Színes

Öt híresség arról, mit tapasztalt a Grindr randiappon

Akár tetszik, akár nem, a Grindr a férfiakkal ismerkedő férfiak körében világszerte a legnépszerűbb randiapplikáció. És bizony meleg hírességek is használják, függetlenül attól, hány követőjük van a közösségi médiában, vagy milyen gyakran ír róluk a sajtó. E nemzetközileg ismert művészek, sportolók és televíziós személyiségek között akadnak, akik már a nyilvánosság előtt is beszámoltak az itt szerzett tapasztalataikról – a Velvet pedig össze is gyűjtött ötöt e megnyilatkozások közül.

Lil Nas X

A kétszeres Grammy-díjas amerikai rapper 2019. június 30-án, a nemzetközi Pride hónap utolsó napján egy Twitter-posztban vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy meleg – hatalmas lépés volt ez attól, aki egy időben még imádkozott is érte, hogy ne legyen meleg. Egy időre ő is felregisztrált a Grindrre, próbált könnyed szórakozást találni, a dolgok azonban nem úgy sültek el, ahogy remélte.

Nem tudok tovább fent lenni a Grindren. Meggyilkolnának. Szó szerint, valószínűleg megölnének” – fogalmazott korábban egy, a GQ-nak adott interjúban a zenész, ám hogy pontosan miért mondta ezt, azt a mai napig homály fedi.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

★ (@lilnasx) által megosztott bejegyzés

 

Andy Cohen

Az amerikai tévés 2009-ben coming outolt a nyilvánosság előtt, ráadásul élő adásban. Ez az év volt a The Real Housewives of New Jersey című valóságshow indulásának éve, amikor az egyik szereplő, Theresa Giudice férje olyasmit mondott, amit Danielle Staub, egy másik „luxusfeleség” homofóbnak, a melegekkel szembeni tiszteletlenségnek titulált. Az incidensről Andy Cohennel beszélgettek a tévés talkshow-jában, ahol Theresa védelmébe vette a férjét, ám Cohen úgy fogalmazott:

Figyelj, meg kell, hogy mondjam, én vagyok az egyetlen meleg férfi a szobában. Meleg vagyok, és számomra ez kényelmetlen volt” – fogalmazott a műsorvezető. Később a randizási szokásairól, többek között a Grindren szerzett tapasztalatairól is mesélt a The Ellen DeGeneres Showban. Azzal viccelődött, hogy híres emberként milyen problémák merülnek fel egy randiapp használata során.

Van ez a meleg randiapp, a Grindr, ahonnan állandóan kitiltanak, mert mindig azt hiszik, hogy a profilom kamuprofil, Andy Cohen képeivel…

 

 

Luke Macfarlane

Thomas Luke Macfarlane kanadai-amerikai színész 2008-ban, 28 évesen vállalta fel a szexualitását. Többek között olyan filmekben és sorozatokban játszott, mint a 2022-es Spanok és az idén indult Szigorúan barátság. Idén júniusban pedig apuka lett!

Miközben egy Variety magazinnak adott interjúban éppen a Spanokat promózta, a magánélete kapcsán elárulta, hogy korábban ő is jelen volt Grindren. A „hookup” (légyott) appot azonban „kifejezetten félelmetesnek” érezte.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Luke Macfarlane (@ten_minutes_younger) által megosztott bejegyzés

 

Adam Rippon

A 2010-es négy kontinens bajnokságának és a 2016-os amerikai nemzeti bajnokságnak győztes amerikai műkorcsolyázója 2015. október 2-án vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy a férfiakhoz vonzódik. Később a Vice-nak adott videós interjút, amelyben többek között az internetes ismerkedési élményeiről is mesélt.

Igen, ismerkedtem a neten, de meg kell, hogy mondjam, a Grindr egyszerűen egy szemét. Ott nem szerelmet keresel, hanem egy jó nagy hibát” – fogalmazott a sportoló, aki néhány képkocka erejéig azt is bemutatta, hogy hogyan néztek ki a kizárólag a felsőtestéről készült képek, amelyekkel az appon hódított.

Az olimpikon másfél évvel ezelőtt, szilveszterkor ment férjhez, méghozzá titokban!

 

 

Gus Kenworthy

Az olimpiai ezüstérmes amerikai síakrobata 2015-ös előbújása mondhatni sporttörténeti esemény, az aktív sportolók között ugyanis igen ritka, hogy valaki a nyilvánosság előtt felvállalja, hogy a saját neméhez vonzódik. Három évvel később ismét korszakalkotó pillanat volt, amikor a téli olimpián megcsókolta akkori barátját, Matthew Wilkast a slopestyle kvalifikációs futása előtt. Kenworthy és Wilkas csókja volt az első csók azonos neműek között, amelyet olimpiáról közvetítettek.

A későbbiekben a sportoló több mémet is megosztott az internetes randizás, különösen a Grindren való ismerkedés kapcsán.

Egy, a Vanity Fairrel készült interjú során mesélt arról, hogyan omlott össze az app a 2012-ben Londonban rendezett nyári olimpiai játékok idején az Olimpiai Faluban – a The Advocate magazinnak pedig arról, milyen nehéz titokban randozni -, valamint arról is említést tett, hogy 2019-ben egy videót is készített a Grindrre, amikor volt szerencséje találkozni az Old Gays tagjaival. Az Old Gays (Idős melegek) csapata négy LMBTQ-aktivista meleg férfiból áll, akik kifejezetten felkapottak a közösségi médiában.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin