Színes

Nem várt meglepetést tartogatnak a japán melegszaunák

fotó: Twitter

 

Bemegy egy kanadai és egy kínai passzív srác a tokiói melegbárba, és keresik az aktív japán pasikat… Úgy hangzik, mint valami ócska vicc eleje, ugye?

Pedig tényleg ez a helyzet. A Tokióban élő két jó barát, Andrew és Meng közös YouTube-csatornájukon erednek az aktív japán pasik nyomába, közben pedig szórakoztató formában engednek bepillantást a szigetország meleg mindennapjaiba.

Akár csak úgy, hogy leülnek a kamera elé és mesélnek, máskor pedig nyakukba veszik a várost, hogy melegbárokba és transz szórakozóhelyekre vigyenek minket, vagy épp vogue-tanfolyamra kísérhetjük őket.

Ha már utazni most közelre is nehézkes, nemhogy a világ másik végére, segítségükkel tágulhat a látókörünk. Elmesélik például, hogy miért zavaróak a meleg pasik körében kifejezetten népszerű kerületek – mert még egy zöldségért sem lehet leugrani a sarki boltba teljes smink és kiöltözés nélkül, különben megszólják és lenézik egymást a helyi melegek.

Vagy mesélnek épp a lakásbérlés furcsaságairól – az otthon több négyzetméterhez szokott kanadai Andrew például nehezen kap 50 négyzetméternél nagyobb lakást, mert a kiadó rögtön gyanakodni kezd, hogy egy egyedülállónak mégis minek annyi hely, biztosan bulikat akar szervezni a lakásban.

De csalódottan számolnak be a helyi melegszaunák felméréséről is, miszerint a tokiói meleg pasik 53 százaléka tartja magát passzívnak, és csupán 18 százalék az aktív pasik aránya.

 

 

Az ottani melegszaunák világa egyébként is eltér a nyugati társintézményekétől, egyszerűen más a helyi etikett. Andrew torontói barátai például felkeresték az egyik leghíresebb szaunát, ahonnan csalódottan tértek vissza.

„Jaj, annyira unalmas volt, mindenki csak aludt!”

 

Egy japán hattemba, azaz melegszauna ugyanis úgy működik, hogy aki szexpartnert keres, az a kis fülkék egyikében lefekszik, és úgy csinál, mintha aludna – de ezt nem szabad bevenni, mert éppen ez a felhívás keringőre.

 

 

Aki a Grindr-t használná Japánban, annak készséggel segítenek, hogy arrafelé melyik öt típusú felhasználót érdemes nagy ívben elkerülni, de az ottani ismerkedési szokásokról is szívesen mesélnek, de egy úgynevezett love hotelt is készséggel megmutatnak a gyakorlatban. Ha kíváncsiak vagyunk a hasonló érdekességekre, akkor érdemes szétnézni a rövid, 10-15 perces videóik között.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin