Itthon

Századik alkalommal vár a Pozitív Szemmel találkozó

Jövő kedden, azaz február 21-én este hét órától kerek alkalmat ünnepel a Pozitív Szemmel – századik alkalommal lesz lehetősége HIV-vel élőknek és támogató barátaiknak, családtagjaiknak, párjuknak találkozni és beszélgetni.

HIV-vel élsz és szeretnél hozzád hasonló helyzetben lévő emberekkel találkozni, vagy új embereket megismerni és barátságokat kötni? Akkor gyere el a Pozitív Szemmel sorstárs csoport következő alkalmára és válj részesévé egy befogadó és jó hangulatú közösségnek.” – olvasható az esemény leírásában a Háttér Társaság honlapján.

A 2019-ben indult Pozitív Szemmel csoport e sorok írójának is nagyon sokat adott. Megalakulása előtt ugyanis nem volt egyetlen közösség sem, amely kimondottan HIV-vel élőkért szerveződött, így nem volt hova csatlakoznom, kikkel beszélgetnem, miközben vágytam rá, hogy akkor mát öt éve HIV-vel élőként lehetőségem legyen másokkal is találkozni, beszélgetni. Emlékszem az első alkalomra. Volt ott HIV-vel élő nagymama, egy férfi, 1993-ban lett HIV-pozitív, egy heteroszexuális férfi, aki elmesélte, milyen nehéz nőkkel ismerkedni, mert olyan keveset tudnak a vírusról és annak kezelhetőségéről. A mellettem ülő fiú megosztotta, hogy a párja HIV-negatív és tökéletesen jól működnek így. Ilyen történetet akkor hallottam először. Tizenketten voltunk aznap este a Háttér Társaság irodájában és először éreztem azt életemben, hogy nem vagyok egyedül a HIV-státuszommal.

A századik alkalom apropóján megkértem több rendszeres résztvevőt, ossza meg olvasóinkkal, számára mit jelentenek a Pozitív Szemmel alkalmak.

Emlékszem, három évvel ezelőtt ketten ültünk egy barátommal a Háttér Társaság irodájában. Arra vártunk, hogy még valaki betoppanjon az újonnan létrehozott önsegítő csoportba. Eszünkbe sem jutott akkor, hogy egyszer eljön a nap, amikor 100. alkalommal ülünk majd össze este hétkor ugyanott. A Pozitív Szemmel csoport vezetőjeként visszanézve az elmúlt 99 alkalomra, leginkább azoknak az embereknek az arca él az emlékeimben, akik sokszor szemlesütve, csendben érkeztek meg első alkalommal az eseményre, hogy aztán két óra beszélgetést követően nyílt tekintettel, feszengés nélkül távozzanak, majd újra és újra visszatérjenek. A csoport számomra az emberi kapcsolatok gyógyító élményét nyújtja, az élményt, hogy a HIV sem lehet olyan probléma, amivel egyedül kellene szembenézned. Arra buzdítok minden HIV-vel élőt, hogy jöjjön és tapasztalja meg!” – Bence, az egyik szervező és házigazda.

Idén lesz 4 éve hogy járok a Pozitív szemmel csoportba. Számomra ez a csoport egy biztos közeget jelent, ahol ítélkezés mentesen el tudom mondani a velem történt eseményeket. Azért járok ide, hogy segítsek olyan embereknek akiknek szüksége van rá, valamint azért hogy tanuljak másoktól. A csoportnak hatalmas jelentősége van a HIV-vel élők támogatásában, valamint abban is, hogy aki nem érintett csak támogató meg tudja érteni mit is jelent HIV-vel élni, valamint abban is hatalmas szerepe van, hogy a téves információkat eloszlassa.” – Dávid.

Meleg életem fenyegetése volt az AIDS (HIV). Követtem, hogyan vált halálos ítéletből kezelhetővé, de maradt stigma. Különösen a meleg világ közömbössége, néha ellenségessége zavart, fölvetődött, talán aktívan kéne tennem valamit. Amikor sok évvel később érintetté váltam, eljött az idő. A Háttérnél épp egy ismerősöm kezdett bele a szervezésbe, örömmel mentünk el párommal az első megbeszélésre 2018-ban. Egy évvel később Erika elindította a “Pozitív szemmel” csoportot. Ugyan elsősorban segítés szándékával mentem el, de kiderült, számomra is hasznosak az összejövetelek. Ambíciózus terveinknek csak egy része valósult meg, de az önsegítés első pillanattól kezdve működött. Különböző emberek jöttek össze, valahogy kiegészítettük egymást. Nemcsak programokat (rengeteg praktikusan is használható infóval) szervezett Erika, de emberileg-barátilag is elkezdtünk működni. A legnagyobb élményt azoknak a társainknak a példája jelentette, akik még a “halálos” időkben fertőződtek meg, de ma szép életet élnek (és egyébként is jó pasik:). Láttam, szomorú példákat is, a HIV nem tréfa. Az eredeti társaság egy kis része nagyon szeretett volna valami nagyot tenni, de a túlzott ambíciók néha akadályoztak, itt szétváltak útjaink. Az eredeti társaságra jellemző sokszínűség (nők, férfiak, heterók, melegek, stb) kicsit megkopott, persze így kényelmesebb lett meleg témákon jókat nevetni. A stigmák megbeszélését felváltották a bensőségesebb, játékosabb és lelki témák. A Covid korlátok, az online találkozók először visszavetettek minket, Bence újból “megelevenítette” a csoportot. Minden alkalommal új összetételű, másképpen érdekes társaság találkozik, a jövőnk izgalmasan nyitott” – Miklós.

Két éve derült ki hogy elkaptam a vírust. Először a padlóra küldött a dolog, de gyorsan megráztam magam és mentem tovább. Elkezdtem kutatni, olvasni arról, hogy mire is kell számítanom. Aztán rábukkantam a Háttér Társaságra és az általuk vezetett csoportra. Friss HIV-esként egyből el is mentem az első alkalmamra, amitől nagyon féltem de tudtam hogy ott a helyem. Elmeséltem a történetem, mindenki nézett, borzasztó idegen volt ez a helyzet nekem, de láttam hogy az ott lévő csoporttagok túlélték és élnek tovább a mindennapjaikban. A csoport számomra kiemelt helyen szerepel és amikor tehetem jelen vagyok az alkalmakon. Hogy miért? Lehetőség van támogatni társainkat, esetlegesen választ adni nekik a ki nem mondott kérdésekre, melyek előbb vagy utóbb, de felszínre kerülnek. Szeretek oda is fényt és jókedvet optimizmust vinni, és megmutatni hogy milyen a lelkem, mert hiszem hogy minden okkal történik és feladatunk van a Földön és mert számomra ha kimondom h HIV, már nem maga a rettegett kór jut eszembe hanem egy masik jelentés,ami erőt ad nekem minden nap és amit meg is osztok az ott lévőkkel. Szóval számomra a HIV = Hívd Istent Válaszul.” – B.

A szervezők mindenkit szeretettel és egy-egy szelet tortával várnak február 22-én hét órától a Háttér Társaság irodájában – 1136 Budapest, Balzac u. 8-10. (7-es kapucsengő).

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin