EgészségPlay Safe

Pozitív, IX. fejezet – A HIV jövője

Mi a jövője egy betegségnek, aminek nevet is csak harminc évvel ezelőtt talált az orvostudomány? Lesz-e rá valaha végleges gyógymód? Ha meg is lelik, mikor válik ugyanúgy elérhetővé egy Nigériában született HIV-pozitív kisbabának, mint egy középkorú stockholmi meleg férfinak? Mi, a fertőzöttek fiatal generációja megérjük az áttörést? 

Két évvel ezelőtt egy barátom ajánlotta az Igaz szívvel (The Normal Heart, 2014) című filmet. Szerepel benne többek között Julia Roberts, Matt Bomer és az Agymenőkből (The Big Bang Theory) ismert – a való életben vállaltan meleg – Jim Parsons. De a mű nem is ezért, hanem témája miatt emlékezetes. A nyolcvanas évek elején járunk, felhőtlenül bulizó, strandoló és szeretkező fiatal, szálkás izomzatú meleg férfiak körében az Amerikai Egyesült Államok délnyugati, óceánparti vidékén. Aztán egyikük, aki látszólag makkegészséges, összeesik a parton. Majd még egy. És így tovább. Kórházba kerülnek. Barnásfekete foltok jelentkeznek a testük különböző pontjain. Rövid idő lefolyása alatt legyengülnek, elveszítik testsúlyuk harmadát, felét. Csontvázzá halványulnak, akik végül delíriumos lázban lehelik ki lelküket. Az orvosok tanácstalanok, a családtagok és a barátok nemkülönben. Valahogy így bukkant fel először a nyugati világban az AIDS, amelyet kezdetben csak a melegek rákjaként emlegettek. 

Az egészségügyi dolgozóknak fogalmuk sem volt, mivel van dolguk. Mi ez pontosan? Miként gyógyítható? De ami mindennél fontosabb, hogyan terjed? A haldokló fertőzötteket karanténba zárták, távol a világ szeme elől. Aztán több évnyi elkeseredett harc és tüntetések végeláthatatlan sora után az Egyesült Államokban elindultak a gyógyszerkísérletek. Az első kezelések gyötrelmesek voltak. Maréknyi gyógyszert kellett egyszerre bevenni, naponta többször, meghatározott időpontokban. Cserébe az ember levert volt, álmatag, hasmenés, testsúlyvesztés és más nyavalyák kínozták. Rosszabb volt, mint csak simán együtt élni a HIV-vel. Sok beteg tüntetőlegesen le is állt a készítmények szedésével. A kilencvenes évek elejére már több millióan estek világszerte az AIDS áldozatául. Majd hála az orvostudománynak a helyzet két évtized alatt összehasonlíthatatlanul sokat javult. 

Ma a HIV elleni készítmények majdnem az egész világon elérhetőek, megfizethető áron. Magyarországon a társadalombiztosítás fedezi, így csak a dobozdíjat kell állni, ami havonta és dobozonként 300 forintot jelent – miközben a teljes összeg két-háromszázezerre is rúghat. Napi 1-2, legfeljebb három pirula fegyelmezett szedésével teljes értékű élet élhető. Nincs rosszullét és egyéb kellemetlen mellékhatások. A vírusszám olyan alacsonyan tartható, hogy nem fertőzzük partnerünket az óvszer elhagyása esetén sem. 

Fotónk illusztráció

Hogyan tovább? Globálisan az Egyesült Nemzetek Szervezete HIV/AIDS-cel foglalkozó intézete, az UNAIDS fogalmazott meg ambiciózus rövidtávú terveket. A 90-90-90 elnevezésű dokumentum szerint 2020-ra el kell érni, hogy az összes HIV-fertőzött 90 százaléka legyen tisztában státuszával. Az ő 90 százalékuk álljon folyamatos gyógyszeres kezelés alatt. Végül e kilencven százalék kilenctizede kimutathatatlanul alacsony vírusszámmal rendelkezzen, amelynek köszönhetően már nem fertőzhet tovább. Elérhető-e mindez? 

Még mindig túlságosan sokan vannak, különösen a fejlődő világban, Afrikában és Délkelet-Ázsiában, akik számára a HIV-gyógyszerek elérhetetlenek. Számos nemzetközi szervezet küzd a fertőzés megállításáért, de túl gyors a terjedése. Az óvszer vagy a társadalmi tradíciók, vagy az egyház erős befolyása miatt távoli fogalom csupán, a HIV-pozitív kismamák pedig nem jutnak kezeléshez. Pedig megfelelő ellátásukkal biztosítható lenne, hogy a vírust ne adják át a bennük növekvő magzatnak. És akkor a célzott HIV-szűrésről még nem beszéltünk. 

Gondoljunk csak bele, sokan még a meleg közösségen belül sem mernek vagy akarnak rá eljárni, mondván „nem megyek, mert ha baj lenne, arról már úgyis tudnék.” A többségi társadalomról nem is beszélve. Nyugaton túl mélyen él még az emberek tudatában az illúzió, miszerint a HIV kizárólag a melegek (azon belül is a kicsapongó életet élők) és legfeljebb még a drogosok körében terjed. Hogy lehetne így pár év alatt elérni az áhított számot? 

És nem ez az egyetlen kérdés a HIV/AIDS elleni küzdelemben. Vajon abban az elméleti helyzetben, ha a gyógyszerkutatás és -fejlesztés a jelenlegi stádiumában megreked, azok a gyógyszerek, amelyeket több millió társammal együtt én is szedek, tényleg életem végéig megfelelő védelmet nyújtanak? Vagy akármilyen másik, később piacra kerülő gyógyszer képes lesz védeni a saját immunrendszeremet a bennem lévő vírustól még 50-60 éven át? 

De ez a gondolatmenet csak a legpesszimistább forgatókönyv. Ha valamire megtaníthatott mindannyiunkat az elmúlt két és fél évtized, az az, hogy a HIV elleni harcban bámulatos eredmények érhetőek el pár év leforgása alatt. Hogy lehet-e végső gyógymódot találni? Vannak összeesküvés-elméletek, amelyek szerint akárcsak a rákra, a HIV-re is megtalálták már a megoldást, de a gyógyszergyártó cégeknek így éri meg. Én ebben nem hiszek. 

Ellenben látom, hogy haladunk a cél felé. Ma még napi két pirulát kell szednem. Van ismerősöm, aki csak egyet (a kezelés típusa válogatja). De olvasni híreket, miszerint egyre biztatóbb eredmények születnek az állatkísérletek során. És amíg erre várunk, nekem HIV-pozitívként az is reményt ad, hogy hamarosan eljöhet az idő, mikor már nem kell 24 óránként bevennem valamit, mert elég lesz havi egy injekció is ahhoz, hogy olyan egészséges legyek, amilyen ma is vagyok. 

Mayer Károly 

Egy 29 éves meleg férfi naplója arról, mit jelent HIV-pozitívként élni Magyarországon. A sorozat korábbi részeit itt találod: első fejezetmásodik fejezet, harmadik fejezet, negyedik fejezet, ötödik fejezethatodik fejezethetedik fejezet és nyolcadik fejezet.

CC header banner – 2019 júl
Previous post

Különleges születésnapon ad koncertet Kylie Minogue

Next post

17 éves fiúval kapták rajta közösülésen a homofób politikus asszisztensét