus: Szerelem a kolera idején című darab közben került sor, melyet országszerte több színházban bemutatnak. A darab az LMBTQ emberek által tapasztalt hétköznapi problémákra fókuszál és minden előadás végén szimbolikusan összeadnak egy nem heteroszexuális párt, a hagyományos ceremónia szövegével, csak az utolsó mondatot változtatták meg: „Kijelentem, hogy a Lengyel Köztársaságban hatályos rendelkezésekkel ellentétben [a pár neve] házassága megköttetett”.

A jelenlegi lengyel kormány alatt az LMBTQ jogok jelentősen csorbultak, pedig a legújabb felmérések szerint például minden eddiginél nagyobb az azonos nemű párok házasságának támogatottsága az országban.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin